Hatvannégy éves korában elhunyt Egyed Péter kolozsvári filozófus, költő, író és kritikus, aki a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság lapjának felelős szerkesztője volt.
Egyed Péter Kolozsváron született 1954-ben, szülővárosában érettségizett, majd a BBTE filozófia szakán szerzett diplomát. Tanított Temesváron, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője volt. 1973 óta közölt verset, kritikát, tanulmányt, először többnyire az Echinoxban és a Korunkban.
A parton lovashajnal című Forrás-kötetének tanúsága szerint líráját erős filozófiai hajlam, az emberi létkérdések és a konkrét ittlét problémáinak párhuzamos láttatása jellemzi. Bírálatai, tanulmányai a filozófia közösségi funkciója iránti érzékenységet és határozott kritikai magatartást tükröznek.
Egyed Péter Arany János-jutalomban és Méhes György-díjban is részesült, 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.