A pedagógusok háromszéki érdekképviselete nem bízik abban, hogy tagjai megkapják a nekik járó juttatásokat, melyekre korábbi kormányrendelet parlamentben való jóváhagyása által nyílik lehetőség a jövő hónaptól. Tavaly egy hasonló jogszabály tekintetében nyolcszázötven Kovászna megyei oktatónak nem sikerült érvényesítenie jogát.
A képviselőház a napokban megszavazta azt a törvénytervezetet, mely a kormány január 30-i sürgősségi rendeletét fogadja el, és melyet még ebben a hónapban tárgyalnak a két ház közös ülésén. A jogszabály egy korábbi kormányrendelet hibáját igazítja ki, és lehetővé teszi, hogy a harminc évnél több szolgálati idővel rendelkező pedagógusok megkapják az elmaradt régiségpénzüket.
Vonatkozó törvény hiányában ez év elején országszerte pereltek a szakszervezetek a jogosultságok visszamenőleg történő kifizetéséért. Kovászna megyében közel kilencszáz érintett pedagógus érdekében járt el sikeresen a Nagy Gábor vezette érdekvédelmi csoportosulás, ez idáig ez volt a legnagyobb méretű tömeges per a háromszéki tanügyben. Említett kategóriának ezentúl törvényesen jár az évekig tévesen kiszámított régiségpénz kifizetése három évre visszamenőleg.
A háromszékieknek ellenben még mindig perelniük kell a tavalyi jogszabály érvényesítéséért, több mint nyolcszázötven I. fokozatú pedagógus nem kapta meg a 2007 januárjától járó tízszázalékos fizetésemelést, a szakszervezet jelenleg ennek érdekében gyűjti a dokumentációt. Úgy tűnik, amit az országban mindenütt betartanak, az nálunk csak per útján érhető el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.