Sántha Attilát mostanában a székely történelem és a székely falu „valósága” érdekli, utóbbi könyvei versben, prózában bizonyítják ezt. Először egy pikareszk, erotikus verseskönyv, a Kemál és Amál, majd a Székely szótár, legújabban könyvnyi terjedelmű tanulmánya a csíki székely krónikáról és új verseskötete, a Razglednicák* is bizonyítja ezt, dacosan, vonzón, felejthetetlenül.
A verseskötet két ciklusból áll, a címadóban Radnóti Miklós sorsát, szellemét megidézve vall a „lírai én”, a költő nagyapja szovjet munkatáborban eltöltött, nyomasztó éveiről. Összehasonlíthatjuk tehát a fasiszta és kommunista táborokat. Az elsőben a munka tett szabaddá, míg agyon nem vertek vagy el nem gázosítottak, a másikban a legfőbb érték volt az ember, míg halálra nem dolgoztatták. Volt persze, aki megúszta, tán hogy tanúskodhasson az ember sorsáról a huszadik században. Idézzük a borzongató Hetedik razglednicát: „Amerre néztem, a sarat láttam. / Ólmos esőben emeltem a lábam, / egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, / mint póniló a lovardában. / Én, ki annak idején nagy, / nyílt tereket kértem az unokámnak, / egy, kettő, három, négy, raktam a lábam, / még csak nem is szaporáztam. / Így mentek annak idején a dédapák, / a dédanyák, emlékezetük legyen áldva, / egy, kettő, három, négy, mentek sorra, / belépve egymás nyomába./ S most látom csak, a honfivér mit ér, mely idehozta őket a tábor sarába: / számolom, hogy egy, kettő, három, négy, / megyek körbe, s emelem a lábam.”
Időnként más lehetőség nincs annak, aki hisz önnön túlélésében, emelni kell a lábát, ha nem emeli, meghal. Menekülések idéződnek, örökös hátrálások, visszavonulások, az a bizonyos „rugalmas elszakadás” a változó ellenségtől, s a munkatábor, a szovjet „izzasztó láger” fullasztó légköre és az elítéltekre koporsófödélként záruló világa! Mi marad, az elpusztíthatatlan nosztalgia, s a kísértő emlékek: „Üsd, vágd, nem apád, riad a munkatábor, / egymásnak esik a béna, a kajla, a látszólag bátor, / én pedig fémlő szemekkel nézem, ahogy villog / a fejem fölött keringő kalapált acél, / a ráragadt sarjú mámorító, otthoni illatával.”
A második ciklus – amely egyébként valósággal megköveteli a reprezentatív folytatást –, A szükségét végző falu – adalékokat tartalmaz az arhangelszki rab fel-felvillanó és rögtön ki is hunyó emlékeihez, a falu, a mindenkori székely falu világa idéződik fel, a sorsok egymásra csúsznak, ahogyan egykor negatívok az előhívó vizében! Egy versbe álmodott családtörténet elevenedik meg, s múlt századi székelyföldi nagy család történetének kockái állnak össze kirakójátékká, egyúttal leporellószerűen egymásba nyílva folytatják és kiegészítik egymást.
*Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2013
