Harmincöt százalékkal több migráns érkezett Olaszországba január elsejétől mostanáig, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában, és minden korábbinál többen tartózkodnak az olaszországi táborokban – jelentette be Marco Minniti olasz belügyminiszter tegnap a parlamentben. A miniszter szerint idén számítások alapján a tavalyinál is nagyobb méretű bevándorlás várható Olaszországban.
Marco Minniti a migránsok befogadását és integrációját felügyelő parlamenti bizottság előtti felszólalásában elmondta, hogy tavaly év végén 176 ezren tartózkodtak az olaszországi táborokban, hetven százalékkal többen, mint 2015 végén. Hozzátette, hogy január 1-je és február 21-e között már több mint tízezren érkeztek Olaszország partjaira, valamint közel négyszáz kíséret nélküli kis- és fiatalkorú is. Ez az arány 35 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Többségében az afrikai Guineából, Elefántcsontpartról, Nigériából, Szenegálból és Gambiából indult emberekről van szó.
Az olasz belügyminiszter a migránsokat szállító embercsempészeket szervezettségükben és katonai erejükben az Iszlám Állam harcosaihoz hasonlította. Kijelentette, jelenleg nehezen tudja elképzelni, hogy az EU külső határellenőrzését harmadik országokban működtessék, vagyis például az észak-afrikai államokban. Hozzátette, hogy a Tunéziában tervezett migránstáborokról még nem született megállapodás a helyi kormánnyal.
A belügyminiszter bejelentette, hogy júniusra integrációs tervet mutat be az Olaszországban menedékkérelemben részesült személyek oktatásáról és egészségügyi ellátásáról, valamint a velük tervezett közhasznú munka végzéséről.
Az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap szerint, ha a migrációs áradat így folytatódik, év végéig akár 200 ezren érkezhetnek. Tavaly több mint 181 ezren jutottak el Olaszországba, ami szintén minden korábbinál magasabb számot jelentett. Az elmúlt esztendőben 123 ezren nyújtottak be menedékkérelmet Olaszországban, ebből több mint 91 ezer kérelmet vizsgáltak meg, és végül több mint 51 ezret utasítottak el belőlük. A menedékkérelemben részesülők és az ettől elesők is Olaszországban maradtak. A római kormány ezért sürgeti a menedékkérelmek szigorúbb elbírálását, valamint az erre nem jogosultak minél előbbi kiutasítását.