Sültkrumpli-olajjal hajtott autók

2007. július 4., szerda, Világfigyelő

Saját sült krumplijának sütőolaját használja a jövőben járművei hajtására a McDonald’s gyorsétteremlánc nagy-britanniai hálózata.

A cég, amelynek Nagy-Britanniában 155 furgonja és teherautója van, a hétfőn ismertetett tervek szerint az év végétől tér át a saját forrású biodízel használatára.

Ennek érdekében az 1200 brit McDonald’s-étterem közül 900-ból gyűjtik majd össze a használt sütőolajat, amelyet először egy ülepítőbe szállítanak. Itt eltávolítják az ételmaradékokat, majd az így megszűrt olajat egy biodízel-átalakítóba viszik, ahol üzemanyagot gyártanak belőle.

A McDonald’s nem közölte, hogy az olajat szállító tartálykocsik maguk is biodízellel közlekednek-e majd, de a cég szerint a kezdeményezés ,,nettó hatásaként" 78 százalékkal csökken a hálózat járműparkjának szennyezőanyag-kibocsátása.

Az étteremlánc évi hatmillió liter sültkrumpli-olajat tervez üzemanyaggá alakítani; ez csaknem annyi, amennyit a vállalat nagy-britanniai teherautóflottája tavaly gázolajból elfogyasztott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2007-07-04: Világfigyelő - x:

Az Apple iPhonje-jai

A hatalmas vásárlói érdeklődést tükrözve órák alatt elkapkodták az Egyesült Államokban az Apple informatikai óriáscég mobiltelefon-modellje, az iPhone elsőként piacra dobott példányait.
2007-07-04: Világfigyelő - x:

Könyvvásárlói rekord az interneten

Rekordot állított fel az Amazon internetes könyvkereskedőnél J. K. Rowling hetedik és egyben utolsó Harry Potter-könyve: közel 1,6 millió példányt rendeltek meg világszerte a július 21-én megjelenő könyvből.