Az ’56-os emlékév számtalan emlékműavatásra adott alkalmat szerte a Kárpát-medencében – s máshol is, ahol ’56 szellemét éltetők léteznek –, egyre több nyoma lesz a kommunizmus alapját kikezdő magyar forradalomnak és szabadságharcnak.
Jeleztük lapunkban, hogy Magyarországon három helyen is kopjafás emlékjelek készültek-készülnek, a háromszékivé vált Balázs Antal alkotásai: Kiskunmajsán a napkorong sugarait alkotja hatvan kopjafa, Szankon a Bátorságpont sajátos hangulatát adja a mennyezetről lecsüngő 56 kopjafa, Csólyospáloson pedig egy „romos” fal vakablakában helyeznek el újabb hatvan kopjafát. Anti bácsi azonban fogadott városáról sem feledkezhet meg, az nem lehet, hogy Magyarországot „teleszórja” egyedi alkotásaival, itthon meg nyoma ne maradjon sajátos elgondolásának s két keze munkájának – ezért döntött úgy, hogy a száznyolcvan után még kifarag hatvan kopjafát, azokat a nap s a hold köré illesztve készíti el az újabb emlékjelet. Ennek helyét a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban találták meg, avatására szombaton 11 órától kerül sor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.