Röviden

2007. július 5., csütörtök, Világfigyelő

Moszkva fenyegetőzik

Moszkva rakétákat telepít az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi enklávéba, ha az Egyesült Államok nem mond le arról a tervéről, hogy Lengyelország területén rakétaelhárító rendszert építsen ki — jelentette ki tegnap Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes. A politikus nyilatkozatából kitűnt: ha elfogadják azokat a moszkvai javaslatokat, amelyek egy kibővített rakétaelhárító rendszer létrehozását indítványozzák a NATO bevonásával, úgy okafogyottá válik az a kényszer, hogy Oroszország nyugati területein, beleértve a kalinyingrádi körzetet is, rakétákat telepítsenek.

Mennyi az ésszerű?

Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő tegnap megerősítette, Lengyelország az új uniós szerződést kidolgozó kormányközi konferencián követeli majd, hogy kétéves legyen az unió döntéshozatali késleltetési rendszere. A politikus kifejtette, hogy a kérdést megvitatják a kormányközi konferencián. Erre azért lenne szükség, mert szerinte a kétéves halasztás lehetősége nem szerepelt ugyan az EU június 21—22-i csúcstalálkozóján, ám az állam- és kormányfők jóváhagyták azt. A miniszterelnök szerint technikai hiba történt, hogy ez a kérdés nem szerepel a kormányközi konferencia mandátumában, amely kompromisszumként született a lengyelekkel a csúcsértekezleten annak érdekében, hogy újraindulhasson a vita az unió alapszerződéséről. Kaczynski most azt állítja, szóbeli biztosítékokat kapott partnereitől arra, hogy a késleltetési rendszer kétéves lesz, miközben a Brüsszelben elfogadott dokumentumban csupán ésszerű késleltetésről van szó.

Nemzetközi terroristaellenes erő szükséges

A kormányoknak létre kellene hozni egy különleges nemzetközi erőt a terrorizmus elleni globális harcban ,,tátongó lyukak" betömésére — javasolta az Interpol főtitkára. Ronald Noble úgy vélekedett, hogy csak a szerencsének és a terroristák nyilvánvaló hozzá nem értésének köszönhetően sikerült kivédeni egy nagyobb támadást a múlt héten Nagy-Britanniában. A terrorelhárító műveletek kilátásai azonban meglehetősen sivárak, ha a hatóságok nem szánják el magukat most a rendőrségek közötti együttműködés súlyos hiányosságainak kiküszöbölésére — tette hozzá. ,,Elérkezett az ideje a határozott cselekvésnek. A világnak erős, multinacionális és soknyelvű antiterrorista különítményre van szüksége, amely a nap 24 órájában működik, hogy még többet feltárjon a kollektív antiterrorista erőfeszítések hézagaiból" — hangsúlyozta.

Koszovót nem adják

Félmillió, Koszovó Szerbián belül maradását követelő aláírást gyűjtött össze a Szerb Szocialista Párt (SPS), s tegnap átadta az íveket Alekszandr Alekszejev belgrádi orosz nagykövetnek. Ivica Dacic, az egykor Slobodan Milosevic által vezetett párt elnöke az akcióra összegyűlt újságíróknak az orosz diplomáciai képviselet épülete előtt elmondta, az íveken nemcsak az SPS tagjainak és szimpatizánsainak az aláírása szerepel, hanem nagyon sok, más kérdésekben a párttal esetleg szemben álló szerb állampolgáré is.

Visszavonták a kincstári hitelkártyát

A francia elnöki hivatal visszavette az államfő feleségétől, Cécilia Sarkozytól azt a hitelkártyát, amelynek kiadásait közvetlenül az államkincstár számlájáról vonták le. Az elnök neje eddig két ebédet fizetett a kabinetfőnök által rendelkezésére bocsátott hitelkártyával 129 és 272 eurós összegben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1509
szavazógép
2007-07-05: Világfigyelő - Magyari Lajos:

H. Gy. medáliája

Kapjon-e medáliát, avagy ne kapjon a hetvenöt esztendős Horn Gyula — íme a magyar belpolitika (külpolitika, az nincs) legégetőbb kérdése. Ebben is táborokra szakadt az ország, az egyik fele megszállottan hajtogatja, hogy Horn Gyula korszakos politikus, elévülhetetlen érdemekkel, a másik oldalon a lelki szemek előtt újra és újra megképződik a pufajkás ifjúgárdista képe, aki társaival géppisztolyosan járja az oroszok által másodszor is rommá lőtt Budapest utcáit, ,,ellenforradalmár bitangokra" vadászva.
2007-07-05: Kitekintő - x:

Míg múltad marad, idegen maradsz

A szerző felvétele
(folytatás tegnapi számunkból)
Süvölt a szél Késmárk felett
Késmárk egyik meghatározó épülete az élénkpiros színű, új evangélikus templom. A 2003-ban Budapesten megjelent Szlovákiai útikönyv címlapját is ez díszíti, mintegy jelezve a magyar történelemben betöltött szerepét.