Alea iacta est ― mondták a rómaiak már az időszámításunk előtti időkben, és mondjuk mi is legalább ezer esztendeje itt, a Kárpát-medencében. Mondjuk, mondogatjuk, idézgetjük ezt a bölcs mondást, ahányszor csak kockázatot vállalunk valamilyen téren, ahányszor csak a vakszerencsére, egy teljesen bizonytalan kimenetelre teszünk fel.
Amolyan hűbelebalázs módjára, lesz ami lesz alapon kísértjük meg a szerencsénket, hogy hátha bejön, hátha learatjuk azt, amit nem vetettünk, amiért nem dolgoztunk meg keményen. Hátha friss, harmatos manna fog hullni számunkra az égből, hátha sült galamb repül a szánkba, hátha valaki gesztenyét kapar ki nekünk a hamuból, hátha ötös-hatos találatunk lesz a lottón, hátha Tündeméne villámvágtázó paripa fog lóhosszal nyerni a mi számunkra, ,,akire" biztos befutóként egy nagyobb összeget tettünk fel, látszólag kockázatmentesen, hátha... Folytathatnánk a végtelenségig a hátha hátán felénk ügető lehetőségeket, talán még egy kis valószínűségszámítást is belekalkulálva, amikor úgymond: ,,elvetjük" a kockát.
Nem azt kívánjuk, hogy munkánk legyen, habár munkanélküliek vagyunk, nem azt, hogy keményen megfoghassuk az eke szarvát, mélyszántást végezhessünk ott, ahová a jövő kenyerének magjait elvethetjük, nem arra áhítozunk, hogy ásót, lapátot, kalapácsot vegyünk a kezünkbe, amellyel biztos alapra (kősziklára!) házat és jövőt építhetünk magunknak és utódainknak, hanem azt a csalóka álmot kergetjük, hogy minden az ölünkbe hullhat, pottyanhat, ha hiszünk benne!
Pedig, ,,bizony mondom néktek", hogy aki kockát vet, az kockát is arat!
Az mindig csak vetni fog. Elvetni magától, eldobni azt, ami már megvan, ami már az övé, még akkor is, ha nem dolgozott meg érte, ami már az ,,ölébe hullt", odapottyant ajándékként a Teremtőtől, vagy az ősei jóvoltából. Aki veti a kockát, az herdál, s a kockavetés előbb-utóbb, de inkább előbb, szenvedélyévé válik, és soha nem fog többé búzát vetni, gabonát aratni. Amit ma elvetett és elveszített, azt még ma vagy holnap vissza akarja kapni, nyerni, szerezni, és kétszer annyit vet el, míg végül az inge-gatyája mellett elkockázza teljes önmagát, ember voltát, s a lejtőn nincsen többé megállás...
Az újabb tétekre ,,vetőmag" kell. Pénz, pénz, pénz, egyre több pénz. S ezt elő kell teremteni, ha kell lopásból, rablásból, betörésből, útonállásból, zsebmetszésből, bankrablásból, terrorizmusból, zsarolásból, emberölésből...
Ekkor már valóban: a kocka el van vetve. És a súly is. A belső egyensúly, a béke önmagunkkal és a környező világunkkal. Jelentkezhetünk, ha képesek leszünk még rá, kockaelvonókúrára, játékautomata-méregtelenítésre, csetelés-csonkolásra, de akár ivar- és szivartalanításra is.
