Elsősorban azért szeretem az én hazámat, mert itt van a családom, az otthonom, a barátaim, és minden fontos dolog ide köt. Büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi az ország, nagyon erősnek számít. Mert van saját történelmünk, kultúránk, hagyományunk. Ha belegondolok, hogy a szomszédos országokban is mennyi magyar él, elcsodálkozom. Vannak olyan falvak, ahol csak magyarok élnek. Vannak magyarok lakta országok is, de sajnos a híres-hírhedt nagyhatalmak elrabolták tőlünk. A magyar a világ egyik legnehezebb nyelve, nagyon változatos és bő szókinccsel. Még a himnuszunk is eltér a többi nemzetétől, és ez az egyetlen, ami nekünk nagyon szomorú. Amikor meghallom a Himnuszt, libabőrös leszek, nagyokat dobban a szívem, és büszkeség, boldogság tölt el. Kölcsey Ferenc 1823-ban megírta, benne a magyar történelem fájó emlékeivel, majd Erkel Ferenc megzenésítette 1844-ben. De nem csak fájó történelmi eseményekben vagyunk gazdagok, hanem olyan személyekben is, akik világhírnevet szereztek Magyarországnak. A zenében, sportban, tudományban, kultúrában, népművészetben. Így röviden és tömören ezt jelenti nekem a haza, és örvendek, hogy magyar embernek születtem, és magyar emberként szeretnék elhalálozni is majd az idők múltával!

Hát kell nagyobb boldogság egy nagyszülőnek, ha ilyen unokái vannak?