Kiállta az előzetes alkotmányossági kontroll próbáját az a törvénytervezet, amely megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megbontva módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.
Az alkotmánybíróság tegnap szavazattöbbséggel utasította el Klaus Iohannis államfő óvását, aki előterjesztésében arra hivatkozott, hogy a szuverenitás és helyi autonómia alkotmányos elvét sértené, ha ilyen tiltásokkal korlátoznák egy-egy közigazgatási egység lakosságának jogát ahhoz, hogy – gazdasági, társadalmi, kulturális vagy környezeti szempontok alapján – népszavazással döntsön a közigazgatási határok módosításáról.
Az európai kisebbségvédelmi keretegyezményben szereplő előírást az RMDSZ javaslatára foglalták bele a településnevek írásmódját egységesítő törvénymódosításba. Az ország közigazgatási felosztását szabályozó 1968-as úgynevezett „megyésítési” törvény módosítását egyebek mellett azért kezdeményezték a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt törvényhozói, hogy egységesítsék, illetve kijavítsák a törvény mellékletében különböző írásmóddal szereplő vagy a hivatalos névjegyzékben tévesen bevezetett településneveket. A törvénymódosításba Cseke Attilának, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének a javaslatára foglalták bele azt a Románia által 1995-ben elsőként ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezményből átvett rendelkezést, miszerint tilos (felosztással, összeolvasztással vagy más módon) úgy módosítani a közigazgatási egységek határait, hogy az a nemzeti kisebbségek számarányának módosítását célozza vagy eredményezze. Klaus Iohannis – aki a romániai német kisebbségi szervezet éléről került a nagypolitikába – e miatt a kisebbségvédelmi pontosítás miatt emelt alkotmányossági kifogást a törvénytervezet ellen.