Szépmezői ipari parkÁprilisban jöhetnek a befektetők

2017. február 6., hétfő, Közélet

Még tavaly decemberben megkapta az ipari park besorolást a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által uniós alapokból kialakított szépmezői létesítmény, de a tulajdonképpeni működtetés csak április elejétől kezdődhet: addig a szabályzaton kell változtatnia a helyi tanácsnak, a majdani bérlőkkel kötendő keretszerződést is jóvá kell hagyni, továbbá az engedélyeztetési eljárásokat is le kell zárni.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

 

Zsombori László, az ipari parkot működtető önkormányzati Sepsi Ipar Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre kifejtette: noha a besorolásról szóló minisztériumi jóváhagyás már decemberben megtörtént – a belügyi, valamint a közigazgatási tárca részéről is –, az igazoló okiratot januárban kapták kézhez. Mint arról már beszámoltunk, a park teljes területéből (nagyjából 33 hektár) 10,7 hektárra kérhették a besorolást, tehát jelenleg ebből lehet felajánlani területet a potenciális érdekelt vállalkozásoknak. Az ipari park működési szabályzatának értelmében koncessziós szerződések révén juthatnak területhez a befektetők – 1,5 euró/négyzetméteres áron –, a bérleti megállapodásnak legkevesebb ezer négyzetmétert kell érintenie. A beruházónak öt év után lehetősége nyílik a parcella megvásárlására. Emellett ott van még az irodaépület 21 helyiséggel, amelyek szintén bérelhetőek.
Kérdésünkre, hogy mikortól lehet az első szerződéskötésekre számítani, Zsombori László kifejtette: a besorolás hiányában semmit nem tudtak tenni, így a végleges működési engedélyeket az elkövetkező hetekben kapják kézhez, emellett az alapszolgáltatások – víz, csatorna, gáz és elektromos áram – megállapodásait is most véglegesítik. A működési szabályzat és az általános bérbeadási keretszerződés is néhány apróbb módosításon esett át, ezeket az önkormányzatnak még jóvá kell hagynia. Az e havi tanácsülésen ez megtörténhet. Számításaik szerint a 10,7 hektár esetében április első felében lehet majd arról beszélni, hogy nincs bürokratikus akadálya a beruházók jövetelének.
Az ügyvezető szerint jelenleg hét-nyolc vállalat bérelne területet vagy irodát, de hamarosan az is kiderül, hogy a prázsmári ipari parkból végül hányan telepednének át Szépmezőre. Mint azt már jeleztük, a Brassó megyei létesítményben hamarosan lejárnak a bérleti szerződések, és a területek vételárát a működtető oly magasra szabta, hogy a cégek egy része nem hajlandó kifizetni, és inkább a költözést fontolgatják. A jelentkezők többsége a termelésben érdekelt.
Újdonság, hogy elindították a maradék, 22 hektárnyi terület ipari parkká minősítésének folyamatát, tisztázták, hogy milyen lépéseket kell megtenniük. Zsombori szerint ugyanazt az eljárást kell végigjárniuk, mint a 10,7 hektár esetében, ez három-négy hónapot jelent. Mint arról beszámoltunk, az ipari park hátsó területeire nem kérhette a cég a besorolást, ugyanis ez nem képezett egy tömböt az első résszel (amelyre decemberben megérkezett a jóváhagyás), előtte a két telek közötti rész jogviszonyát is tisztázni kellett. Ez megtörtént, így most már a tömbösítésre is sor kerülhet, és lehet kérelmezni a besorolást. Kiderült az is, hogy a még álló egykori istállóépületeket nem kell lebontani, a folyamat anélkül is rendezhető.
A szépmezői ipari parkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat uniós forrásokból alakította ki, a beruházás – amelyet végül a bürokratikus akadályok miatt csak tavaly tudtak befejezni – teljes értéke 24,6 millió lej.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-02-06: Sport - :

Kraft duplázott a hétvégén (Síugrás)

Szombati sikere után vasárnap is Stefan Kraft győzött a síugrók világkupa-sorozatának oberstdorfi versenyén.
2017-02-06: Belföld - :

Meghátrált a kormány, a tüntetések folytatódtak (Btk.-módosítás)

Hatályon kívül helyezte tegnapi rendkívüli ülésén a kormány korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosította, miután napok óta mind többen és többen vonultak utcára tiltakozni a sunyiban elfogadott módosítás ellen.