Megyei vállalkozói szervezeteket és képviseleteket is bevont a Háromszéki Termék/Háromszéki Vállalkozás védjegyek használatának népszerűsítésébe a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA). A program kezdeményezőjeként a helyi értékekre kívánják ráirányítani a figyelmet, ezért erős partnerséget építenek ki, hogy minél több érdekeltet tájékoztassanak a védjegy használatának előnyeiről, s ezáltal lehetőséget biztosítanak a regisztrációra.
Bereczki Kinga, a HKA igazgatója hangsúlyozta, már a megyei kereskedelmi kamara és az Asimcov vállalkozói szövetség révén is elérhetők a program tudnivalói, s lehetőség van akár a regisztrációra is. Azzal a céllal fejlesztették ki a védjegyprogramot, hogy környezetünkben kiemeljék a helyi jelleggel bíró vállalkozásokat, szolgáltatásokat és termékeket. Használatával tulajdonképpen erősíteni kívánják az együttműködést vásárlók, üzletek, cégek és közösségek között – mondta, hiszen azt tapasztalják: a helyi polgárok tisztában vannak a helyi cégek jelentőségével, fontosságával. Ezért tartja szükségesnek, hogy a vállalkozások odafigyeljenek a közösségi igényekre, hiszen a kapcsolat így fűzhető szorosabbra.
Bagoly Miklós, az Asimcov elnöke üdvözölte a kezdeményezést, s rámutatott: minden cégnek érdeke, hogy lehetőségeihez mérten biztosítsa és szélesítse piacát. Úgy értékelte, a fogyasztók számára iránymutató ez a védjegy, hiszen nemcsak a helyi termék azonosítását szolgálja, de egyfajta „elit klub” is, amelyben ezzel a védjeggyel biztosítják a vásárlókat, ügyfeleket arról, hogy az érintett termékek, szolgáltatások egy bizonyos minőségi szint alatt nem kerülnek forgalomba. Megjegyezte azt is, a kezdeményezők egyik lényeges feladata éppen az, hogy folyamatosan ellenőrizzék ennek betartását.
Napjainkban egyre érezhetőbb az igény a helyi termékek iránt, s ezzel élni kell – szögezte le László Endre, a kereskedelmi kamara alelnöke, aki szerint a védjegy révén könnyebben beazonosíthatók a helyi szolgáltatások, termékek. A program partnereihez csatlakozva szorgalmazta az állandó minőségvizsgálást annak érdekében, hogy hitelt romboló áru ne kerüljön forgalomba.
Jó ötletnek tartja a védjegyet Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke, aki szerint nagyszerű marketingeszköz, amellyel nagyon egyszerűen kommunikálható, hogy jó és minőségi terméket jelöl. Emellett Háromszék gazdaságának erősítéséhez is hozzájárul – mondta, s rámutatott: nem véletlen, hogy az ország más régiójában felnéztek a háromszéki emberre, aki szívvel-lélekkel dolgozik termékei előállításán.
A Háromszéki Termék/Háromszéki Vállalkozás védjegy azt jelöli, az adott portéka, vállalkozás érdemes az odafigyelésre, adott esetben arra, hogy pénzünket ott költsük el, arra fordítsuk – összegzett Bereczki Kinga. „Minél közelebb vagyunk a közösséghez, annál nagyobb a felelősség a bizalmat érintően, éppen ezért tartjuk fontosnak a partnerséget, az együttműködést. Összefogással erőteljesebb felügyeletet tudunk biztosítani, több erőforrást tudunk mozgósítani annak érdekében, hogy a program minél jobban működjön” – mutatott rá.
A programmal kapcsolatos tudnivalók, az adatbázis és a partnerek jegyzéke a minoi.ro honlapon érhető el, s ugyanitt regisztrálhatnak is az érdeklődők egy űrlap kitöltése révén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.