Az egykori román király halála felkeltette az érdeklődést a királyság intézménye és a királyok személye iránt. A ma élők zöme olyan korban született, amikor nem tanulhatott igazi történelmet, csak annak a kommunista rendszer szája íze szerint átírt változatát: jómagamnak és kortársaimnak például anyanyelvünkön csak a parasztfelkeléseket és a munkásosztály sztrájkjait, illetve azok vérbe fojtását kellett bemagolniuk, ha nem akartunk négyessel hazatérni. Nem bukhattunk meg, ha tovább akartunk lépni az elemi oktatáson, és máshonnan nemigen tudtuk kiegészíteni hiányos ismereteinket: a hírhedt Securitate figyelme arra is kiterjedt, hogy mit olvas az erdélyi magyar. Tanú erre minden politikai fogoly, a koncepciós perek áldozatai, az 1956-os elítéltek, a túlélők visszaemlékezései...
A monarchia is a tiltott témák közé tartozott, amiről csak a kommunista rendszer bukása után tudtuk pótolni a több évtizedig elhallgatott tényeket. Természetesen engem a magyar uralkodók érdekeltek, ezért az alábbiakban erről osztom meg egyik – az anyanyelvhasználatot illetően is érdekes – olvasmányomat, amely Koronázások Magyarországon 1526–1916 címmel 2017-ben jelent meg a Rubicon történelmi magazinban.
Ferenc József 1867. június 8-án – az uralkodó és a magyar nemzet között létrejött kiegyezést követően – megtartott koronázási ünnepsége több szempontból is különleges helyet foglal el a magyar uralkodókoronázások történetében. Megkoronázására egyedülálló módon nemcsak ugyanazon a napon került sor felesége, Erzsébet királyné ceremóniájával, hanem egyazon templomi szertartásban, azaz ünnepi szentmisén. Ez volt az első és egyben az utolsó magyar uralkodókoronázás, amely nem egy városban, hanem Budán és Pesten együtt zajlott, hiszen a ceremónia világi részét Pest városában bonyolították, továbbá akkor vált Koronázó Főtemplommá a budai Nagyboldogasszony-plébániatemplom, a mai Mátyás-templom. Emellett a kiegyezés értelmében Magyarországhoz visszacsatolt Erdély is önálló országzászlót kapott a ceremónián, így első ízben került sor tizenegy koronázási zászló vitelére.
A koronázási ünnepség kapcsán elkészített érmék és zsetonok is a korszakváltás kettősségét tükrözik vissza, mivel az addig kizárólagosan használt latin éremfeliratok mellett megjelentek a magyar nyelvűek is. A szokásoknak megfelelően mind Ferenc József, mind Sissi nevére készültek aranyból, ezüstből és bronzból felajánlási érmék és zsetonok... Megjelentek a politikai megbékélés eredményeit bemutató motívumok: a parlament megnyitása, a felelős magyar minisztérium képcsarnoka vagy az Éljen a haza és az alkotmány felirat, valamint az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot idéző honvédegylet megalakulásának szerepeltetése. Kedvelt motívum volt a koronázás egyik világi eseményének, a koronázási kardvágásnak az ábrázolása, amelyre a Lánchíd budapesti hídfőjénél került sor. A korábbi latin és német nyelvű koronázási emlékérem-feliratokkal szemben a magyar nyelvűek kerültek túlsúlyba.
