A tűzoltói szakma hatásköre napjainkban sokkal szélesebb, nemcsak a ház-, csűr-, tarlótüzek, balesetek, egyéb természeti katasztrófák esetén van szükség beavatkozásukra. A tűzoltó rendkívül veszélyes mesterségnek, hivatásnak számított századok óta: nem hiába választották Szent Flóriánt a tűzoltók és a kéményseprők védőszentjének. A Kr. u. 240–304 között élt római százados, ókeresztény vértanút, Diocletianus keresztényüldözése idején az Enns folyóba fojtották. Halálának helyén épült a Sankt Flórián apátság (Lorch).
És mert a kis magyar világ szülötte vagyok, mert atyám tűzoltóparancsnokként oltotta Oroszhegy Diafalva nevű részének lángjait, s másodmagammal én is a buzăui utász-hidász katonai egységnél szolgáltam, s a kaszárnyán belül őrködtünk a tűzvédelmi szabályok betartásáért – talán mindezek késztettek arra, hogy többet olvassak a keresztény Európa tűzoltó és kéményseprő védőszentjéről. Ezért másolom ide dr. Dévényi E. Színes szikrák című 72 oldalas könyvecskéjéből a Szent Flórián című 25 szakaszú versének utolsó három szakaszát: „Akinek parancs az, ami másnak érdek,/ Aki előtt még szent, ami közös érdek,/ Aki életével nem sokat törődve,/ Megy a háborúba, megy a lángözönbe.../ Harcol, küzd, amíg él, dolgozik és fáradt, / Fűzi még az Eszme s ha kell dacra lázad,/ Mások életéből nem vár soha hasznot,/ Tiszta becsülettel harcolja a harcot... / Katonának indult és szent lett belőle/ Isteni akarat igehirdetője. Előbb erős test volt, aztán erős lélek:/ Kire áhítattal s lelkesedve néznek:/ A világon élő Flórián vitézek.”