Kapjon-e medáliát, avagy ne kapjon a hetvenöt esztendős Horn Gyula — íme a magyar belpolitika (külpolitika, az nincs) legégetőbb kérdése. Ebben is táborokra szakadt az ország, az egyik fele megszállottan hajtogatja, hogy Horn Gyula korszakos politikus, elévülhetetlen érdemekkel, a másik oldalon a lelki szemek előtt újra és újra megképződik a pufajkás ifjúgárdista képe, aki társaival géppisztolyosan járja az oroszok által másodszor is rommá lőtt Budapest utcáit, ,,ellenforradalmár bitangokra" vadászva.
Horn Gyula emberi és történelmi, magánszemélyi és politikusi pályafutása oly ellentmondásos, mint keveseké a XX—XXI. századi magyar történelemben. Ő maga egyenes vonalúnak és töretlennek véli, s erről tanúskodva főleg külföldön adott interjúi, de önéletrajzi írása is. Egy út, melyen a kommunistából előbb ,,szocialista", majd szociáldemokrata lett. S ez akár igaz is lehetne, ha őszinte és könyörtelen önvizsgálattal nézne szembe múltjával, s nem mondana olyasmiket, hogy 1956—57-ben ő fegyveresen-pufajkásan a fennálló törvényes rendet védelmezte. Ezt ma már nehéz lenyelni, hiszen mind a politikum, mind a história az 1956-os őszi eseményeket a magyar nép legitim forradalmának, az ország akkori kormányát törvényes kormánynak minősíti, s akkor a forradalmat leverőket, a kormányt megbuktatókat csak ellenforradalmároknak lehet tekinteni és nevezni, s lévén, hogy mindez intervenciós idegen csapatok behívásával történt: hazaárulóknak is. Nem lehet egyazon eseménysort, annak résztvevőit tízféleképpen minősíteni.
A dolog annál súlyosabb, hogy az elszánt és bigott kommunisták — újra mondjuk: hazaárulók! — nem csupán egy nemzeti forradalom vérbe fojtásához asszisztáltak, de fő szerepet vállaltak a törvénytelen megtorlásokban: gyilkolásztak, tömlöcöztek, vérbírósági ítéletekkel akasztottak. Gyermekembereket, nőket, értelmiségieket, politikusokat, sőt, a törvényes miniszterelnököt is.
Kétségtelen, hogy Horn Gyulának volt pozitív szerepe a rendszerváltás tájékán, hiszen a Németh-kormány külügyminisztereként tényleg ő jelentette be, hogy Magyarország megnyitja nyugati határait, hogy sértetlenül menekülhessenek a német menekülők. Ezért Németország részéről éppen elég elismerés illette Horn Gyulát, bár senki nem kérdezte meg máig, hogy a híres gesztust önmagától tette-e, avagy Németh Miklós határozott utasítására?!
Volt aztán miniszterelnök, pártelnök, olyan-amilyen, de egy dolog biztos: jobb és magyarabb, mint most regnáló utódja, aki őt kitüntetésre terjesztette elő.
Nehéz dolga volt tehát Sólyom László köztársasági elnöknek, de nem adta a köztársaság legmagasabb érdemrendjét ennek az ellentmondásos személyiségnek.
