A muuuvi nemzetközi rövidfilm és animációs fesztivál bemutatkozási és megmérettetési lehetőséget, valamint szakmai fórumot biztosít valamennyi amatőr és hivatásos rövidfilm-, illetve animációkészítő egyénnek és műhelynek.
A Gyergyószárhegyen augusztus 3―5. között zajló fesztiválon szakmai zsűri bírálja el a versenyben lévő, saját készítésű filmeket, melyeket a www.muuuvi.ro honlapról letölthető, angol nyelvű nevezési ívvel együtt július 20-ig kell eljuttatni a Centrul Cultural Gheorgheni, Bul. Frăţiei nr. 9, 535500, Gheorgheni, Jud. Harghita (România) postacímre. (Július 20. a postabélyegző dátuma.) A borítékra írják rá: ,,muuuvi". A filmek, animációk hossza legtöbb 12 perc; témája szabadon választott, viszont nem fogadunk el pornográf és rasszista jellegű alkotásokat. A beküldött filmek előzsűrizésen vesznek részt, kizárjuk a versenyből azokat a nevezőket, akik nem tartják be a rövidfilm, illetve animáció műfaji sajátosságait, valamint azokat, akik nem tartják tiszteletben a fennebb említett nevezési feltételeket.
A gyergyószárhegyi Lázár-kastély festői környezetében idén immár harmadik alkalommal szervezi meg a gyergyószentmiklósi Hallámsza Egyesület, a marosvásárhelyi Betyár Animációs Stúdió, a Művészeti és Alkotóközpont Gyergyószárhegy és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ a muuuvi nemzetközi rövidfilm és animációs fesztivált. A délelőtti és délutáni vetítéseket követően éjszakába nyúló bulin szórakozhatnak a résztvevők. A jó hangulatot a meghívott, hivatásos DJ-k, együttesek biztosítják. Azoknak a pályázóknak, akik személyesen is részt kívánnak venni a rendezvényen, szállást és étkezési lehetőséget is biztosítunk. Bővebb információ a www.muuuvi.ro címen található.
JÁNOSSY ALÍZ
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.