Élet a teherautók kormányánál

2018. szeptember 12., szerda, Riport
A kamionosokat akár napjaink láthatatlan hőseinek is nevezhetjük. Munkabírásuknak köszönhetjük, hogy mindennap megvehetjük a sarki boltban a kenyeret és tejet, a bevásárlóközpontokban sporteszközöket és gyermekeinknek a játékokat, ingek és cipők között válogathatunk, patikáinkban megtaláljuk az egészségünk megtartásához szükséges gyógyszereket, a benzinkutaknál tankolhatunk, a lakásunk karbantartásához szükséges anyagokért nem magunknak kell száz kilométereket megtennünk – és a felsorolást még bőven folytathatnánk. A folyamatosan úton levésért az átlagosnál nagyobb fizetés is jár, de a legtöbben nem feltétlenül azért vállalják a nehéz és sokszor mostoha körülmények között végzett feladatot: egyszerűen szeretik munkájukat.
  • A szerző felvételei
    A szerző felvételei
A nemrég Felsőrákos határában tartott hagyományos erdővidéki kamionostalálkozót kis híján elmosta a felhőszakadás, de végül elállt az eső, és szinte minden tervezett programot megtartottak. A Háromszék a találkozó második napján járt a helyszínen. Bő óra alatt, amelyet társaságukban töltöttünk, részleteiben nem ismerhettük meg életüket – talán ezért is lesz írásunk kicsit „darabosabb” –, de néhány érdekes momentumra azért fény derült, s családtagjaik is vallottak arról, mennyire és miként befolyásolja életüket férjük, édesapjuk napokon át tartó hiánya.
 
Úton lenni boldogság
A baróti Papuc Attila huszonhat éve vezet kamiont. Harminc éve, amikor a munka mezejére lépett, szerelőként kezdte, majd a katonaság következett, közben a fordulat után az egykori állami vállalatoknál elkezdődött a leépítés, nem vették vissza munkahelyére, ezért útja a bibarcfalvi borvíztöltőhöz vitt, ahol sofőrként kezdett dolgozni. Örvendett a váltásnak, hiszen részben megvalósult gyerekkori álma, akkor ugyanis tartálykocsisofőr szeretett volna lenni. Azóta néhányszor munkahelyet váltott, jelenleg az olthévízi cementgyártól szállít, de a kormánykereket nem engedi. Azt mondja, fárasztó úton lenni és folyamatosan a közlekedést figyelni, az árut felvenni és a letevésnél hosszú órákat várni, konzerveken élni, de nagyon hiányozna, ha másként kellene a napi betevőt megkeresnie.
Sorbán Botond szintén Olthévízről szállít, hétfőtől péntekig tartó munkája során Erdély nagyobb városaiba viszi az árut, de már Konstancán is kiismeri magát. Télen, amikor itthon kevesebb a munka, leginkább az anyaországot járja, néha tovább, Szlovákiában vagy éppen Csehországban is akad dolga. Nincsenek ellenére a nagyobb utak, mert jól megfizetik azokat, és  családját tisztességgel eltarthatja – ha külföldön van, 1000–1200 eurót is megkeres.
 
Sorbán Botond
 
Papuc Róbertet kora gyermekkora óta vonzotta a pálya, de ma mégsem teljesen egyértelmű, hogy sofőr marad. Jó ideig padlóburkolóként dolgozott, meg is fizették, de a sok térdelést nem bírta, műteni kellett, felépülését követően pedig kormánykerék mellé ült. Örvendett a lehetőségnek, hogy nagybátyját, Attilát követheti a szakmában. Naponta legalább tizenkét órát van távol: reggel a cég által biztosított autóval viszik őt és kollégáit Barótról Sepsiszentgyörgyre, majd legalább tíz óra munka, végül a hazatérés következik. A régi fizetésénél olyan tíz-tizenöt százalékkal kevesebbet keres, de nem panaszkodik. Sokat jelent számára, hogy általában este olyankor érkezik haza, amikor még van ideje beszélgetni, játszani a családjával.
 
Kilométerek ezreit teszik meg
A sofőrök egy átlagos hónapban kilencezer kilométert tesznek meg. Ezt önmagában sem kevés teljesíteni, ám még hozzá kell adni az árufelvétellel, illetve -lerakással járó várakozást, a sűrű forgalomra való folyamatos odafigyelést, a rendőrség, a Közúti Szállítást Ellenőrző Állami Felügyelőség ellenőrzéseit – és máris hatványozottan nehezebb a kihívásoknak megfelelni.
 
Papuc Róbert
 
A törvény szerint  kötelező megpihenni meghatározott időközökben, de ezernyi apró ok hátráltatja, hogy az előírásokat betartsák. A kenyéradó, a főnök bizony nem kíméli telefonját, gyakran hívja, noszogatja beosztottjait. A sofőrök sietnek, amennyire csak lehet, de a sebességkorlátozás, mondhatni, rájuk jobban vonatkozik, mint másokra – a tachométerük által rögzített adatok miatt akár négy hét múlva is büntetést kaphatnak –, szóval csak módjával tudnak eleget tenni a felszólításnak. Pedig nem ártana, ha a tervezett út- és időtervet tartani tudnák, hiszen ha egy lerakodásról elkésnek, állhatnak a sor végére, ami akár több óra kényszerű várakozást is jelenthet. Az időkiesés pedig fizetéskieséssel is jár, hiszen bár megtett kilométerre kapják bérüket, az elszalasztott fuvarok a zsebüket érintik. Nem pénzben mérik, de talán a legnagyobb veszteségük az, ha a késés miatt meghaladják a vezetésre kiszabott időt, s kényszerpihenőre ítéltetnek, ami miatt nem térhetnek haza időben.
 
Veszélyekkel teli hétköznapok
Nem kevesen vannak, akik hét elején úgy elmennek, hogy jó esetben csak péntek este érnek haza. Azt esznek, amit visznek magukkal, vagy amit az útszéli csárdák kínálnak, pihenőjüket és alvásukat az autójukban oldják meg. Járműveik már sokkal modernebbek, mint azok, amelyek néhány évtizede rótták útjainkat, alvókabin is van bennük, de azért mégsem olyan, mint az otthoni ágy. Papuc Attila elismeri, munkája nem is veszélytelen. Volt, hogy végigvezetett éjszaka után reggel nyolckor húzott félre a forgalmas országúton, hogy kicsit pihenjen, három óra múltán, amikor megébredt, a pótkereke hiányzott. És jó, hogy csak az, mert elszántabb rablókkal is lehetett volna dolga.
 
Papuc Attila
 
Akkor sem egyszerű, ha pihenten ülnek a volán mögött: szinte kilométerenként találkozni egy-egy felelőtlen személygépkocsi-vezetővel. „Naponta találkozok olyan sofőrökkel, akik annyira felelőtlenek, hogy még azt is megtiltanám, hogy gyalog az útra menjenek. Nem fogják fel, hogy a megyei és országutakon nagyobb a forgalom, nagyobb a sebesség, és felelőtlenségük miatt saját és embertársaik életét sodorják veszélybe. Én nem egytonnás autót vezetek, ezért nem úgy fékezek, kanyarodom és állok meg, ahogy ők” – mondja.
Amikor azzal szembesítjük, hogy a kamionosok sem feltétlenül a felelősségteljesség mintaképei – meggondolatlan viselkedésüknek ékes példái találhatóak a világhálón –, elismeri, köztük is vannak olyanok, akiknek hajtásiját azonnal el kellene venni: amikor emberéletekről van szó, nem lehet hencegni azzal, hogy lábbal vezetek, vagy kormány mellé engedem kétéves lányomat.
 
Családjuk érzi hiányukat
Kovács Júlia azt mondja, mindannyiuknak hiányzik férjük folyamatos jelenléte, de hozzászoktak a helyzethez, megtanultak nélküle is élni – kicsit apjuk helyett apjuk is lettek gyermekeiknek. Amikor hétvégén férje hazajön, a család figyelme rá irányul, aztán megint hívja a kötelesség. És megy... Azt fájlalja leginkább, hogy távolmaradását a gyerekek megsínylették, amint nőttek, úgy igényelték egyre kevesebbet apjukat, ami miatt külön „munkát” jelentett rávenni őket, hogy osszák meg örömüket-bánatukat vagy csak egész egyszerűen beszélgessenek vele. Ha tehetné, úgy intézné a dolgokat, hogy férjének többé ne kelljen útra kelnie, de tudja, azzal nem tenne neki jót, hiszen hiányozna neki a folyton jövés-menés.
 
 
Sorbán Gyöngyike szerint nem könnyű mindent egymagának intézni, de nincs mit tennie, el kell fogadnia. Még nincs itt az ideje, hogy fia életcélt válasszon magának, de nem kizárt, hogy folytatná a családi hagyományt. A nagy teherautók látványa mindig lenyűgözte – még óvodás volt, írni sem tudott, de kamionokat ábrázoló rajzaira már rávéste a leggyakrabban látott cég nevét, az OTZ-t –, nem lenne meglepő, ha az első adandó alkalommal ő is kormány mögé ülne.
 
Mit hoz a holnap?
Kamionosaink miként látják a jövőt? Tudatában vannak, munkájukra nagy szükség van, s bár nem vonják kétségbe, hogy a technológia fejlődik, mégsem félik a holnapot. Önvezető autó? Ugyan már! A tévében és a világhálón látni olyant, de meggyőződésük, hogy az még évtizedekig nem veszi el a munkájukat.
Régebb azt mondták, ha nem tetszik, el lehet menni, mert ha feldobják a kulcsot, tízen ugornak érte. Ma feldobják a kulcsot, földre esik, s talán tíz nap múlva valaki felemeli. Nehéz rátermett sofőrt találni, aki egyszer bevált, megbecsülik.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 335
szavazógép
2018-09-12: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy az uzoni
id. ADI JÁNOS
76 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Temetése 2018. szeptember 13-án, csütörtökön 15 órakor lesz az uzoni ravatalozóházból.
A gyászoló család
485
2018-09-12: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Tizenegy cég kötött szerződést (Uniós támogatások KKV.-nak)

A hat megyét magában foglaló központi régióban 124 kis- és középvállalkozás (kkv.) mintegy 650 millió lej értékben kötött szerződést a fejlesztési ügynökséggel versenyképességének növelése érdekében. Ebből 11 Háromszéken bejegyzett vállalkozás. A beruházások mintegy fele vissza nem térítendő uniós támogatás.