Újabb jogfosztásRomán tanárok a magyar elemiben

2018. szeptember 1., szombat, Közélet

A kisebbségi diákoknak az elemi osztályokban is román tanároktól kell megtanulniuk a román nyelvet egy váratlanul elfogadott kormányrendelet értelmében, amellyel a tanügyi törvényt módosította a Viorica Dăncilă által vezetett kabinet. Azt még nem tudni, hogy a rendelkezés mikortól lép életbe, de a magyar oktatási szakemberek máris aggódnak.

A Hivatalos Közlönyben kedden közölt törvénymódosításról a Krónika napilap számolt be. A megszólaltatott oktatási szakemberek aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a minisztérium bármiféle elemzés és előkészítés nélkül vezetett be egy drasztikus módosítást. A rendelet nem tér ki arra, hogy mikor kell életbe léptetni, ám alkalmazása a 2018–2019-es tanév kezdetére lehetetlennek tűnik, hiszen ott, ahol nagyszámú kisebbségi osztály működik, hirtelen legalább száz román tanárra lenne szükség, akik elemi osztályokban tanítsanak.

A tanügyi törvény előírja, hogy a kisebbségi oktatásban tanító pedagógusoknak ismerniük kell a diákok anyanyelvét, ám leszögezi, hogy kivételt képeznek a román szakosok. A Krónika szerint

előfordulhat, hogy az előkészítő osztályban a magyar gyerekeket olyan tanár fogja majd a román nyelv alapjaira és betűvetésre tanítani, aki egy szót sem tud magyarul.

A lap értesülése szerint a módosítást Valentin Popa oktatási miniszter szorgalmazta annak hatására, hogy folyamatosan érkeznek a tárcához azzal kapcsolatos panaszok, hogy a magyar környezetben élő gyermekek nem tanulnak meg románul. A minisztert az is zavarta, hogy a tárcát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is feljelentették a román nyelv oktatása miatt.

A tanügyi törvényt módosító kormányrendeletről az RMDSZ oktatási szakpolitikusa, Szabó Ödön azt nyilatkozta: a szövetség nem támogatja a szakmai előkészítés nélkül bevezetett módosítást. „Kísérletként ki lehetett volna próbálni, ám előtte mindenképpen ki kellett volna képezni a román tanárokat, hogy elsajátítsák az alsó tagozaton alkalmazható módszertant. Nem mindegy, hogy előkészítő osztályban kell betűvetést, alapokat tanítani, vagy ötödik osztályban irodalmat és kommunikációt. Az angol szakos tanárokat eleve erre is megtanítják, ám a román szakosokat nem” – közölte. A képviselő úgy látja: ha a miniszter ebbe az irányba akart elmozdulni, fokozatosan kellett volna módosítania az oktatáson, szakmailag komolyan előkészítenie, a pedagógusokat átképeznie.

A Krónika által megszólaltatott Komjátszegi Fábián Réka kolozsvári tanítónő sem tartja jónak az új rendelkezést, mert a magyar tannyelvű előkészítő osztályokba a legtöbb gyermek úgy érkezik, hogy egyáltalán nem tud románul. A tanítónő szerint negyedik osztályban lenne indokolt, hogy szakképzett román tanárok tanítsák a román nyelvet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2018-09-01: Közélet - Váry O. Péter:

Szotyornak nem kellenek az árvák

A Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság az árva és elhagyott gyerekek nevelését szolgáló, úgynevezett családi típusú ház felépítéséhez igényelt telket Sepsiszentgyörgytől, az önkormányzat át is adott volna Szotyor területén egy 3100 négyzetméteres telket e célra – csakhogy a szotyoriak nem nézik jó szemmel a gyereknevelési rendszerben lévő fiatalok közösségükbe való telepítését. Ebből heves vita támadt az önkormányzat csütörtöki ülésén.
2018-09-01: Közélet - Nagy B. Sándor:

Mintha a lehetetlennel harcolnék... (Beszélgetés Mátray László színművésszel)

Mátray László színművészt egyre több filmben láthatjuk – legutóbb a Művész moziban tegnap este bemutatott Egy és egy fél hercegben –, és a budapesti Nemzeti Színházban is több előadásban játszik, de esze ágában sincs végleg távozni Sepsiszentgyörgyről. Csupán arra törekszik, hogy minden jó felkérést elvállaljon, de ezt sem bármi áron.