Folytatódnak a román állam megfélemlítő akciói – mondta Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő a Magyar Polgári Párt megyei szervezetének székházában tegnapi sajtótájékoztatóján, melyet a terrorizmus vádjával bebörtönzött kézdivásárhelyi Beke István és Szőcs Zoltán meglátogatása után tartott. Ugyanott Bedő Zoltán közíró, a Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetője beszámolt arról, hogy el akarják hallgattatni, ugyanis „háborús bűnösök kultuszának ápolásáért” Dan Tanasă feljelentette a brassói táblabíróság melletti ügyészségen.
Kulcsár-Terza József képviselőként látogatott a feketehalmi börtönbe. Két órán át tárgyalt az elítéltekkel, akiket embertelen körülmények között tartanak, kilencágyas, tíz négyzetméteres cellában jelenleg hetedmagukkal. „Megengedhetetlen, hogy gyilkosokkal, tolvajokkal egy helyre legyenek bezárva, hisz a két székely-magyar embert jogtalanul tartják ott. Az, ami ma Romániában történik, több mint felháborító!” – jelentette ki. Hozzátette: ha így folytatják, ártatlanokat ítélnek szabadságvesztésre, akkor politikai börtönöket kell létesíteni.
A képviselő szerint az elítéltekkel szolidarizáló múlt heti kézdivásárhelyi tüntetésen kevesen voltak, pedig ez az ügy a teljes magyar közösségről szól, hiszen megfélemlítési akció. „Oda jutottunk, hogy bezárják iskoláinkat, vezetőinket meghurcolják, szimbólumainkat nem használhatjuk, gyerekeinket nem taníttathatjuk anyanyelvünkön úgy, ahogy szeretnénk. Ha kevesen is vagyunk bátrak, üzenem: tenni fogunk azért, hogy ez ne történhessen meg többé” – jelentette ki Kulcsár-Terza József. Jelezte, hétfőtől aláírást gyűjtenek egy hónapon át az elítéltek „ártatlanságának fenntartására” Háromszék városaiban, Sepsiszentgyörgy több pontján.
Az íveket átadják majd a családoknak, hogy az ügyben, elsősorban az európai fellebbviteli bíróságon felhasználhassák.
Annak alátámasztására, hogy folytatódnak a román állam megfélemlítő akciói, a képviselő átadta a szót „harcostársának”, Bedő Zoltánnak. Utóbbi elmondta, első bebörtönözésük óta szoros kapcsolatban áll az elítéltekkel. A Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetőjeként tiltakozásokat szervezett, de most egy másik ügyet emel ki. Dan Tanasă feljelentette a brassói táblabíróság melletti ügyészségen a Wass Albert halálának évfordulóján szervezett megemlékezésért, „háborús bűnösök kultuszának ápolásáért”. Be is hívatták, és kihallgatták a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi osztályán.
Az író halálának évfordulóján évek óta szervezett megemlékezést, érdekes, hogy eddig semmi sem történt, ám ezúttal, február 17-én ott volt a rendőrség két képviselője, felvételt készítettek, fotóztak. Az is érdekes, hogy a rendőrség figyelmeztette a Háromszék és a Székely Hírmondó szerkesztőségét, amiért a megemlékezésre szóló felhívást közzétették. Ezáltal közvetve üzentek, jobb ha elmarad a rendezvény.
Dan Tanasă újságíróként is megtámadta őt blogján, a Wass Albertről szóló jegyzetének a fordítását is közölte.
Ezek is benne vannak a bűnügyi iratcsomójában, tette hozzá Bedő Zoltán, kiemelve: a rendőrségen is elmondta, most is hangsúlyozza, amíg ő él és szabadlábon van, Wass Albertről meg fog emlékezni, őt nem lehet megfélemlíteni. Ezek után Wass Albert ártatlanságát hangoztatva elmondta, 1946-ban egy kommunista népbíróság halálra ítélte anélkül, hogy jelen lett volna, védelmet biztosított volna számára. Egyetlenegy jogász sem volt a bírói testületben. A mai Románia, mely azt vallja magáról, hogy demokratikus jogállam, elutasította a perújrafelvételi kérelmet. Az amerikai hatóságok ötször is utánanéztek Wass Albert múltjának 1951 és 1979 között, amikor bevándorlási engedélyt kért, amikor állampolgárságot igényelt, amikor Nicolae Ceauşescu kommunista államfő a kiadatását kérte, amikor fia, Wass Huba felvételizett a katonai akadémiára, és később, amint emelkedett a ranglétrán. Utóbbi dandártábornoki rangot ért el, majd a brüsszeli NATO-központban az észak-atlanti katonai szövetség főtitkárának és vezérkari főnökének főtanácsadója volt. Bedő Zoltán üzeni a hatalom képviselőinek, amennyiben tovább zaklatják, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségéhez és Wass Hubához fordul.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.