Fűszerként babérlevelet, csombort, kakukkfüvet, fokhagymát használnak. Betétként leveseikben kedveltek a húsgombócok. Bárány-, ürü-, marha-, borjú-, szárnyas- és vadhúsokból egyaránt készítenek leveseket. A halételekhez és a zöldségételekhez sok hagymát, paradicsomot tesznek.
Húsételeik közül legkedveltebbek a roston és nyárson sültek. A különféle húsokat olajba mártva, faszénparázs felett, roston sütik. Ugyancsak roston sütik a mititejt, mely darált marhahúsból készült, bél nélküli kolbászka. A roston sütésen kívül a húsokat zöldség- és gyümölcsfélékkel együtt párolják.
A román konyha sok zöldség- és főzelékfélét használ. Kedvelt zöldségek: tök, hagyma, paradicsom, zöldbab, padlizsán, szárazbab. Köretként rizst, burgonyát és – elsősorban a tokányfélékhez – a kukoricalisztből készült puliszkát adják. A tésztafélék közül a leveles vajas tészták gyakoriak, valamint a krémek, a fagylaltok és az olajban frissen kisütött fánk barackízzel. Az egyszerű és ünnepi étkezések előtt elmaradhatatlan a cujka (szilvapálinka) és a maszlina (sózott olívabogyó).

FeJér Anikó

A magyar és a román konyha közötti különbség Erdélyen belül is fennáll. E különbséget talán könnyebb, áttekinthetőbb egyszerűbb szinten, a szegény emberek konyhája között kimutatni, mint a főúri, fejedelmi vagy akárcsak a vendéglői koszt között. A magyar konyhán a levesek, mártások legfontosabb dúsítója a rántás, azaz a zsírban pirított hagyma és liszt (sokszor csak liszt) feleresztése és hozzáadása a leveshez, vagy az ereszték, a habarék – lisztből tejföllel, tojással pirítás nélkül készül – és változatai. A román konyha a rántást nem kedveli: levesei csorba típusúak, párolt zöldség az alapjuk. Ez azt jelenti, hogy a zöldséget és a húst bő vízben előzetes pirítás, pörkölés  nélkül teszik oda főni. A román konyha központi kalóriaforrása az ételolaj, főleg napraforgóból vagy tökmagból, a magyaroké a disznózsír: ők régebben csak böjtös ételekhez használták az ételolajat. A magyarok elsősorban ecettel savanyítanak, a románok csorbáikhoz főleg ciberét (borş) használnak. Amíg a magyar konyha, úgy tűnik, a főzésen kívül mindig akar valamit sütni, rántani, a román inkább a félig nyers, salátaszerű adalékokkal egészíti ki az ételt. Vegyük a legegyszerűbb, az erdélyi szegény embernél régebb egyaránt főtápláléknak számító puliszkát. Ha nem tejes vagy túrós puliszka, akkor a román olajjal és sózott vagy füstölt hallal ízesíti, a magyar, ha teheti, egy kis hagymát pörköl hozzá, vagy megpirítja, „kirántja” magát a puliszkát is. (Hadd tegyem hozzá, az erdélyi magyar földmíves még a második világháború idején is főzött puliszkát árpalisztből, ami azonban nem azonos az árpakásával.)
Jellemző a különbség a fokhagymafogyasztás módja között is: a magyar ember vagy a pecsenyébe tűzve süti, vagy fokhagymás levet főz belőle, vagy készítetlenül falja az étel mellé. A román a fokhagymát nyersen is megkészíti: sóval összetöri famozsárban, vízzel vagy savóval, esetleg olajjal felereszti, és ebbe mártogatja az ételt (mujdei).

(Szőcs István Tűzhelytől tűzhelyig című írásából a Kövi Pál szerkesztette Erdélyi lakoma című kötetből)

Moldvai rántott vagdalt hús
(Pârjoale moldoveneşti)

Készülhet bármilyen húsból (disznó, marha, bárány, szárnyas stb.), de ha valódi moldvai vagdalt húst óhajt valaki készíteni, akkor a fele-fele arányban kevert disznó- és marhahús az igazi. A húst kétszer kell átdarálni, tejben áztatott kenyérbél hozzáadásával. Apróra vágott fokhagymaszárat vagy mujdeit adunk hozzá, fűszerezzük. Vajjal vastagon kikent edényben a húshoz gyúrjuk a tojást (fél kiló húshoz kettőt) és egy reszelt nyers burgonyát. Miután jól összegyúrtuk a keveréket, egy lapítót vastagon beszórunk zsemlemorzsával (prézlivel), majd evőkanalanként vesszük az őrölt húst, és a prézliben hengergetve gombócot formázunk, amit egy széles késsel aztán ellapítunk, míg dundi hüvelykujj vastagságú galuskákat nyerünk. Serpenyőben vajat olvasztunk, amikor forr, a húsgombócokat mindkét oldalukon pirosra pirítjuk. Amikor kisült, szűrőkanállal kiszedjük. Akkor jó, ha kívül ropogós, belül viszont nem száradt ki a hús. Körítésként a legjobban újkrumpliból készült, olvasztott vajjal meglocsolt püré illik hozzá.

Pacalleves
(Ciorbă de burtă)

Hozzávalók: 2 kg pacal, 1 kg marhacsont, 1 paszternák, 10 szál zöldpetrezselyem, 1 murok, 1 zeller, 1 tojássárga, 2 fej hagyma, 1–2 kanál ecet, só, bors ízlés szerint.
A pacalt több vízben jól megmossuk, sóval, esetleg kukoricaliszttel jól bedörzsöljük, hogy a sajátos nedveket magába szívja. Utána vízben újra átöblítjük. Mivel a pacal lassan fő meg, korán odakészítjük. Fazékba tesszük, 4 liter lobogó vízzel felöntjük, fél óráig főzzük, akkor a vizet kicseréljük, a friss levet megsózzuk, a pacalt 3–4 órán át csendesen főni hagyjuk, majd hozzáadjuk a megmosott csontokat, a felaprított zöldséget, és együtt főzzük tovább. Ha a pacal kézzel szaggatható, leszűrjük, és laskányi csíkokra vágjuk, majd visszahelyezzük a levébe. A levesestálban a tojássárgát elkeverjük, a forró levessel óvatosan hígítjuk. Ízlés szerint savanyítjuk. Tálaláskor borecetet és tormát is adunk az asztalra, hogy mindenki tetszés szerint vehessen belőle.