Lecskei Sulyok Zsófia

A Magna Curia történetét kutatva mindjárt találkozunk egy női névvel, a Sulyok Zsófiáéval. (Több portálon tévesen Máriaként szerepel.) A kúriáról szóló eddig ismert első adat az 1590-ben elhunyt lekcsei Sulyok Zsófia sírkövének feliratáról származik. A kőlapot az 1910-ben befejezett új református templom őrzi. A korábbi, rossz állapota miatt lebontott templomból feliratos sírköveket és boltzáróköveket menekítettek át az új templomba, azokat oldalfalakba illesztették.

Sulyok Zsófia sírkövét a szentély északi falába egy vakablakba helyezték egy utólagosan helytelenül kiszínezett és átmintázott, faragott Jagelló-címeres zárókő alá. A latin nyelvű feliratból megtudható, hogy Sulyok Zsófia (Sophia Svliok de Lekche), geszti Geszti János (Joannes Gezti de Gezt) felesége Déva mezővárosában, fiának, Geszti Ferencnek (Franciscus Gezti) a vár alatt fekvő udvarházában hunyt el 1590. március 14-én. Ez adat alapján történészek Geszti (írják Geszty és Geszthy alakban is) Ferenc, 1581–1595 közötti dévai várkapitány nevéhez kapcsolják a korabeli kúria építését, azzal magyarázva, hogy a ház kényelmére váltotta fel a várbeli körülményeket.

Vannak, akik ennél korábbi, 13. századi királyi udvarházat valószínűsítenek a várhegy lábánál, ám régészeti leletek erre vonatkozóan még nem kerültek elő, erre utaló írott forrásokról sem tudunk.

Érdekesség, hogy Sulyok Zsófia sírtáblájával szemben a déli oldalon szintén vakablakban helyezték el az 1579-ben elhunyt Tordai Sándor András sírtábláját egy Szapolyai-címeres zárókő alá. Tordai Sándor András Déva első református lelkésze, Erdély harmadik református püspöke volt. A templomtér az ő nevét viseli jogilag 2008 óta, gyakorlatilag 2010-től, amikor kihelyezték a névtáblát. Különben ő az egyetlen magyar személyiség, akiről Déván utcát vagy teret neveztek el.

Geszti Ferencről megemlítjük, hogy román jobbágyai számára 1582-ben Szászvárosban kinyomtattatta az Ószövetséget román nyelven – ez a Szászvárosi Ószövetség, amelyet Palia de la Orăștie néven ismernek a román művelődéstörténetben, többnyire a fordítási és nyomtatási költségeket álló nagyúr kilétének elhallgatásával.

Rimaszécsi Széchy Mária – a Murányi Vénusz

Geszti Ferenc 1595-ben bekövetkezett halálát követően gyakran váltott gazdát az uradalom. Volt kismarjai Bocskai István, somlyói Báthori Gábor erdélyi fejedelemé, utóbbi iktári Bethlen Gábor hunyadi főispánnak, a későbbi fejedelemnek adományozta. Bethlen első feleségének, károlyi Károlyi Zsuzsannának adta át.

Bethlen Gábor a maga rendjén teljesen átépítette a kúriát, kastéllyá bővítette, akkor alakult ki mai szerkezete több mint 30 helyiséggel – ezért is nevezik Bethlen-kastélynak.

Károlyi Zsuzsanna 1622-ben elhunyt, a fejedelem az uradalmat István öccse idősebb fiának, ifjabb Bethlen Istvánnak adományozta. Az új várúr 1627-ben nőül vette rimaszécsi Széchy Anna Máriát.

Széchy Mária 1610-ben született rimaszécsi Széchy György és homonnai Drugeth Mária ötödik gyermekeként – a kilencből. Mindössze ő és három húga érte meg a felnőttkort. Szülei már tizenöt évesen hozzá akarták adni kiszemeltjükhöz, az ifjú Bethlenhez, ám akkor a lány apját meggyilkolták, s a gyász miatt az esküvő két évet késett. A férj bihari főispán és váradi főkapitány lévén, az ifjú pár Váradon kezdte az életet, de következő évben átköltöztek a néhány éve korszerűsített, kényelmes dévai kastélyba. Két gyerekük született, mindkettő csecsemőkorban elhunyt.

A férj 1632-ben fiatalon, huszonhat évesen meghalt. Az özvegy ekkor még csak huszonkét éves volt. Két év múltán újra férjhez ment: rozsályi Kun István szatmári főispánhoz. (A leírások köznemesként említik az új férjet, ám a Gutkeled nemzetséghez tartozó híres család sarja volt, és elhunyt bátyja után főispán.)

Az új házasság nem volt sikeres. Az asszony két év után visszamenekült Dévára a durva férfi hírében álló férj elől. Szalárdi János krónikája szerint férje 250 lovassal ment utána, megostromolta a kastélyt, ám Széchy Mária hátul kiszökve a várba menekült. Azt már nem tudta bevenni a bősz férfi. Végül 1637-ben elváltak. Mindketten reformátusok lévén, ez nem ütközött különösebb nehézségbe. Az asszony nem sokat birtokolta az uradalmat, 1640-ben eladta I. Rákóczi Györgynek, Erdély fejedelmének, és Murány várába költözött. Anyja 1643-ban elhunyt, s a várat az uradalommal három lánya örökölte. (Mária, Katalin és Éva, időközben Borbála meghalt.)

A három női örökös között nem volt felhőtlen a viszony, és 1644-ben Mária átjátszotta a várat hadadi Wesselényi Ferenc füleki várkapitánynak, akihez még abban az évben feleségül is ment.

A jelenetet a későbbi nádor Wesselényi Ferenc komornyikja, Gyöngyösi István örökítette meg 1664-ben Marssal társalkodó Murányi Vénusz című elbeszélő költeményében, amely megihlette Kisfaludy Károlyt, Petőfi Sándort, Arany Jánost, Tompa Mihályt és Móricz Zsigmondot is.

Arról, hogy a Széchyek ősrégi birtokát, Murány várát Széchy Mária átadta szeretőjének, Wesselényi Ferencnek, a császár emberének, országszerte pletykáltak. Különösen erkölcsös emberek a gyűlöletig fokozódó ellenszenvvel emlegették. Felidézték az asszony sok excentrikus hajlandóságát. Széchy Mária szeretett férfiruhában járni, férfi módra ülte meg a lovat. És – ahogyan a második házasságát felbontó válás fényesen tanúsította – általában nem törődött a konvenciókkal, írta róla Péter Katalin.

Vargyasi Daniel Zsófia

Tehát Geszti Ferenc építette a vár alatti udvarházat, amelyet iktári Behlen Gábor fejlesztett kastéllyá. Azért hangsúlyozom a Bethlenek iktári nemesi előnevét, mert a másik ismert erdélyi család, a bethleni Bethlenek címerében kígyó szerepel. Az iktári Bethlenek címerképe két egymással szemben álló, nyakukon átnyilazott hattyú.

A vargyasi Danielek címerállata a kastély előtt

A kúria előtti kis parkban egy gyűrűvel övezett virágágyás közepén fehér szobor áll: egy puttó által fenntartott tálszerű talapzaton átnyilazott nyakú hattyú. Csak egyetlen hattyú! Az átlagember nem tudja mire vélni, a „tájékozottabbak” az iktári Bethlen család címerállatának vélik. Az igazán tájékozottak tudják, nem arról van szó! A virágágyás utólag feltöltött medence, korábban szökőkútként díszelgett, és társa is volt: azt viszont oroszlán szobra ékítette. Az meg eltűnt. Ám rondítja a tájat az előtérbe felállított három mellszobor. Horea, Cloșca és Crișan, az 1784-es véres, a magyarokat érintő igen gyászos lázadás vezérei, Ion Vlasiu 1934-es alkotásai, amelyeket 1962-ben költöztettek oda.

De térjünk vissza a kastélyra, hogy megtudhassuk azt is, kit jelképez az átnyilazott nyakú hattyú! A dévai birtok fejedelmi uradalom maradt, majd Apafi Mihály 1687-ben átengedte a bécsi kincstárnak, amely bérbe adta Stephan Steinville erdélyi főhadparancsnoknak, majd Giulio Visconti udvarmesternek.
A kastélyt 1743-ban megvásárolta hallerkői gróf Haller János, Erdély gubernátora, akinek neje vargyasi Daniel Zsófia volt. Az új gazda 1744–1746 között barokk stílusban átalakíttatta az épületet, amely akkor nyerte el ma is látható formáját. A főhomlokzat Konrad Hammer tervei alapján készült. A magam rendjén kiemelem az emeleti nagyteremben levő kandallót, amelynek díszítése Anton Schuchbauer kolozsvári szobrászművészt dicséri. A kőkeretes nyílás fölött igen gazdagon díszített faragott kémény pompázott, amelyet sajnos lemeszeltek. A faragott díszítmény alsó felében a kastély tulajdonosainak, csinosítóinak házassági címere. Jobbról – szemből nézve balról – a Haller, mellette a Daniel-címer. Előbbi szarufákkal és oroszlánokkal ötvözött jelkép – ebből a címerállatot, az oroszlánt jelenítették meg a volt szökőkút szobraként –, utóbbi átnyilazott nyakú hattyú. A hattyú egymagában jelenik meg.

A családi legendárium azt tartja, hogy Bethlen Gábor fejedelem megosztotta címerét kedves emberével, vargyasi Daniel Mihállyal, Sepsi-, Kézdi és Orbaiszék főkirálybírájával, a fejedelmi tábla ülnökével, akit magánmegbízatásokkal is ellátott.

A címermegosztás igaz voltára nincs bizonyíték, tény, hogy a Daniel-címerben egyetlen átnyilazott hattyú szerepel, s a kastély előtti szobor is ezt ábrázolja. A kandallón a házassági címer fölött poraiból föléledő főnixmadarat alakított ki a mester, azon felül Jupiter ábrázolásaként villámokat markoló sast jelenített meg.

Haller János 1692-ben született. 1713-ban kapott grófi rangot, 1725-ben Csíkszék főkirálybírája, 1732-ben főkormányszéki tanácsossá nevezték ki, 1734-ben Erdély gubernátorává, mely tisztséget haláláig, 1755-ig viselte. 1715-ben nőül vette szalai Barkóczy Júliát, aki következő évben elhunyt. Még abban az esztendőben feleségül vette altorjai Apor Zsuzsannát. Két gyermektelen házasság után Haller János 1729-ben vette el tizennyolc éves vargyasi Daniel Zsófiát, akitől hat lánya született: Anna, Zsuzsanna, Karolina, Mária Magdolna, Borbála, Cecília.

Haller János 1743-ban vásárolta meg az uradalmat. Építkezéseinek köszönhetően nyerte el a kastély mai formáját. 1755-ben bekövetkezett halála után felesége, Daniel Zsófia volt a birtok ura haláláig, 1783-ig. Fiúörökös híján hosszas pereskedés tört ki a birtokért, amely végül a kincstárra szállt.

A Magna Curia épületét a 19. század vége felé Déva városa kapta meg.

1880-ban ozsdolai gróf Kuún Géza orientalista elnökletével megalakult a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat, amely 1882-ben múzeumot hozott létre. 1916-ban a múzeum beköltözött a kastélyba. Az impériumváltás után 1934-től Hunyad Megyei Múzeumként, 1994 óta a Dák és Római Civilizáció Múzeumaként működik. (Számos román portál azt közli, a Dák és Római Civilizáció Múzeuma 1880-ban jött létre.) Általában nem említik meg, hogy a régészeti anyag elsősorban a Torma Károly és testvére, Torma Zsófia által végzett ásatásoknak és Téglás Gábor múzeumigazgató gyűjtésének köszönhető.

Dévai nagyasszonyokról szólva egy utolsó mondat erejéig hadd emeljük ki, hogy Sulyok Zsófia és Daniel Zsófia után még egy Zsófia beírta nevét Déva és kastélya történetébe: (csicsókeresztúri báró) dr. Torma Zsófia (1832–1899), az első magyar női régész.