Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. január 24., kedd 02:57
Köszöntjük Timót nevű olvasóinkat!

Hullámoktól védett helyen (Beszélgetés Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművésszel)

2016. augusztus 20., szombat, Képzőművészet
Szent István. Vetró András szobra
Szent István. Vetró András szobra
Szent László
Szent László
Szobrai között
Szobrai között
Hálás a sorsnak, hogy Kézdivásárhelyre vetette, még ha az utóbbi időben kegyvesztettnek is érzi magát. Vetró András szobrászművész, Felső-Háromszék tiszteletbeli székelye édesapjával, Vetró Artúrral vallja: az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”.

– Az tartják, csak az a szobrász „látszik” igazán, akinek köztéri szobrai vannak. Osztja ezt a nézetet?
– Nem vagyok a nagy méretű szobrok gyakorlója, nincsenek is monumentális munkáim. Ezzel együtt, amikor 1973-ban Kézdivásárhelyre érkeztem, talán önző módon, de örömmel nyugtáztam, hogy itt egyetlen szabadtéri szobor van, a Gábor Ároné. Már korábban is hallottam szép dolgokat a városról, többek között apósomtól, aki a Herbák cipőgyár számára Felső-Háromszékről szerezte be a faanyagot. A végső lökést azonban az a sepsiszentgyörgyi küldöttség adta – tagjai között Sylvester Lajossal –, amely 1973-ban bejött az egyetemre apám műtermébe. Valaki biztosan megsúghatta nekik, hogy ott van az Integető lány című szobor, amelyet egyszerűen elkértek a városnak. Sokáig állt a Bodok Szálló előtt, nemrég az EMŰK elé „költözött”. Akkor mondták nekem, gyere, mert szükség lesz rád.
– Mit kezdett a várossal, amelynek választásán a kihelyező bizottság tagjai is csak hüledeztek?
– Gyorsan feltérképeztem a tereket, az én javaslatomra kerültek ide-oda a későbbiekben a szobrok. Az első helyen, ahová a lábamat tettem Kézdin, az akkori autóbusz-állomáson – ma szépen kikövezett tér – áll most a Kossuth-szobor.
– Milyen élete volt addig a híres elődök, édesapja és nagyapja árnyékában?
– Ha maradok az apám mellett inasként, bizonyára nehezen tudtam volna kilépni a nagy fa árnyékából. Apámnak nem esett jól, hogy otthagytam, hiszen nagy segítségére voltam, de továbbra is tanított. Hangkazettákra mondta az „intelmeit”, egyeseket le is írt. Évekkel később találkoztam például egy levéllel, amelynek címe: Andrásnak, a szobrásznak. „A szerszám, az ecset, a véső, a mintázó… Ha jó a szerszám, sokat segíthet. De végül is nem a szerszám dönt, hanem az a kéz, amely irányítja. És még a kéz sem a leglényegesebb, hanem a szem, amelyet a központi hatalmak, a fej és a szív vezérel” – ez állt többek között benne.
– Végbementek-e az apa és fia közötti „kötelező” generációs szakmai viták?
– Én legfeljebb hozzá tudtam szólni az apám monológjaihoz, vele ugyanis nem lehetett vitatkozni. Senkinek sem sikerült, annyira különleges kisugárzású, erős ember volt. Nem is voltam annyira felkészült, hogy vitatkozhassam vele. Hasonlóan sajnálom felkészületlenségemet a filozófiatanárommal, Bretterrel Zoltánnal való kapcsolatomban is. Rengeteget tanultam tőle, de legfeljebb húsz évvel később tudtam volna rákérdezni például, hogy is van az apriori, a különösség kategóriájával.
– Milyen anyagba álmodta elsősorban a szobrait?
– Kőbe, ami mindig kéznél volt, ilyenkor úgy is kezeltem a születendő szobrot, hogy na, ez kő lesz. Az aprólékosabb, részletesebb kidolgozást igénylő tervek már bronzot igényeltek. Apámtól viszont favésőket is örököltem, bár ő soha nem faragott fába, máig sem tudom, miért. Tizenvalahány éve elővettem ezeket a vésőket, kezdtem barátkozni a fával, úgy gondolkodni, hogy ne sértsem meg az anyagszerűséget, ne uralkodjam rajta, hanem hagyjam beszélni.
– Az ön kedvéért hozták létre a kézdivásárhelyi művészeti osztályokban a szobrászat szakot. Milyen tanárnak tartja magát?
– Alapvetően jónak. Felépítettem magamnak egy oktatási szerkezetet, amit máig követek. Másképp, mint ahogy a nagy könyvben van előírva. A gyereknek az elégtétel a legfontosabb, hogy öröme teljen a szobor felépítésében. Mindig úgy tekintettem a gyerekre, mint kis művészre. Sokan az esztétikai nevelést helyezik az előtérbe, nem művészt akarnak nevelni a gyerekből, hanem jó ízlésű, megfelelő arányérzékű embert. Én viszont valamennyi gyerekben a potenciális művészt láttam, az alkotói fázisokat tanítottam meg nekik. Szerencsém is volt azzal, hogy az itteni gyerek védett helyen él, ahová a hullámok később érnek el – jók és rosszak egyaránt.
– Kolozsvári születésű emberként hogyan sikerült „elsajátítania” a székely öntudatot?
– Az érkezésem tájékán, a hetvenes évek első felében nagyon sok máshonnan származó ember jött Háromszékre, többségük itt is ragadt. Nekem nem voltak különösebb gondjaim a beilleszkedéssel, a feleségem is csak a Nemerével nem tudott megbarátkozni. A talpra állás, a helyzetfelismerés tudását vettem át tőlük, ami nekem, a lágy svábnak mindenképpen hasznomra vált. Ma már szinte székelyként vágom ki magam, ha valahol beszorítanak. Egyszer Kovásznán volt egy találkozó, az asztalnál Farkas Árpád, Sylvester Lajos, jómagam, lent a közönség. Kérdem Árpitól: te, mit keresek én itt? Ő meg úgy mutatott be, mint Bánságban született székelyt. A hagyományőrzés iránti vonzalmam talán még onnan ered, hogy az ükapám, Alexy Lajos kassai puskaműves találta fel a hátultöltős puskát, a Hadtörténeti Múzeumban ma is láthatók az eredeti rajzok. Egy anyai ági nagyapám pedig huszárkapitány volt az első világháborúban. A két ősöm emlékére persze hogy elvállaltam, amikor megalakult a Székely Határőrezred második ezrede, és készítettem a fapuskákat. Corneliu Vadim Tudor feketelistájának az előkelő hatodik helyén álltam, büszke is vagyok rá.
– Mit gondol, hálás Kézdivásárhely az ön „tanult” székelységéért?
– Fájdalmas kérdés ez, az utóbbi időben ugyanis itthon nem nagyon kellek. Mivel gyakorlatilag Sylvester Lajos ösztökélésére jöttem Háromszékre, amikor felmerült, hogy szobrot állítanak neki Csernátonban, rögtön jeleztem: erkölcsi adósságként kezelem az ügyet, én szeretném megcsinálni azt a szobrot. Haszmann Pál, a csernátoni tájmúzeum igazgatója azonban felvilágosított: Tata, nem te csinálod, mert akkor nem kapunk rá pénzt. Hogyan is állunk akkor a művész politikai besorolásával? Feuchtwangernek A hamis Néróban szereplő mondatát vallom: ha a politikai bosszú személyes bosszúvá válik, az már ízléstelen. Szerencsére azonban kellek máshol. Nemrég került egy Dsida Jenő-szobrom és egy Szent István-szobrom a Székelykocsárd közeli Székelyváralja templomába. A Kolozsvár iránti adósságaimat is igyekszem leróni, ott is lesz rövidesen egy Dsida-szobrom.
– Sok „gyereke” között van vállalt kedvence?
– Kicsit kitérek a válasz elől, de csak látszólag. Amikor Farkas Árpád először meglátta a Petőfi-szobromat, hosszasan nézte, szinte összeért az orruk. Aztán félhangosan ezt mondta: Petőfi szívarca lüktet, az ős-kamaszé.
– Témaválasztásában, inspirációban milyen mértékben érvényesülnek a művészetek, azok kölcsönhatása?
– Nagyon, Bartóktól Pilinszkyig mindenki itt van körülöttem. Egy Tollas Tibor nevű börtönköltő A törpe hegedűs című versének olvasatán rögtön kész volt bennem a szobor. A történet ugyanis döbbenetes: egy gnóm ember csak úgy képes elviselni a börtönéveket, ha limlomból fabrikál magának egy hegedűt, és azt megszólaltatja. Amikor a börtönőr elveszi tőle és eltapossa, az alkotó öngyilkos lesz. Egyed Péternek a kurszki tengeralattjáró tragédiájából inspirálódott poémája, a Huszonhárom buborék felolvasása után rögtön mondtam: na, Péter, van három domborművem.
– Kettős, kolozsvári-kézdivásárhelyi identitással és gondolkodásmóddal rendelkező művészként létjogosultságát látja a formálódó székelyföldi művészeti egyetemnek?
– Székelyföld egyértelműen megérdemelne egy ilyen intézményt. Sepsiszentgyörgyön kialakult az ehhez szükséges közeg – talán részben az én közreműködésemmel is. Azt is el tudnám képzelni, hogy tanítsak ezen az egyetemen. Amikor a Barabás Miklós Céh újraalakult, régiófelelősként megfogalmaztam egy javaslatot a nagy kolozsvári öregek, Abodi Béláék felé, hogy tanítsanak a főiskolán önkéntes alapon, mert szükség lenne a tudásukra. Lehurrogtak. Pedig nekünk, öregeknek kellene segítenünk az alapok elsajátításánál, mert nem a bukfencezéssel kell kezdeni. Apám is azt mondogatta annak idején, hogy mindent elölről kell kezdenünk, az ábécétől. És azt a mondását sem felejtem, miszerint az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”.

VETRÓ ANDRÁS
Szobrász, Temesváron született 1948. október 14-én Vetró Artúr szobrászművész fiaként. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán szerzett diplomát 1973-ban. Azóta Kézdivásárhelyen él és alkot, rajzot és mintázást tanít a Nagy Mózes Líceum képzőművészeti osztályaiban. Pályája kezdetétől érdeklődéssel fordult a történelmi és kultúrtörténeti témák felé. Körplasztikái és domborművei fában, kőben, patinázott gipszben és fémben (gyakran alumíniumban) készülnek. 1973-tól romániai és külföldi (Franciaország, Svájc) kiállítások résztvevője. Számos emlékplakett és köztéri szobor alkotója. A Képzőművészeti Szövetség sepsiszentgyörgyi fiókjának és a Barabás Miklós Céh tagja. A Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. Zászlóalja I. századának parancsnoka.
2016. augusztus 20.
szombat 10:17
Ferencz
12540 hozzászólás
A lelki szegénység és a hitványság csúcsa az, amikor nem dicsekedhetve saját nagyságunkkal, a másokét, kisebbíteni igyekezünk. Ez az intellektuális nulla-állapot. A hulláé ugyanakkor.

BEREMÉNYI GÉZA: Legendárium


"....A megoldás egy gyújtótűvel ellátott, hat ütemben hátulról tölthető puska volt, korában valóságos gyorstüzelő fegyver. Alexy Lajos, a hazánkban akkoriban sajnos oly gyér ipari polgárságnak e tipikus képviselője ezzel már felüthette fejét az áramló időből, belevágva sarkát a reformkor földjébe. Kipróbálta a fegyvert, az hibátlanul működött.


Hat ütemben megtöltötte a puskát, majd a fényes levegőégbe sütötte. Újólag megtöltötte, s a fényes levegőégbe sütötte. Szótlanul, sebesen, nagyon sokszor megismételte a műveletet. Nyugodt volt, mert előző éjjel álmában mindez már megtörtént vele, bár akkor Kossuth Lajos az egész Honvédelmi Bizottmánytól övezve fogadta őt és világtalálmányát, tágas teremben dörrentek el a lövések, s odakint Szegednek népe várakozott lélegzetvisszafojtva. De a mutatvány a tisztáson sem tévesztett hatást, Kossuth és Mészáros Lázár azonnal észbe vették a fegyver jelentőségét. Megölelték Alexy Lajost.
- Sorsdöntő találmány – mondotta Kossuth...."

2016. augusztus 20.
szombat 12:38
Ferencz
12540 hozzászólás
Na, lássuk a medvét, azaz a sziklaszilárd lábakon álló dokumentumot! Szent Istvánt is megpróbálod kisajátítani? Ő a világtörténelemé, azon belül, bármennyire is fáj ez neked, a a magyaroké, némber!

2016. augusztus 20.
szombat 14:31
barcsay
1493 hozzászólás
A szoborról alkotott vélenényedre nem reagálok a hátulról tőltőtt puskával kapcsolatosan mellé trapáltál mind Weisz Gizi te kis orvadász te.Másfele is irdogálsz osztod az eszet kis lenin fiú,vagy csak itt velünk szorakozol idiotábnál idiotább beszolásaiddal.Miota lettél Szent István párti na neeeee.

2016. augusztus 20.
szombat 16:50
Ferencz
12540 hozzászólás
Vadászmese.

2016. augusztus 20.
szombat 17:06
marburg
2273 hozzászólás
Nagyon ronda ez a szobor. Ki ez a vetro ?

2016. augusztus 20.
szombat 18:01
barcsay
1493 hozzászólás
Nektek szép gőrőg szobrokat adoniszokat kigyurt teljes izomzattal szőrrel eggyütt csak akkor ismeritek fel az emberi alakzatot,no itt most másképpen van elétek állitva Szent királyunk,ded miért bánt benneteket ez annyira hiszen semmi kőzőzők a magyar tőrténelemhez igazán furcsa marburg alias hazafiu ott van nektek Dávid az már valami ,ha Vetro ról nem hallottál marabu talán Michelangelorol csak tudsz valamit vagy az is tabu nektek.

2016. augusztus 20.
szombat 20:25
marburg
2273 hozzászólás
Szégyen ilyen szobrot alkotni,a Sugás áruház előtt álló Szent-György sárkányos szobor "méltó" társa lehetne.

2016. augusztus 20.
szombat 22:03
benedekhjanos
12 hozzászólás
Nem Bretterrel Zoltán, hanem Bretter György volt a szobrász filozófiatanára. Bretter Zoltán 1973-ban, amikor Vetró András az egyetemet elvégezte, még 15 éves volt.

2016. augusztus 20.
szombat 22:03
benedekhjanos
12 hozzászólás
Nem Bretterrel Zoltán, hanem Bretter György volt a szobrász filozófiatanára. Bretter Zoltán 1973-ban, amikor Vetró András az egyetemet elvégezte, még 15 éves volt.

2016. augusztus 21.
vasárnap 01:27
marburg
2273 hozzászólás
Hát igen ,sokat is számít,ki volt a filozófiatanár...

2016. augusztus 21.
vasárnap 02:37
sarkpont
45 hozzászólás
Szt. István tényleg mint hajlék nélküli alkoholista kerül elénk Vetró vésője alól. Ezt azért még a művészi szabadság se engedheti meg magának.
Bereményi Gézára mint hiteles forrásra építeni, az aztán egy meredek vállalkozás.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most