Nagy-BritanniaTerrorista állami támogatással

2017. február 23., csütörtök, Világfigyelő

Áll a bál az Egyesült Királyságban azok után, hogy egy, a terrorgyanús személyek fogva tartására szolgáló guantánamói fogolytáborból kiengedett brit férfi úgy csatlakozott az Iszlám Államhoz, hogy tizenkét évvel ezelőtt, kárpótlásul a sanyarú börtönéletért, egymillió angol font kártérítést kapott a brit kormánytól.

 

A manchesteri születésű Ronald Fiddler, aki később, már muszlimként a Jamal al-Harith nevet használta, hétfőn követett el öngyilkos merényletet az iraki Moszulban, a célpont az Iszlám Állam ellen felvonultatott nemzetközi koalíció erői voltak.
A férfit 2004-ben engedték ki a hírhedt guantánamói tá­borból, ahova az amerikaiak terrorizmussal kapcsolatba hozható személyek tucatjait zárták be, gyakran mindenféle vádemelés nélkül. Az eddigi adatok szerint 16 brit kapott pénzügyi kárpótlást a fogva tartás miatt, a fájdalomdíjak együttesen 20 millió fontnyi összeget tehetnek ki. A kompenzációba azután ment bele London, hogy az érintettek közül többen is jogi eszközökkel akarták kiharcolni az utóbb nekik megítélt pénzt.
A BBC Radio 4 csatornának nyilatkozó Arthur Snell, a terrorizmusellenes brit megelőző stratégia egykori vezetője szerint a kormánynak vállalnia kell bizonyos felelősséget a helyzetért. Egyértelműnek nevezte, hogy hiba csúszott al-Harith megfigyelésébe, pedig tudni lehetett róla, hogy „nem kispályás”, a neve ismert volt a hatóságok előtt.
Mindettől függetlenül úgy tűnik, a még be sem zárt Guantánamó utóélete is ugyanolyan botrányosnak ígérkezik, mint a működtetése. Bár Barack Obama amerikai elnök megválasztásakor megígérte a létesítmény megszüntetését, erre a mai napig sem került sor. Jól látszik ugyanakkor, hogy a nyugati világot fenyegető terrorizmus semmivel sem mérséklődött az elmúlt tizenöt évben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-02-23: Világfigyelő - :

Egyre több a bevándorló (Olaszország)

Harmincöt százalékkal több migráns érkezett Olaszországba január elsejétől mostanáig, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában, és minden korábbinál többen tartózkodnak az olaszországi táborokban – jelentette be Marco Minniti olasz belügyminiszter tegnap a parlamentben. A miniszter szerint idén számítások alapján a tavalyinál is nagyobb méretű bevándorlás várható Olaszországban.
 
2017-02-23: Világfigyelő - :

Veszélyben az emberi méltóság és egyenlőség eszméje (Amnesty International)

A múlt kínálta tanulságok ellenére tavaly heves és könyörtelen támadások érték az emberi méltóság és egyenlőség alapelvét olyanok részéről, akik bármilyen áron a hatalom megszerzésére vagy megtartására törekszenek, nem visszariadva a bűnbakkeresés, a félelemkeltés propagandájának terjesztésétől sem – áll az Amnesty International (AI) tegnap Londonban ismertetett éves világjelentésében.