Szabó Magda születésének közelgő századik évfordulója alkalmából emlékkiállítást nyitottak meg szerdán Debrecenben a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárban.
Az emlékkiállítással megkezdődött az a többhetes programsorozat, amellyel a város köszönti nagy szülöttjét, díszpolgárát, a Tiszántúli Református Egyházkerület egykori főgondnokát – mondta Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere. Megjegyezte, hogy az író Debrecen meghatározó értéke, kapocs Magyarország és Európa irodalmához. Ebből az alkalomból hagyományteremtő szándékkal színházi fesztivált rendeznek, a város főterén pedig felavatják Szabó Magda egész alakos szobrát.
Jablonczay Tímea, a kiállítás kurátora, a Zsigmond Király Egyetem docense köszönetet mondott az ötletgazda Móra Kiadónak a vándorkiállítás összeállításáért, amely az elkövetkező hónapokban egész Magyarországot, sőt, a határon túli területeket is bejárja.
Az emlékkiállítás Szabó Magda életművének gyermek- és ifjúsági regényeit jeleníti meg fotók, szöveges tájékoztatók és könyvborítók segítségével, de láthatóak például a Tündér Lala bábfigurái, s az Abigél televíziós feldolgozásából is kaphatnak ízelítőt a látogatók az október 14-ig megtekinthető tárlaton.