Lengyelország elszigetelődhet

2007. július 10., kedd, Világfigyelő

A leghatározottabban elutasította José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke tegnap a közelmúltban Brüsszelben tartott EU-csúcson létrejött kompromisszumos szerződéstervezet Lengyelország által követelt újratárgyalását.

Az Európai Bizottság elnöke tegnapi, a Deutschlandfunk rádióállomás által ismertetett sajtónyilatkozatában nyomatékosan hangsúlyozta: nem engedhető meg, hogy egyes tagállamok most megkérdőjelezzék mindazt, amihez a közelmúltban beleegyezésüket adták. Ez Barroso szerint teljes mértékben aláásná az unió hitelképességét. Barroso említette, hogy a brüsszeli csúcsértekezleten az őszre tervezett kormányközi konferencia egyértelmű és világos mandátumot kapott az alkotmányos szerződés tartalmi részleteinek tisztázására. Magas rangú lengyel politikusok az elmúlt napokban több alkalommal is utaltak arra, hogy a hivatalos Varsó a Brüsszelben született megállapodások újratárgyalását sürgeti, azt Lengyelország számára változatlanul előnytelennek tartva. Az Európai Bizottság elnöke elutasította azokat a varsói vádakat is, amelyek szerint az unió Lengyelország elszigetelésére törekedne. Barroso szerint az ilyen jellegű állítások teljesen hamisak, Lengyelország elszigetelése — mint hangsúlyozta — senkinek nem áll érdekében. Eközben egy Berlinben és Varsóban egy időben közzétett közvélemény-kutatás arra világított rá, hogy az elmúlt időszak feszültségei nyomán elsősorban a németek körében növekszik a bizalmatlanság Lengyelországgal, illetve a lengyel kormánnyal szemben. Mindezzel összefüggésben a németek korábbinál nagyobb hányada hangoztatott negatív véleményt az unió kibővítéséről, a keleti bővítést egyszerűen rossznak tartva. A németek csaknem 90 százaléka elutasította Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő követelését, hogy Lengyelországot második világháborús veszteségei miatt ,,kárpótolják" az EU-ban. E kormányfői igény megítélésében a lengyelek is erősen megosztottak voltak: a miniszterelnököt ebben a törekvé­sében a megkérdezettek 48 százaléka támogatta, 49 százalék nem értett egyet vele. Még kevésbé osztották a lengyelek a Kaczynski testvérek bizalmatlanságát az EU-val szemben. A lakosság 85 százaléka ugyanis egyértelműen üdvözölte az ország uniós tagságát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1428
szavazógép
2007-07-10: Belföld - x:

Hírsaláta

EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA. A népszerűségében hetvenhat éve töretlen, ezer székely leány napi rendezvényekre az idén is a közeli falvak tucatjaiból érkeztek hagyományos népviseletbe öltözött fiúk és lányok, férfiak és asszonyok.
2007-07-10: Világfigyelő - x:

Oroszország kiáll Szerbia mellett

Moszkva az orosz külügyminiszter tegnapi kijelentése szerint megvétóz minden olyan Koszovóval kapcsolatos határozatot az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amely elfogadhatatlan Szerbia számára.