VidékfejlesztésÜnnepre készül a vidékfejlesztési ügynökség

2018. október 16., kedd, Gazdakör

A megyei vidékfejlesztési hivataltól kaptuk a hírt, hogy az Országos Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség  rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 18. évfordulóját. A SAPARD előcsatlakozási pénzeket kifizető ügynökség és a 2007. január 1-jei uniós csatlakozás első hétéves költségvetési időszakának vidékfejlesztési pénzeit kifizető ügynökség jogutódja nyolc fejlesztési központtal rendelkezik, minden megyében külön vidékfejlesztési hivatallal.  A régiós szintű rendezvények célja, hogy összesítsék a vidékfejlesztési pályázatok eddigi tapasztalatait, a vidéki élet fenntarthatóságáról és fejlesztéséről tárgyaljanak, valamint hogy a szerzett tapasztalatok alapján közös javaslatokat dolgozzanak ki az új, 2021 és 2028 közötti hétéves költségvetési és egyben vidékfejlesztési időszakra.

A gyulafehérvári régiós gyűlést december 4-ére időzítették, jelen lesz a mezőgazdasági minisztérium, az országos vidékfejlesztési ügynökség és a megyei hivatalok vezetősége. A találkozóra több, a megyéből sikeresen pályázó és a beruházásokat sikeresen megvalósító polgármestert, mezőgazdászt, szakmai szervezetek képviselőit, valamint a pályázatkészítő cégeket is meghívják.  

A megyei vidékfejlesztési hivataltól kaptuk a másik hírt, hogy az ügynökség honlapján (www.afir.info) közzétették a 16.4-es intézkedés (Támogatás a piaci ellátásban szereplők partnerségének és a helyi piacok kialakítására) ideiglenes pályázati eligazító füzetét. Az érdekeltek javaslatai­kat tíz napon belül tehetik meg, egészen október 21-éig. Ezt követően az ügynökség kiadja a végleges eligazító füzetet, utána pedig a kiírás következik. Gyakorlatilag egy hónap múlva az érdekeltek letehetik pályázataikat. A 16.4-es intézkedés célja, hogy támogassa a mezőgazdasági termelők, a feldolgozók és a forgalmazók közötti, ún. rövid láncú közreműködést és ellátást, valamint a helyi piacok fejlesztését.

A piaci szereplőknek (termelő, feldolgozó és forgalmazó) egyszerű, törvényszéken be nem jegyzett partneri szerződést kell kötniük, a típusnyomtatvány megtalálható az ügynökség honlapján. A partnereknek egy hivatalos vezetőt kell kinevezniük, aki a pályázat lebonyolításáért is felel. A támogatást felhasználhatják a feldolgozóüzemek és -műhelyek korszerűsítésére, a feldolgozott termékek kiszállítására alkalmas haszonjárművek, számítástechnikai és elektrotechnikai felszerelések vásárlására, késztermékeik reklámozására (pl. termékismertetést célzó összejövetelek szervezésének költségei, reklámkiadványok, reklámfüzetek nyomtatási vagy reklám céljából létrehozott honlap költségeinek kifizetésére, a sajtóban, rádióban vagy televízióban megjelenő reklámok kifizetésére, a termék levédési költségei­nek elszámolására, közös termékbemutató és forgalmazó üzletek létrehozására, sajátos bolti berendezések megvásárlására, illetve a kiállításokon való részvétel költségeinek kifizetésére is elkölthető). A pályázott összeg egy része a partnerségi kapcsolat működési költségeinek kifizetésére is fordítható.

A megyéből eddig ennél az intézkedésnél négy partnerség nyert pályázati támogatást: az illyefalvi LAM alapítvány és az Agrosic által által kezdeményezett partnerség, a szitabodzai tej- és hústermelő szövetkezet, valamint a kézdi tejszövetkezet. Az első két partnerség 2016-ban pályázott, míg a másik kettő a tavalyi kiíráson szerepelt sikeresen. A támogatás legtöbb 100 ezer euró lehet. Az Agrosic-pályázatban öt partner állt össze: a feldolgozáshoz az alapanyagot biztosító növénytermesztők, a feldolgozók és egy panzió. A pályázat célja, hogy egy helyi pityókásházikenyér-, egy kürtőskalács- és egy mézeskalács-készítő termékeit reklámozzák, illetve piacra jutásukat könnyítsék. A LAM Alapítvány által vezetett partnerség célja az illyefalvi kis tejfeldolgozó sajátos termékeinek reklámozása, az egészséges élelmiszer-fogyasztás előnyeinek ismertetése, valamint a helyi, ún. rövid láncú piac fejlesztése a köztes felvásárlók és forgalmazó kizárásával.

Ugyanakkor egy online rendelésre alkalmas honlapot is megvalósítanak a pályázati támogatásból. A tagok közt vannak tejtermelő gazdák, akik a tejtermékek alapanyagát biztosítják, a termékforgalmazásban és reklámozásban részt vállal egy bikfalvi panzió is. A pályázati pénzből mindkét pályázatnál számítógépes felszereléseket, illetve a termékek kihordására alkalmas haszonjárműveket is beszereznek, ezek nagy részét már meg is vásárolták. A bodzavidéki partnerség célja ugyancsak a régió fogyasztóinak jó minőségű tejtermékekkel és húskészítményekkel való ellátása. A bodzaiak a cél érdekében saját bemutatóüzletet is nyitnak Bodzafordulón. A felső-háromszéki tejszövetkezet pedig a Kézdi termék márkanév alatt futó tejtermékek reklámozási költségeinek fedezése mellett egy hűtős, árukiszállító haszonjárművet is vásárol.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-10-16: Gazdakör - Bokor Gábor:

Ígéreteket kaptak a juhászok

Konkrétumokat akartak kicsikarni a Bukarestbe vonult juhászok az elmúlt héten az agrártárca vezetőségétől, végül csak újabb ígéretekkel mehettek haza nyájaik mellé. Petre Daea agrárminiszter azt ígérte, jövő évtől egyetlen törzskönyvezett berbécset sem lehet eladni, ha azt előzlőleg nem tesztelték, ugyanakkor azt is felvetette, megváltoztatják a legelők törvényét, hogy ne fordulhasson elő az, hogy a községi legelőket a polgármesteri hivatalok olyan személyeknek adják bérbe, akik nem foglalkoznak állattenyésztéssel – számolt be az agroinfo.ro.
2018-10-16: Gazdakör - :

Többlettámogatást fizetnek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség október 11–15-e között 136,62 millió lej értékben folyósított többlettámogatást egyes kifizetési sémák esetében – számolt be az agroinfo.ro.