Örvend, hogy pártja, az MPP egyértelmű és határozott állást foglalt a hétvégi, családról szóló népszavazás ügyében – fejtette ki Pethő István megyei önkormányzati képviselő, aki tegnapi sajtótájékoztatóján európai uniós szempontból igyekezett megvilágítani, hogy miért kellene igennel szavazni az alkotmánymódosításra.
Meglátása szerint a referendum eredménye üzenet lehet a Nyugat felé, és a jövő évi EP-választás szempontjából is iránymutató. Úgy véli, az EU-t irányító jelenlegi politikai elit jelentős része a marxista, anarchista ideológiákat is magába szívó ’68-as nemzedék tagja, akik a hagyományos családmodell, a kereszténység és a nemzetállamok háttérbe szorításán fáradoznak, „egy multikulti Európai Egyesült Államok létrehozásán dolgoznak”. Úgy véli, nagyon fontos lenne ennek a ’68-as generációnak a leváltása, a vasárnapi népszavazás pedig arról is szól, hogy „melyik tábort erősítjük”. (-kas)