Idén kevesebb pénzből, de nem szegényesen, nagyszabású előadás nélkül, mégis sok érdekességgel szervezik a nyolcadik Székely Vágtát a Maksa fölötti Óriáspince-tetőn. A sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület és a Kónya Ádám Művelődési Ház tartalmas programokat ígér a július 13–15. közötti hétvégére.
A megszorítások ellenére a sepsiszentgyörgyi önkormányzat idén is főtámogatója a rendezvénynek, 300 ezer lejt különített el erre a célra, a Bethlen Gábor Alaptól egymillió forintot nyertek a vágtára, és helyi vállalkozókat is sikerült megszólítani, így sem a lovas programok, sem a kísérőrendezvények nem szenvednek hiányt emiatt – mondta Sztakics Éva alpolgármester a témában tartott tegnapi tájékoztatón. Újdonságként említette a Kishuszár Vágtát, amelynek célja, hogy felmérjék a lovassport iránti érdeklődést a gyermekek körében, de arra is kíváncsiak a szervezők, hogy Háromszéken, Székelyföldön vannak-e megfelelő lovak egy ilyen versenyhez. Ezen a vetélkedésen 10–16 év a korhatár, a legfennebb 138 magas (patkóval) lovaknak legalább négyéveseknek és egészségeseknek kell lenniük, szülői beleegyezésre is szükség van a jelentkezésnél.
A nyolcadik alkalommal szervezett lovas versenyt négy kategóriában tartják: Székely Vágta, Góbé Futam, Kishuszár Vágta és Nemzetközi Futam. Tavalytól külön feltétel a Székely Vágta esetében, hogy az úgynevezett fekete versenyen való bárminemű részvétel és közreműködés a Nemzeti Vágta versenyrendszeréből való kizárást vonja maga után, ezt a szervezőknek kötelező betartaniuk – közölte Sztakics Éva.
Pénteken a megszokott verseny-előkészületek után huszár ügyességi versenyt tart a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, éjjeli tüzes show zárja az első napot az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület előadásában. Hagyományosan a Székely Vágta megnyitója szombaton délben 12 órakor lesz, aznap tartják az előfutamokat a Székely Vágtán és a Góbé Futamon, kora délután fogathajtó verseny, estefelé honfoglalás kori lovasíjász-bemutató, este szabadtéri táncház gyermekeknek, később felnőtteknek Tőkés Zsolt szervezésében.
A kísérő programok már első nap megkezdődnek, idén a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont szervezésében Udvarhelyszék népi kultúrájából kap ízelítőt a közönség, lesz népművészeti és lovas kézművesvásár, lovagoltatás, kiállítás az Incitato nemzetközi alkotótábor anyagából és lovas viselettörténeti bemutató a Balassi Intézet jóvoltából.
A Nemzetközi Futamra vasárnap délben kerül sor, a résztvevők a Shagya Lovasklub révén érkeznek, közülük választják ki azt a lovast, aki idén Romániát képviseli a Nemzetek Közötti Vágtán Budapesten – közölte Demeter János, a Vadon Egyesület elnöke. Szintén vasárnap délután tartják a döntőket, a díjátadó után pedig kecskeméti színészek mutatnak be zenés előadást, a rendezvény az Erdélyi Lovas Kaszkadőr Egyesület Kinizsi Pál, Mátyás király jobbkeze lovas színdarabbal zárul.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.