Kovásznán a sírok zöme gondozott, de a nagy nap és a tél közelsége majdnem mindenkit mozgósít, mert kinek ne lenne elhunyt hozzátartozója valahol... Szép emberi gesztus rájuk emlékezni. Halottak napján aztán ünneplőbe öltözve, néhány szál virággal és pár gyertyával kivonulunk a temetőbe emlékezni, imádkozni értük.

Nem minden szerettünk nyugszik az anyaföldben, vagy ott, ahol mi élünk. Az idegenben elhunytak sírját lelkünkben hordozzuk, ápoljuk, és van úgy, hogy az emlékezés virágait könnyeinkkel öntözzük egy életen át. Ezért építenek emlékműveket szerte a világon.

A kovásznai temetőben is van egy szép, matuzsálemi korú (94 éves) emlékmű. Tiszta fehér építmény, néhány fekete sávval. Fekete betűivel mintha egy lap lenne a történelemkönyvből. Szemből nézve az építmény egy nagy boltívben végződik, ennek két nagy tartóoszlopán sorakoznak a nevek. A legfelső csúcsos részen ,,tükörlapon” ez olvasható: „1914–1918 világháborúban a haza védelmében elvérzett kovásznai hősök emlékoszlopa. Állította Rákosi József, hogy ennek falaiba hős katonáinak neve örök emlékezetre bevésessék”. Alatta: ,,Épült 1924-ben”.

A boltív fölötti áttört üvegben kis harang. Alatta a felirat: ,,E kis harang minden kondulása idézze elő lelkünkben hős fiaink emlékét.” Még lennebb egy bibliai idézet: ,,Ne azt sirassátok, aki meghalt. Azt sirassátok, aki elment, vissza nem jő és szülőföldjét nem látja.”

Nem ismertem ezt az idézetet, de gondoltam, hogy bibliai. Utánanéztem, és meg is találtam kissé másként. Jeremiás próféta könyve 22. részének 10. verse, siratóének Sallum fölött: ,,Ne a halottat sirassátok, és ne azt sajnáljátok. Inkább azt sirassátok, aki elmegy, mert nem tér többé vissza és nem látja szülőföldjét!”

A nevek felsorolása a boltívtől balra kezdődik. Fentről lefelé az első ifj. Rákosi József 32 éves korában 1918-ban Olaszországban a Piave mellett hősi halált halt. Alatta még 27 név (A, B, Cs, D kezdőbetűkkel szépen névsor szerint, kivéve a végén egy Cs és T betűs). A tartóoszlop keleti felén 42 név olvasható (E, F, J, K, L, M kezdőbetűkkel, kivéve 7 név A, D, B kezdőbetűkkel), a boltív jobb oldalán 35 név (M, N, O, P, R, Ich, S, Sz, T, U, V kezdőbetűsek), ugyanannak a tartóoszlopnak a déli oldalán pedig 17 név (V, Z, és Cs, L, K betűsek). Mivel itt még maradt hely, itt kezdték meg a II. világháború hősi halottainak nevét a következő felirattal: „Az 1938. évben újra felgyúlt világháború hősi halottjai.” 25 név következik, de már csak nagyjából névsor szerint. Ez a felsorolás a boltív belső oldalán balról 16, jobbról 19 névvel folytatódik, nem éppen betűrendben, hanem ahogy a hozzátartozók jelentkeztek.

Nekem is két drága hősöm neve szerepel az emlékművön: anyai nagyapám, Perdi Sándor, négy gyermek édesapja az I. világháború áldozata volt. Galíciában esett el. Édesapám, Ráduly László pedig 1944. december 12-én hunyt el Oroszországban, az Orszk városa melletti lágerben, hadifogságban, 30 évesen...

A háborús halottak nevei mellett egyes esetekben az apa keresztnevét is felvésték, majd a hős születési és elhalálozási évét és helyét (sok esetben csak azt, hogy Galícia vagy Kárpátok, vagy Itália, Szerbia, Lengyelország, néha pedig pontosabb adatot, például azt, hogy Kassa), életkorát, családi állapotát (nős, 4 gyermek apja stb.). Sok név mellé a katonai rangokat is felírták (tartalékos honvéd, főhadnagy stb.), olykor pedig a polgári foglalkozást is (ügyvédjelölt, nagykereskedő stb.). Összesen közel 200 név szerepel az emlékművön, de ez nem az összes hős száma, még mindig vannak tisztázatlan esetek. Édesapánk nevét én is csak 1997-ben tudtam felíratni, mert csak akkor tudtam meg az igazságot az internet és sok ember segítségével (amit ezúton is hálásan köszönök), hogy édesapám Oroszországban nyugszik.

Köszönet a kezdeményező Rákosi családnak az emlékműért, amelyet emeltek és amelyet gondosan karbantartanak. ,,Újra véste és festette 1955-ben Pozsony J.” – tudatja a jobb oldali oszlop alján bevésett szöveg, a boltív alján elhelyezett márványlapocska pedig azt, hogy ,,Újra festette Rákosi József 2010-ben”. Így hát, valahányszor a távolban elesett felmenőinkre gondolunk, van, ahol megállni egy imát elmondani, egy szál virágot elhelyezni, halottak napján pedig egy gyertyát meggyújtani.

Már hagyomány, hogy az egyházak (a református és a római katolikus) szép megemlékezést tartanak halottak napján az emlékmű előtt. 16 órakor a katolikus pap méltatja a hősök emlékét, 17 órakor pedig a református lelkész emlékezik meg róluk. A vallási szertartás az emlékműben elhelyezett harang megszólaltatásával kezdődik, majd valamelyik (katolikus vagy református) dalárda (férfi kórus) fellépésével folytatódik; közben, a két szertartás között is az eseményhez illő dalokat, zsoltárokat énekelnek. Mindenik szertartást közös ima zárja. Ezután ki-ki a saját családi sírjához megy, majd később az ismerősök sírját is meglátogatja, részvétét fejezve ki egy-egy gyertyával, virággal.

Azt hiszem, hogy hőseinknek – mint minden embernek – forró óhajuk volt élni, dolgozni, látni felnövekvő gyermekeiket, szeretni, útjuk végén pedig hazai földben nyugodni. Agyament vezérek azonban milliók életét törték kerékbe. Mennyi fájdalom, mennyi könny, mennyi bánat! Miért?!

Nem tudom, ki írta, de jogos vágya nekünk szól: ,,Óh, lökjetek egy szál piros rózsát, ha van még ezen a földön. / Egy szál rózsát tudjak a síromon.” Emlékezzünk hát kegyelettel és soha el nem múló szeretettel halottainkra! Nyugodjanak békében!

Papp Irma ny. tanár