Jövőalakítás szakszerűenPályázatíró-képzés Sepsiszentgyörgyön

2017. március 23., csütörtök, Nyílttér

Elsősorban fiataloknak, de nem csak nekik indítottak pályázatíró-képzést március 12-én a World Enterprise szakemberei a Pál Utcai Fiúk Egyesületének támogatásával. A World Enterprise nemrég alakult cég, amelynek főtevékenysége a rendezvényszervezés, valamint a tehetséges fiatalok felfedezése és segítése; azért hozták létre, hogy népszerűsítsék a pályázatokat és a pályázatírást.


A képzés abból a felismerésből született, hogy nem elég a sült galambot várni, tenni is kell azért, hogy vidékünkön élni lehessen, a vállalkozói réteg kifejlődjön, megerősödjön és új munkahelyeket teremtsen. Nagyon sok a tehetséges ember, aki pusztán anyagi okokból nem tud fejlődni, nem tud elindulni a pályán. Mentalitásváltásra van szükség, és a hitre, hogy saját álmaink megvalósulásához meg tudjuk teremteni az anyagi forrásokat. Ehhez azonban pályázni kell, ami egyáltalán nem ördögi művelet. Igaz, hogy van benne rizikó, mert nem minden pályázat nyer, viszont sokat lehet tanulni egy-egy vesztes pályázatból is, emellett természetesen ott a lehetőség a fejlődésre.
A résztvevők Gyergyai Beáta cégmenedzser előadásából megtudhatták, hogy magánszemélyek is pályázhatnak, nem csak egyesületek és cégek, bizonyos szabályokat azonban be kell tartani. Körül kell nézni az interneten, a pályázatgyűjtő honlapokon (palyazatmenedzser.hu, palyazat.com), és mindenképpen dokumentálni kell tevékenységünket fényképekkel, iratokkal elektronikus formában is. Derüljön ki pontosan, hogy ki, mire és miért kéri a támogatást, és fontos az is, hogy a pályázat fogalmazásakor ne ködösítsünk. Költségvetést is kell készíteni, de nem olyan részletekbe menőt, mint az egyesületeknél.
Egyesületek pályázásánál egy kicsit bonyolultabb a helyzet – mutatott rá Nemes Előd –, olvassuk el figyelmesen a pályázat szövegét, tartsuk be a kiírt határidőket. A pályázati csomag két részből áll: a pályázati űrlapból és a mellékletekből: többek között a pályázó egyesület alapító okiratát és számos egyéb egyesületi iratot, valamint a részletes költségvetést és különböző szerződéseket és egyebeket is csatolni kell.
Kétfajta finanszírozással találkozhatunk: az elő- és utófinanszírozás, utóbbi esetben a megnyert pályázati pénzt elszámolás után utalják át. 
A szervezők lapunknak elmondták, hogy eddig a megyeszékhelyen tartottak képzéseket, főleg egyesületek és fiatalok számára, de folytatni szeretnék e munkát, elvinni Székelyföld kisebb településeire is, mert a vállalkozásokban van a jövőnk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-03-23: Nyílttér - :

Nyelvünk gyilkosa nem lehet szakértője! (A feliratperek margójára)

A Községháza/Városháza feliratok esetében a jelenleg létező joghézag ad lehetőséget arra, hogy a fajtauralomra törő ortodox nacionalizmus pribékje, a türelmetlen Dan Tanasă nyelv(v)észkedjen, azaz önkényes és szó szerinti tükörfordítást alkalmazva, a városháza (casa oraşului) szóból arra következtessen – és a törvénybírót is meggyőzze –, hogy ilyen megnevezés, kifejezés a román nyelvben márpedig nincs.
2017-03-23: Nyílttér - :

Ajánlás könyvkedvelőknek

Tűnődések alkonytájt címmel idén jelent meg Féder Zoltán mérnök és író legújabb könyve, amely a II. világháborús traumákat dolgozza fel. Valójában a Zsidók Háromszéken címmel 2006-ban a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadónál megjelent könyv folytatásáról van szó, amelyet az érdeklődők a Sugás Áruház földszintjén vásárol­hatnak meg.
Féder Zoltán ismert személyiség Háromszéken, de azért nem árt feleleveníteni életét. Budapesten született 1931-ben, Sepsiszentgyörgyön nevelkedett, és itt végezte iskoláit. Itt élte át mint diák az 1944-es üldö­zések időszakát is. A Székely Mikó Kollégiumban érettségizett 1950-ben.