Megnyílt az Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról, Sissiről szóló részleg a bécsi Madame Tussaud panoptikumában, a különleges tárlat Sissi születésének 180. évfordulója alkalmából készült.
A bécsi Práter területén álló panoptikum Sissi egy napját mutatja be, egyebek mellett illatokkal, ízekkel, tapintható élményekkel és 3D-animációkkal. A tárlaton, amely a múzeum 2011-es megnyitása óta a legnagyobb önálló installáció, a Sissi korára legjellemzőbb hétféle illat érezhető, többek között a kávéházaké és a bécsi utcáké. Hologramos technikával Sissi szépítkező szokásait és az udvari ceremóniák rendjét mutatják be. A mintegy száz tortautánzatot pedig négy hónapon át készítette egy walesi művész. A csaknem egy éven át tervezett tárlat koncepcióját az angol Adventurous Creative Agency ügynökség csapata valósította meg.
A vasárnapi megnyitón I. Ferenc József és Erzsébet ükunokája, Leopold Altenburg színész és rendező a tárlat egyik különlegességének nevezte, hogy Sissi életének ellentétes oldalait is bemutatják, az öntudatos és szép uralkodónét és a fia, Rudolf halála után összetört császárnét. Számomra Sissi elsősorban magánember és családanya – mondta Altenburg.
Arabella Kruschinski, a panoptikum igazgatója szerint a mintegy 90 négyzetméteres kiállítóhelyiségben nemcsak a romantikus uralkodónőt, hanem az eddig ismeretlen melankolikus Sissit is megismerhetik a látogatók. Úgy vélte, alig van olyan női történelmi személyiség, aki körül ennyire sok mítosz kering, mint Sissi körül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.