Dzsessz mindenkinek

2018. július 21., szombat, Közélet

Idén tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Kónya Ádám Művelődési Ház és a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület Sepsiszentgyörgyön a Dzsessz- és Improvizációs Zenei Tábort, mely nemzetközivé nőtte ki magát, ugyanis az elmúlt évek alatt Magyarországról, Németországból, Svájcból, Belgiumból is érkeztek már diákok a rendezvényre, és az is figyelemre méltó, hogy a tábor egykori résztvevői közül ma sokan külföldi egyetemeken tanulnak és közismert zenekarokban játszanak.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

Lázár-Prezsmer Endre, a tábor főszervezője lapunknak elmondta, hogy lehetőségeik és tapasztalataik függvényében évről évre igyekeznek jó körülményeket biztosítani a tábor működéséhez, ahová a tanárok és diákok közül is sokan visszajárnak. A főszervező rámutatott: ebben a táborban olyan elismert magyarországi dzsessz-zenészektől tanulhatnak a diákok, akik az év többi napján a világ különböző részein koncerteznek vagy egyetemeken, főiskolákon tanítanak. Azonban ismételten hangsúlyozta: a rendezvény nem csupán jól felkészült zenészeknek szól, hanem azoknak is, akik minimális zenei előképzettséggel rendelkeznek, vagy autodidakta módon tanultak zenélni, a kottát nem ismerik. A korai tizenévesektől az ötvenesekig nagyon sokan megfordultak már a dzsessztáborban, és aki egyszer eljött, az általában visszajár, mert itt maradandó és meghatározó zenei élményekben van része.

Lázár-Prezsmer Endre szerint ez a tábor is hozzájárult ahhoz, hogy kis városunknak ilyen komoly zenészközössége legyen.

Márkus Tibor, a tábor művészeti vezetője a rendezvény történetéről mesélt lapunknak, felidézve, hogy annak idején, amikor még csak három éve működött a szombathelyi Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs Tábor – melynek ugyancsak ő a művészeti vezetője és az ötletgazdája –, Lázár-Prezsmer Endre meghívta őt zenélni Sepsiszentgyörgyre az Equinox zenekarral. Mint mondta, örömmel jöttek, koncert után pedig olyan lelkesen mesélt itt a szombathelyi dzsessztáborról, hogy nem sokkal azután Endre előállt az ötlettel, hogy Sepsiszentgyörgyön is szeretne létrehozni egy hasonló tábort, mely a Lamantin tapasztalatai alapján meg is valósult.
Márkus szerint az idei tizenkettedik tábor javarészt a frissítés jegyében zajlik, hisz ezúttal nagyon sok új arc, fiatal muzsikus érkezett, akik közül minden bizonnyal többen is ugyanolyan pályát futnak majd be, mint azok az idősebb táborlakók, akik közül ma többen Budapesten, az Etűd Konzervatóriumban, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában vagy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz-tanszakán tanulnak, mely intézményekben Márkus Tibor is tanít. „Nagy öröm viszontlátni ezeket a gyerekeket a magyarországi felvételiken, és ilyen szempontból is gyümölcsözőnek érzem ezt a tábort, hogy bátorságot ad a diákoknak a komolyabb megmérettetésekhez” – fogalmazott a mester, hozzátéve: ettől eltekintve a tábor elsődleges célja, hogy mindenki jól érezze magát, kezdők és haladók egyaránt. Mint mondta, igyekeznek mindenkivel személyre szabottan foglalkozni, elsősorban a megközelítés módja változik attól függően, hogy a tanítvány milyen felkészültségi szinten áll.

Márkus szerint általában népzenészek, rockzenészek vagy olyanok érkeznek a szentgyörgyi táborba, akik klasszikus zenét tanultak, és mindhárom típusú zenész más jellegű foglalkoztatást igényel.

Arról is beszélt, hogy az általa rendszeresen látogatott táborok közül attól jellegzetesen egyedülálló a sepsiszentgyörgyi, hogy itt sajátosan keveredik a dzsessz a népzenei hagyományokkal. Megjegyezte, a tizedik jubileumi tábor záróbeszédében a Sepsistyle kifejezést találta ki ennek a helyi sajátosságnak az érzékeltetésére.
Először vett részt a táborban Kerezsi Hajnalka, a sepsiszentgyörgyi Caritas kirendeltség szociális programjainak vezetője, aki lapunknak elmondta, egykor a suliban egy ritka ütőhangszeren, marimbán játszott, és mintegy két éve döntötte el, hogy dobfelszerelésen is megtanul játszani. „Az előzetes tudásom inkább gátol, mint segít a dobolásban, ezért komolyan gyakorolok, és idén vettem a bátorságot, hogy ebbe a táborba is jelentkezzek” – mesélte, hozzátéve: nagyon jól érzi magát, de a végére annyira kifáradt, hogy már álmában is dobol. Azért volt annyira fárasztó ez a tábor számára, mert igyekezett mindenbe belekóstolni, több együttesben is játszott, megpróbálta maximálisan kihasználni ezt a zenetanulásra szánt egyhétnyi szabadságát.

Csütörtökön este nagy sikere volt a tanárok koncertjének

A rendezvény ideje alatt minden este élő zenélésre, úgynevezett jam-sessionre került sor a Tein teázóban, ezenkívül csütörtök este tartották az Andrei Mureșanu Színházban a tanárok immár hagyományosnak számító koncertjét, ma délután 17 órától pedig a diákok táborzáró fellépését láthatják az érdeklődők az időjárástól függően a Múzeumkertben vagy ugyancsak az Andrei Mureșanu Színházban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-07-21: Máról holnapra - Nagy D. István:

Azok a jó ürügyek

Nem hatott újdonságként a székelyföldi román közösség önjelölt „egyetlen igaz védelmezője”, a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fórumának legutóbbi kirohanása – mellyel most éppen Klaus Iohannis államfőt boldogítják – a frissen elfogadott közigazgatási törvénykönyv kapcsán.
2018-07-21: Közélet - Szekeres Attila:

Folytatódnak a megfélemlítések (Aláírásgyűjtés a Beke–Szőcs ügyben)

Folytatódnak a román állam megfélemlítő akciói – mondta Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő a Magyar Polgári Párt megyei szervezetének székházában tegnapi sajtótájékoztatóján, melyet a terrorizmus vádjával bebörtönzött kézdivásárhelyi Beke István és Szőcs Zoltán meglátogatása után tartott. Ugyanott Bedő Zoltán közíró, a Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetője beszámolt arról, hogy el akarják hallgattatni, ugyanis „háborús bűnösök kultuszának ápolásáért” Dan Tanasă feljelentette a brassói táblabíróság melletti ügyészségen.