A sepsibükszádi katolikus templomban október 7-én a Bakó Ferenc helybeli plébános által tartott szentmisén kegyelettel emlékeztek meg a falu jeles szülöttjéről, néhai Ábrahám Árpád plébánosról és vértanúról, akit 60 évvel ezelőtt a kommunista rendszer pribékjei halálra ítéltek a Szoboszlay-kirakatperben, majd 1958. szeptember elsején kilenc társával együtt ki is végeztek.
Akkor a tíz embert kutyák módjára kaparták el, elhantolásuk helye máig ismeretlen. Hozzátartozóik most sem tudják, hol helyezhetnének el egy csokor virágot szeretteik sírjára, hol mondhatnának egy imát lelkük üdvösségéért. Talán érdemes megemlíteni azt is, hogy Traian Băsescu volt államfő 2006-ban, csíkszeredai látogatása során hősöknek nevezte az erdélyi ötvenhatosokat, de a Szoboszlay-perben kivégzett tíz hős rehabilitálása csak háromévnyi pereskedés után, 2010-ben történt meg. A magyar állam azonban – az elnöki hivatal és a kormány is – tisztelettel emlékezett meg az ’56-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján a Szoboszlay-csoport vértanúiról, és 2006. október 20-án a kolozsvári Magyar Főkonzulátus közreműködésével, ünnepélyes keretek között emlékérmet és oklevelet adományozott Ábrahám Árpád számára is. Utóbbin ez olvasható:
„A Magyar Köztársaság nevében A SZABADSÁG HŐSE emlékérmet adományozzuk Ábrahám Árpád úr részére, aki 1956 októberében, majd a megtorlás sötét korszakában a szabadság, az emberi méltóság és a nemzeti összefogás melletti kiállásával példát adott hazaszeretetből.”
Az emlékérmet és az oklevelet a gálaest díszvendége, dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés akkori elnöke adta át a Kolozsvári Magyar Opera termében.
Ábrahám Árpád,
Sepsiszentgyörgy