Elhunyt Verestóy Attila

2018. január 25., csütörtök, Belföld

Hatvanhárom éves korában elhunyt Verestóy Attila, az RMDSZ szenátora. A rendszerváltozás óta a romániai magyarság egyik legmeghatározóbb politikusaként számontartott honatya tüdőrákban szenvedett, a halál Bécsben érte.


Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke tegnap a médiának nyilatkozva elmondta, Verestóy Attila hónapok óta súlyos betegségben szenvedett, Bécsben kezelték, ott hunyt el. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közölte, hogy a szenátor kedd este halt meg. A vegyész végzettségű, 1954-ben Székelyudvarhelyen született Verestóy Attila 1990 óta volt Hargita megye RMDSZ-es szenátora (egyben az egyik leghosszabb parlamenti karrierrel rendelkező romániai politikus). Hosszú ideig a szövetség szenátusi frakciójának vezetője is volt, emellett elnöke az RMDSZ Udvarhelyszéki Területi szervezetének. A központi törvényhozás szintjén ugyanakkor tagja és titkára volt a parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának. Üzletemberként is jelentős tevékenységet fejtett ki, vagyonát a Capital gazdasági folyóirat tavaly 48–50 millió euróra becsülte. Az RMDSZ egyik alapító tagja volt. Tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, majd 1978-ban a Bukaresti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán szerzett oklevelet. 1983 és 1989 között a Bukaresti Szervetlen Vegyipari Kutatóintézet tudományos kutatója volt. A rendszerváltozáskor azonnal politikai és közéleti szerepet vállalt.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor egy közösségi portálon közzétett nekrológjában úgy fogalmazott: Verestóy Attila szenátorként és az udvarhelyszéki szervezet elnökeként életét és munkásságát a magyar közösség szolgálatába állította, és „rendületlenül hitt Székelyföld felemelkedésében”. A szövetségi elnök megemlítette a volt szenátor szerepét az RMDSZ létrehozásában. Kelemen Hunor arra is kitért, hogy Verestóy Attila már a kommunizmus megbukása előtt is nagy érdeklődést tanúsított a magyar ügy iránt, elkötelezettsége 1989 előtt a Securitate figyelmét is felkeltette. „Tudta, mindenekelőtt nevelni kell a közösséget. Ragaszkodott ahhoz, hogy olyan fiatal generáció lépjen elődjei helyébe, amely felelősséget érez térségének megmaradásáért, kész áldozatokat is hozni azért. Verestóy Attila példát mutatott az összefogásra” – fogalmazott az elnök. Az RMDSZ saját halottjának tekinti a politikust. Markó Béla a néhai szenátort a párbeszéd híveként jellemezte, aki – mint mondta – az ország demokratikus intézményeit létrehozó politikus­nemzedékhez tartozott.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke a közösségi médiában közzétett rövid részvétnyilvánításában Verestóyt olyan építő és párbeszédre kész politikusnak nevezte, aki részt vett Románia számára meghatározó több törvénytervezet kidolgozásában. Ion Iliescu volt államfő a Mediafax hírügynökségnek úgy fogalmazott: Verestóy Attila azon politikusok egyike volt, aki támogatta valamennyi politikai párt együttműködését, valamint a románok és a magyarok közötti jó viszonyt. Mihai Fifor megbízott kormányfő a többség és a kisebbség közötti egyensúly egyik megteremtőjének és megtestesítőjének nevezte a volt szenátort.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 780
szavazógép
2018-01-25: Belföld - :

Az RMDSZ támogatását kérik (Kormányalakítás)

Az RMDSZ csak a kabinet programjának és névsorának közzététele után, jövő hétfőn dönt arról, hogy bizalmat szavaz-e Viorica Dăncilă miniszterelnök-jelöltnek – közölte Kelemen Hunor, a szövetség elnöke kedden, miután a Szociáldemokrata Párt (SZDP) küldöttsége támogatást kért az új kormány beiktatásához.
2018-01-25: Belföld - :

Iohannis a tüntetőket méltatta (A fejedelemségek egyesülése )

A békés és demokratikus tüntetések a mai Románia szebbik arcát mutatják, egy olyan társadalomét, amely nem adta fel a modern román állam alapítói által vallott értékeket – hangoztatta tegnap Klaus Iohannis államfő a román fejedelemségek (Moldva és Havasalföld) egyesülésének ünnepén.