Expó, 200Két nap tanulás és ünnep

2007. július 3., kedd, Gazdakör

Incze Péter felvétele

A mezőgazdasági szaktanácsadók és a szarvasmarhatartók megyei egyesülete immár nyolcadik alkalommal szervezte meg a hét végén a hagyományossá vált éves megyei seregszemlét. A szervezők, a versenyzők és a nézők szerint is ez volt az eddigi legszebb kiállítás.

A péntek délutáni szakmai értekezleten közel 100 állattenyésztő és szakember hallgatta meg a hazai és külföldi szakemberek előadásait a Cófalván nemrég megnyitott Avant Garden Konferencia-központban, ahol minden feltétel magas szinten biztosított volt az alkalomhoz illően. Az előadások nagyon változatosak voltak, de szinte mindenki említést tett a tejminőség okozta nehézségekről, és életképes alternatívaként a húsmarhatartásra való áttérést javasolták a háromszéki gazdáknak.

Dr. Sikó Barabási Sándor, a megyei állat-egészségügyi hatóság igazgatója a higiénikus tejnyerés feltételeiről tartott előadást. Elmondása szerint, habár a laboratóriumi tejminőségmérések javulást mutatnak az év első hónapjaiban, még mindig komoly problémákkal kell szembenéznünk. És mi lesz 2009. január 1. után, hiszen addig kapott Románia haladékot a tejminőség gyökeres javítására, ami az extra minőségbe való besorolást követeli meg? — tette fel a kérdést az előadó. Az extra minőség köztudottan 100 000 alatti összcsíraszámot és 400 000 alatti szomatikus sejtszámot jelent, és a jelenlegi mérések szerint a Háromszéken megtermelt tejnek csak valamivel több, mint 25 százaléka felel meg e követelményeknek. Ezért javasolta Sikó doktor, hogy mindenki gondolkodjék a jövőről, és ha nem lesznek képesek betartani a szigorú minőségi követelményeket, alternatívaként válasszák a húsmarhatartást. Dr. Emil Silvas marosvásárhelyi kutató és Cornel Podar, a marosszentgyörgyi kutatóállomás munkatársa ugyancsak a húsmarhatartás terén általuk végzett kutatások eredményeit ismertették. Szerintük a román tarkával is megfelelő, sőt, a specializált húsmarhafajták eredményeit is felülmúló hizlalási mutatókat lehet megvalósítani. E felvetésüknek kissé ellentmondott az alkalomra meghívott két franciaországi cég képviselőjének a francia húsmarhafajtákról tartott előadása. Thierry Kolb, a Strasbourg melletti Charolais Hoeffel Sarl cég nemesítője a cég nevében is szereplő húsfajtát mutatta be, amelyik az adatok tükrében európai szinten elsőnek számít. Jean Soulie, a Maig Record cég tulajdonosa a szaktanácsadókkal és a megyei egyesület vezetőségével közösen kidolgozott húsprogramját mutatta be. A terv szerint, akik át szeretnének állni a pirostarka húsfajtákkal való keresztezésre, 6 eurós áron (a román állam ez évtől nem adja ingyen a mesterséges megtermékenyítésre használt ondót) megvásárolhatják a hivatalosan behozott francia húsmarhafajták fagyasztott ondóját, majd a keresztezésből született növendékeket, nemtől függetlenül a francia cég visszavásárolja 300 kilogrammos súllyal. A szerződésben rögzített átvételi ár 10—20 százalékkal magasabb lesz a mindenkori átlagos román piaci árnál. E feltétel nagyon előnyös lenne a gazdák számára, hiszen a tél végén, tavasz elején született borjak anyjukkal együtt tartva a legelőn hat-hét hónapos elválasztási korukig, rövid abrakolási időszak után, októberben értékesítésre kerülnének.

Az előadások másik témája a falusi turizmus mint életképes járható útról szólt. Albert Zoltán, a megyei tanács szakembere tartott érdekes előadást a megyében már felfejlődő agroturizmusról és annak esélyeiről tájainkon.

Szombaton reggel az ébredező Kovásznát a helyi és kézdivásárhelyi muzsikusokból összeállt fúvós zenekar és a mazsorettcsoport hívogatta a rendezvényre. Jöttek is rengetegen, több ezren voltak kíváncsiak a megyei szemlére. De nemcsak a közeli településekről, hanem a megye minden tájáról és más megyékből is idesereglettek neves állattenyésztők és állatszeretők. A lőtéren szervezett rendezvényt Zsuffa Levente polgármester, Rémán Domokos, az Országos Szaktanácsadói Ügynökség vezérigazgató-helyettese és Motica András megyei szaktanácsadó igazgató köszöntőbeszéde nyitotta meg. A benevezett, több mint hatvan tenyészállat gazdája kitett magáért az állatok előkészítésében, a jószágok kimosdatva, fényesen és felszalagozva várták a szépségverseny kezdetét.

Az állatokat négy csoportban bírálták el: 6—18 hónapos növendékek, vemhes üszők, egyszer és többször ellett tehenek. A szaktanácsadók a legkisebb gyanú elkerülése végett is a szomszédos Brassó és Hargita megyéből hívtak küllembíráló szakembereket. Nem lehettek könnyű helyzetben, hiszen a kategóriánkénti győztesek kiválasztását hosszas, néha félórás mérlegelés előzte meg. A következő eredmények születtek: a növendékeknél első lett a kézdivásárhelyi Veress Géza Elzája, második a szentléleki Kanabé Miklós Bimbója, harmadik a szentléleki Sterczer Sándor Katája. A vemhes üszők kategóriagyőztese a Veress Géza Katija lett, második a szentléleki Szász Antal Cifrája, harmadik pedig a Kanabé Miklós Zsuzsája. Az egyszer ellett fiatal tehenek csoportjában a bírák a legjobbnak a kézdivásárhelyi Rancz Sándor bácsi Brendáját találták, második helyen végzett a kovásznai Antal Ernő Pirosa, harmadik a Kanabé Miklós Juliskája lett. A legádázabb verseny a többször ellett teheneknél alakult ki, itt volt a legnépesebb a versenyzők tábora is. Hosszas mérlegelés után első lett a Rancs Sándor Helgája, második a szentkatolnai Héjja Jenő Virágja, harmadik pedig az ugyancsak katolnai Bakk István Adélja. Minhármuknak hatalmas az éves tejtermelése, Helga 7120, Virág 6710, Adél pedig 7500 liter tejjel köszönte meg a gazda mindennapos gondoskodását. A seregszemle csúcspontja a megtisztelő Miss Expo Kovászna, 2007 cím nyertesének kiválasztása volt. Itt a négy kategóriagyőztes vívott kemény küzdelmet. A választás végül a kézdivásárhelyi Veress Géza Kati nevű vemhes üszőjére esett, akinek anyja 6280 liter tejet termelt egy év alatt, az apja pedig a jó nevű Stelcig tenyészbika. Minden nyertes jelentős pénzjutalmat kapott, de a rendezvény támogatóinak jóvoltából a minden gazdának kijáró részvételi díjra is futotta.

A szervezők szórakoztató programokról is gondoskodtak: a kovásznai Ro-Invest cég lipicai párral fogathajtást mutatott be, versenyen kívül pedig gyönyörű, Magyarországról importált Holstein egyedeket, Limousine és Kék-fehér belga húsfajtákkal keresztezett növendékeket és többféle juhfajtát vonultattak fel. Néhány cég korszerű mezőgépeit és nagy erejű traktorait is kiállította. De jelen voltak a kis mezőgazdasági gépeket, valamint fafeldolgozási berendezéseket forgalmazó cégek is.

A délutánba nyúló rendezvény talán leginkább várt perce a tombolasorsolás volt. Különböző tejtermékeket és házikenyeret tartalmazó csomagokat, bárányt, pirostarka bikaborjat, motoros fűnyírógépet és nagydíjként a temesvári Banat Nova által a megyei egyesületnek adományozott, 25 millió régi lej értékű fejőgépet sorsoltak ki. Ez utóbbit a kézdivásárhelyi Bagiu Eugen nyerte meg, aki nem más, mint a híres Rancz Sándor tenyésztő nevelt fia, és aki egyébként személyesen gondozza a versenyen nyertes állatokat is. Nagyon büszke és boldog volt a nyereményére, hiszen az új géppel saját munkája is megkönnyebbül. A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni a rengeteg cégnek és magánszemélynek az anyagi és erkölcsi támogatást. Kiváltképpen köszönik Kovászna város önkormányzati apparátusának, személyesen Zsuffa Levente polgármesternek a segítségét, aki nélkül nem valósulhatott volna meg e nagyszerű rendezvény.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 604
szavazógép
2007-07-03: Belföld - x:

Hírsaláta

A DEMOKRATÁK A NYERŐK. Az európai parlamenti választásokon a CURS közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a legtöbb helyet, 43 százalékot a Demokrata Párt szerezné meg, a második 12 százalékkal a liberális párt lenne, az SZDP mindössze 10 százalékos eredményt érne el, az Új Generáció Pártjára 8 százalék szavazna, a Nagyrománia Pártra és az RMDSZ-re 5 százalék.
2007-07-03: Gazdakör - Ferencz Csaba:

Hírlugas

Ismét madárinfluenza
A madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes H5N1 altípusát mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a Dél-Morvaországban elhullott hattyú tetemében. Csehországban néhány napon belül ez már a harmadik gócpont, ahol a vírust kimutatták.