A pápai bulla magyarországi kihirdetésébe a nemesség beleegyezését adta. A királyi tanács a budai várban, míg a nemesség a szokásos országgyűlések helyén, a Rá­kos mezején tanácskozott. Telegdi István kincstartó, a nemesség szószolója azt a véleményt képviselte, hogy nem szabad a jobbágyokat hadba mozgósítani, mert azok a hadakozásban járatlanok, és amúgy is közeledik a tavaszi mezőgazdasági munkálatok ideje. A tanácsban nem hallgattak Telegdi érveire, Bakócz Tamás érsek javaslatát fogadták el. Lehetővé tették a nemesség részleges mozgósítása mellett a parasztok hadba hívását is. Elhatározták, hogy a háború költségeinek fedezésére adót vetnek ki.
A keresztes háború indítását a főurak azért támogatták, mert úgy tudták, a szultáni sereg Magyarország ellen készül. Csak jóval később, két hét elteltével értesültek arról, hogy a török hadsereg Perzsia ellen indul. Azonban ez időre a keresztesekhez már nagyszámú jobbágy is csat­lakozott. Mivel a veszprémi püspök, Be­riszló Péter horvát-szlavón-dalmát bán, valamint Sza­po­lyai János erdélyi vajda hadai a török határ mentén állomásoztak, az új keresztes hadat a Temesköz védelmére akarták küldeni.

A nándorfehérvári hős
Az ismeretlenség homályából Dózsa György neve 1514-ben bukkan fel, egy lovascsapat vezetőjeként. A nándorfehérvári őrség lovastisztjeként hősi tettel hívta fel magára a figyelmet. A kortárs Ludovicus Tubero dalmát történetíró részletesen leírja azt a katonai párbajt, amely a szendrői török szpáhik parancsnoka és a nándorfehérvári őrség legvitézebb katonája, a lovastiszt Dózsa György között zajlott. A két harcos élet-halálra menő párviadalra vállalkozik. A szendrői lovasság, a szpáhik parancsnoka, Epiruszi Ali bég és a nándorfehérvári huszárság egyik kapitánya, a lófőszékely Dózsa György 1514. február 28-án török kezdeményezésre vív meg egymással. A párbaj időpontját a kortárs pécsi püspök, történész Verancsics Antal ismerteti. Ali bég nagyszerű bajvívó, hatalmas termetű, nagy erővel megáldott katona, akit korábban senki sem tudott legyőzni. Megüzente a végvári, nándorfehérvári magyar őrségnek, ha van köztük olyan, aki egy szál karddal kiáll vele a katonáik előtt úgy, hogy senki nem avatkozik a küzdelembe, szívesen megküzd páros viadalban.
Miután Nándorfehévár parancsnoka kihirdeti a török vezér üzenetét, magyar részről az őrség lovasságának egyik kapitánya, Dózsa György jelentkezik. A párviadalra a két erőd, a nándorfehérvári és a szendrői vár közötti síkon került sor. Miután a két tábor hírvivői megállapodtak az időpontban, előkészítik a terepet a lovagi torna megtartásához, a két sereg nézőként helyet foglal, s az adott jelre megkezdődik a párviadal.
A hatalmas termetű török vitéz Dózsában méltó ellenfélre talált, mert Dózsa György ugyan­csak nagy termetű, erős izomzatú, a visszaemlékezők szerint középkorú, barna, göndör hajú férfi. Azt is feljegyzik, hogy az egyik hajtincse mindig a homlokába hullt. Dózsa már korábban is kitűnt, nemcsak hadi tapasztalataival, de katonai bátorságával is. Mindenki meglepetésére Dózsa György már az összecsapás ele­­jén eldönti a halálig szóló párbajt. Miután ki­védi Ali kardcsapását, egyetlen nagy lendülettel, visszacsapással levágja az ellenfél jobb karját, amely kardostul földre esik, egy következő csa­pással pedig kettéhasítja Ali bég fejét. Dózsa győzelmét még a török csapatok is elismerték. Idő­köz­ben Ali lova megriadt, és Nándor­fehérvár felé menekült. E pompás ló a győztes Dózsa György­öt illeti. Mivel a pa­ripa megtetszett a vár­pa­rancs­noknak, Dózsa neki ajándékozta. A párviadalban aratott győzelemért parancsnoka ha­tal­mas összeggel, 300 arannyal jutalmazza. Ez egyen­lő egy lovas katona három-négy évi zsoldjával.
Dózsára az említett hőstettért még királyi díjazás is vár. 1514 márciusában a várparancsnok ajánlólevelével Budára, a királyi udvarba ment jutalma átvételére. Már az első nap összetalálkozott Csáky Miklós csanádi püspökkel, aki gőgös főúrként önérzetében sérti meg. Dózsa ekkor Bakócz érsekhez fordult, kinek közbenjárására a király egy 40 jobbágycsaládból álló falut és 200 aranyat adományoz. Mindezek mellett arany nyaklánccal, arannyal varrt bíbor ruhával, karddal és sarkantyúval jutalmazták. Zsoldját megduplázták, ezenkívül címerlevéllel is kitüntették, amely egy kardot tartó levágott kezet ábrázol. Van olyan történeti forrás, amely sze­rint a kincstár üressége miatt Telegdy István kincstartó a 200 aranyforintot nem fizette ki. Bárhogy történt, a nándorfehérvári lovas kapitány neve ez alkalommal vált közismertté.

Dózsa a keresztes hadak parancsnoka
Hogy miért lehetett a 16. század elején, a hűbéri társadalomban egy törökellenes keresztes háború vezetését lovas kapitányra bízni – amikor egy keresztes hadsereg vezetése csak magas rangú főurat illet –, a történelmi helyzettel magyarázható. Az ország vezetése a nagy hatalmú főúri csoportok kezében. Ha ezek bármelyikét megbízzák egy keresztes had szervezésével és vezetésével, akkor a kialakult katonai egyensúly megbomlik. Bakócz Tamás a pápai bullát, a keresztes hadjárat megindítását április 9-én hirdette ki. Mivel a keresztes hadaknak még április második felé­ben nem volt vezérük, Bakócz érsek április 24-én Nándorfehérvár hősét, Dózsa Györgyöt ünnepélyes külsőségek közt nevezte ki a keresztes hadak fővezérévé. Személye a rendeknek is megfelelt, mert egyik bárói csoporthoz sem tartozott. Dózsa György mint a keresztes hadak fővezére nem kapott olyan átfogó hatáskört, mint ahogy korábban hitték. A szervezett katonaság továbbra is a saját parancsnokai vezetése alatt maradt.
Arra a kérdésre, hogy Dózsa rendelke­zett-e a hadseregszervezés, irányítás képességével, határozott igen lehet a válasz, tekintettel származására, társadalmi rangjára. Al­kalmas­ságáról Bakócz Tamás érsek már márciusban meggyőződött, amikor az ünnepelt lovastiszt Nándorfehérvárról Budára a királyi udvarba érkezett. Ez alkalommal az érsek hosszasan tárgyalt Dózsával, megállapította, hogy jól képzett katonatiszttel van dolga, aki országos szinten tájékozódik, gondolkodik és ért a hadseregszervezéshez.

(folytatjuk)