KormányalakításAz RMDSZ támogatását kérik

2018. január 25., csütörtök, Belföld

Az RMDSZ csak a kabinet programjának és névsorának közzététele után, jövő hétfőn dönt arról, hogy bizalmat szavaz-e Viorica Dăncilă miniszterelnök-jelöltnek – közölte Kelemen Hunor, a szövetség elnöke kedden, miután a Szociáldemokrata Párt (SZDP) küldöttsége támogatást kért az új kormány beiktatásához.


Az RMDSZ elnöke ismételten cáfolta azokat a sajtóhíreszteléseket, amelyek szerint felmerült volna a magyar érdekképviselet részvétele a kormányban. A szociálliberális koalíciónak az RMDSZ nélkül is többsége van a parlamentben, a magyar szövetség pedig már a 2016. decemberi választások után meghozta döntését, hogy nem kíván részt venni ebben a kormányban. Annyit azért elárult, hogy a két jelenlegi államtitkárát az oktatási minisztériumban és az etnikumközi hivatalban az RMDSZ meg szeretné tartani. A szövetségi elnök közlését a kijelölt kormányfő is megerősítette. Az RMDSZ nem kérte, hogy részt vállalhasson a kormányzásban – nyilatkozta Viorica Dăncilă az egyeztetést követően. Elmondása szerint a találkozón elsősorban a kormányprogram volt terítéken.
Az RMDSZ képviselőházi frakciótermében megtartott találkozón a szövetség képviselői terveiről kérdezték a kormányfőjelöltet. Szó volt az anyanyelvű oktatással, iskolahálózattal, kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatos terveiről, a beruházási prioritásokról, az észak-erdélyi autópálya (Nagyvárad–Marosvásárhely–Brassó) tovább építésének lehetőségéről, az önkormányzatok költség­vetési gondjairól, a már megépült határátkelőhelyek meg­nyitásáról.
Kelemen Hunor – bár nem részletezte a jelölt válaszait – elmondta: az volt az első benyomásuk, hogy Viorica Dăncilă ismeri a legfontosabb közpolitikákat, tudja, mit akar, és válaszaihoz nem kért segítséget a megbeszélésen jelen lévő Liviu Dragnea pártelnöktől. Az RMDSZ elnöke ezzel arra utalt, hogy az ellenzéki sajtó Dragnea bábjának nevezte a kormányfőjelöltet, akinek egyedüli erénye a pártelnökkel szembeni engedelmessége.
A jelölt várható kisebbségpolitikájáról Kelemen Hunor kijelentette: fontosnak tartja, hogy Mihai Tudose volt kormányfő magyarokat fenyegető kijelentését elsőként Viorica Dăncilă ítélte el a román politikusok részéről, és a megbeszélésen is párbeszédre nyitott, előítéletek nélküli politikusnak mutatkozott, de korai lenne ebből messzemenő következtetéseket levonni.
Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: nem volt szó az erdélyi magyarok autonómiaigényéről, hiszen ismerik a román pártok hozzáállását ehhez a kérdéshez, de decentralizációról igen, ugyanis ilyen téren saját programjának teljesítésével is adós az SZDP.
Az új kormány beiktatásáról várhatóan január 29-én szavaz a parlament.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 780
szavazógép
2018-01-25: Vélemény - :

Zörgető kérés (Református hírnök)

„Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik.”
(Lukács 11: 9-10)
2018-01-25: Belföld - :

Elhunyt Verestóy Attila

Hatvanhárom éves korában elhunyt Verestóy Attila, az RMDSZ szenátora. A rendszerváltozás óta a romániai magyarság egyik legmeghatározóbb politikusaként számontartott honatya tüdőrákban szenvedett, a halál Bécsben érte.