Fatolvajok ideje

2017. február 16., csütörtök, Közélet

Január folyamán mintegy ötszáz olyan bevetésen vett részt a megyei rendőrség, amelynek célja a törvénytelen falopások megelőzése és megakadályozása volt; ebből 100 esetben más hatóságokkal közösen, 400 alkalommal pedig önállóan jártak el.

 

Az eredmény: 55 fával kapcsolatos bűncselekményt és 91 kihágást állapítottak meg, előbbiekből 43-at tettenéréssel. A kirótt bírságok összege 112 ezer lej, az elkobozott fa mennyisége közel 70 köbméter – tudatja a rendőrség tegnapi közleménye, amely két bűncselekményt emel ki: egy 51 éves kőröspataki férfi ellen azért indítottak eljárást, mert január 20–31. között több jelzetlen fát kivágott egy beerdősödött legelőről, egy 38 éves bardoci férfi ellen pedig azért, mert a csendőrökkel közösen akkor fülelték le, amikor ismeretlen eredetű fát szállított; utólag megállapították, hogy nyolc fát emelt ki gyökerestől a község területéről. A vizsgálat idejére szekerét is elkobozták. (demeter)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-02-16: Közélet - :

Tüntető gyermekek

A Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekjogvédelmi Igazgatósághoz tegnapig nem érkezett bejelentés a kormányellenes tüntetéseken részt vevő gyermekek ügyében – közölte lapunk érdeklődésére Vass Mária, az intézmény vezetője.
2017-02-17: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a torjai
MIKE MÁTYÁS
életének 86. évében elhunyt.
Temetése 2017. február 18-án 16 órakor lesz az altorjai ravatalozó­házból.
A gyászoló család
9885