Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Horváth Annát /Frissítve/

2018. március 23., péntek, Belföld

Befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt első fokon két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a kolozsvári táblabíróság pénteken Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét.

Az ítélet kivonatát a táblabíróság közölte a honlapján. A bírák mellékbüntetésként két évre eltiltották Horváth Annát a köztisztségek viselésétől, és elrendelték 20 ezer lej elkobzását az elítélttől.

Ugyanabban a perben a táblabíróság befolyással üzérkedés miatt két év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Fodor Zsolt vállalkozót.

Amint a bírósági ügyekre szakosodott Clujust.ro portál közölte: a bíróság azért ítélte letöltendő börtönbüntetésre Horváth Annát, illetve felfüggesztettre Fodor Zsoltot, mert előbbi elutasította, utóbbi viszont vállalta, hogy közmunkát végez. Horváth Anna korábban úgy nyilatkozott, hogy azért tagadta meg a felfüggesztett büntetés előfeltételének számító közmunkát, mert „nincsenek féligazságok”. A pénteken kihirdetett ítélet szerint Fodor Zsoltnak 80 nap közmunkát kell végeznie egy kolozsvári közterület-fenntartó vállalatnál vagy a környezetvédelmi alap adminisztrációjánál.

A bíróság ugyanakkor elfogadta Horváth Anna kérését, és elrendelte a büntető perrendtartási törvény egyik cikkelyének alkotmányossági vizsgálatát.

Horváth Anna az RMDSZ hírlevelében közölt reagálásában közölte: fellebbez az ítélet ellen.

Kijelentette: az elmúlt 526 napban a saját bőrén megtapasztalta, hogy Románia ma is „szekusállam”.

„Ez a döntés, sajnos, minden kétséget kizárva megmutatja, hogy ha a szekusállam helyi potentátjai két évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy Kolozsvár magyar alpolgármesterét nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánítják és el fogják távolítani, az őt támogatókat pedig megleckéztetik, akkor ennek mindent alá tudnak rendelni. Akik mégis próbálják a mai döntést a jogállam szabályai mentén értelmezni, azoknak üzenem: ne fáradjanak! Romániában nem leépülőben van a jogállam, hanem nincs. Megszűnt létezni” – írta a volt alpolgármester.

A korrupcióellenes ügyészség 2016 októberében rendelt el nyomozást Horváth Anna ügyében. Amint a bíróságra 2016 decemberében benyújtott vádiratból kiderült: Horváth Annát nemzetbiztonsági okokból több hónapon át megfigyelte a Román Hírszerző Szolgálat, és ennek során hallgatták le egy olyan kávéházi beszélgetését, amelyet Fodor Zsolt üzletemberrel folytatott. A vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára Fodor Zsolttól, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

Az alpolgármester az ellene 2016 októberében elrendelt kényszerintézkedés miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit, ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről. Azóta az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik.

 

Frissítés:

Az RMDSZ elnöke az egyik közösségi portálon kommentálta a kolozsvári táblabíróság ítéletét. Úgy vélte: a volt kolozsvári alpolgármester ügyében mondvacsinált bizonyítékokra alapozta a vádat az ügyészség, a bíróság jogszerűtlenül járt el, többszörösen nem tartotta be az eljárási elveket, procedúrákat. „Az elmúlt 526 napban karaktergyilkosság történt. Jogállam az, ahol minden bizonyíték nélkül elítélhetnek egy embert? Jogállam az, ahol a nyilvános ítélethirdetést fél órával a betervezett időpont előtt, zárt ajtók mögött tartják meg? Mitől félhet az igazságszolgáltatás?” - tette fel a kérdést. Kelemen Hunor kijelentette: függetlenül attól, hogy mit gondol az ügyész, a bíró, Horváth Anna továbbra is a magyar közösség vezetője.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 788
szavazógép
2018-03-23: Közélet - Bokor Gábor:

Lelépett a nagyborosnyói iskolaigazgató

A nagyborosnyói Bartha Károly Általános Iskola igazgatója egy különös tűzifaügylet után se szó, se beszéd, lelépett, a megyei tanfelügyelőségnek azóta sem sikerült őt utolérnie. Távollétében az intézmény menesztette Nagy Csongor Lászlót, fegyelmi eljárást indítottak, és feljelentést tettek ellene. Ideiglenesen Derzsi Esztert bízták meg a tanoda vezetésével, hétfőtől Istók Judit lesz az igazgató.
2018-03-25: Nemzet-nemzetiség - Csinta Samu:

Harc a „magasabb szintű” tilalmak ellen (Beszélgetés Dabis Attilával, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottjával)

Spekulációkba nem kíván bocsátkozni, de politikai indíttatásúnak, illetve egyértelműen jogsértőnek tartja Romániából való kitiltását Dabis Attila. Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja ellen a székely szabadság napját megelőzően foganatosítottak beutazási tilalmat a román hatóságok.