Az egészséges felnőtté válás meghatározó eleme, hogy a gyermek milyen családi tapasztalatokat visz magával. Pedagógusként leginkább a saját családképünk vizsgálatával és családi életünkkel kezdjük el a nevelést. A nevelés másik szereplője a diákok családja, melynek együttműködése nélkül a pedagógus sem tud nevelni. Ha a család nem fogadja el azt a nevelői értéket, amit a pedagógus képvisel, esetleg tanításról lehet szó, de nevelésről semmiképp.
Az iskolai év kezdetén, immár negyedik éve, a lelki és szakmai fejlődés együttes művelésére, feltöltődésre és tapasztalatcserére gyűltek össze sepsiszentgyörgyi és környékbeli pedagógusok október 4-én. A rendezvény célja a hitben való erősödés, a hittanórákon kívüli hitre nevelés lehetőségeinek körüljárása és a hiteles pedagógusi munkában szerzett tapasztalatok megosztása volt.
Dr. Sávai János szegedi teológusprofesszor gondolatébresztő előadásában elsőként a nevelő családjáról, a családban és a pedagógusmunkában is sokszor tapasztalt szeretetmegnyilvánulásokról és azok helytelen gyakorlásáról reflektált. A nevelő önazonosságának megfogalmazása a családban sokat segít tanítványának is önmagát megfogalmazni. Fontos, hogy a gyerek azt tapasztalja meg: aki őt tanítani, nevelni akarja, elsősorban ott tud neki lenni, és szükség esetén tenni is kész érte. Mivel minden tanulás egy befogadás, a gyerek attól fogad el igazából tanítást, akire fel tud nézni.
A nevelői hivatásban nemcsak a személy, hanem a nevelő családja is részt vesz. Mindig magunkkal visszük családunkat, az ott megélt tapasztalatainkat, eredményeinket, gyengeségeinket, konfliktuskezelési stratégiánkat, értékrendünket. Ezért szükséges tudatosítanunk, hogy gesztusainkkal, mimikánkkal, megnyilvánulásainkkal, beszédünkkel, válaszainkkal, nehézségeinkkel, megoldott vagy megoldatlan bajainkkal, egész személyiségünkkel nevelünk. A nevelő tehát nem lehet semleges, mivel értékrendszerét viszi magával minden találkozásba, és ha hiteles szeretne lenni, akkor minderről színt kell vallania.
Az előadás második részében arról a családról volt szó, amelyért az iskola van. Akarva-akaratlan családok találkozása történik. Ha a nevelői munkában a család háttérbe szorul, nem jön létre az a beavatás, melynek során egészséges személyisége által válaszolni tudjon az identitását érintő kérdésekre, és aktív befolyást tudjon gyakorolni környezetére. Ebben a folyamatban elengedhetetlen az apaszerep jelenléte a gyermek életében, mely segíti őt a felnőtté válásban: önálló belső értékelésre ösztönzi, döntésre sarkallja, erőt ad, bátorítja, hogy vállalkozzon és merjen felelősséggel lenni övéiért.
A pedagógusnak ezt a fejlődést kell támogatnia: megtanítani a gyermeket kritikusan gondolkodni önmagáról, a világról, a jövőről, és hogy merjen eszerint cselekedni. Keresztény pedagógusként Istentől kérhetünk erőt, hogy hitelesen tudjunk jelen lenni nevelőként, családtagként a gyermekek életében, és kísérni tudjuk őket felnőtté válásuk folyamatában.
A gondolatébresztő és bőséges tapasztalatból származó példákkal alátámasztott előadás után Horváth Enikő tanítónő tanúságtételével ajándékozott meg bennünket. Megosztotta velünk, hogy miként éli meg hitét a személyes Isten-kapcsolatban, a családban és munkahelyén. A tanúságtételt követően közös fórumon folytatódott a beszélgetés, élménymegosztás.
Néhány részt vevő pedagógus véleménye a lelkinapról:
– Ez a délelőtt rávilágított adottságaimra, és arra, hogy mire kell még figyelnem. Érdekes volt hallani, hogy a pedagógus saját családját viszi be az osztályba, és a diákon keresztül annak családjába is.
– Engem abban erősítettek meg a hallottak, hogy tényleg fontos a hitre nevelés, és úgy érzem, hogy jó úton járok.
– Megnyugtató és elsősorban felemelő volt. Megnyugodtam, hogy munkám gyümölcsét nem feltétlenül most fogom látni, hanem jó pár év múlva. Elsősorban szeretnem kell. Ha szeretet van bennem, akkor a tanítás is könnyebben megy, és felfedezhetjük a potenciális kihívásokat.
– Az erősödött meg bennem, hogy a család és iskola közti átjárhatóság csak úgy működik, ha hitelesen éljük meg mindennapjainkat.
– A mai nap töltekezésre adott lehetőséget, és megerősített abban, hogy fontosabb a gyermek felé a pozitív példamutatás, mint a sok beszéd. Azt szeretném, hogy minél több pozitív dolgot tudjak megerősíteni a gyerekekben, hisz sok negatív hatás éri őket, amivel nehéz megbirkózni. Isten szeretetét szeretném átadni nekik.
PÉNZES J. SZABOLCS,
a Váradi József Általános Iskola tanára
