Idén nem kapnak támogatás-előleget a termeléshez kötött szubvenciókat igénylő gazdák – jelentette ki Adrian Pintea, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség vezérigazgatója az agroinfo.ro érdeklődésére.
Az intézkedéssel a tavaly bekövetkezett áldatlan helyzetet próbálják elkerülni, mikoris tévesen számolták ki a szarvasmarhák SCZ-támogatását (SCZ – subvenție cuplată în zootehnie), így a gazdáknak vissza kellett fizetniük pénzeket az ügynökségnek – magyarázta a lépés szükségességét az igazgató. Ha a szarvasmarhák támogatásából nem is kapnak előleget, a tehenészeknek is folyósítják a növénytermesztésben érvényes egyes támogatások előlegét.
A 2018-as támogatások előlegének folyósítását október 16-án kezdték meg. Első lépésben a kisebb, tíz hektárnál keveseb területet megművelő gazdák kerültek a fizetési listára. November elején kezdték meg a juhok és kecskék termeléshez kötött támogatásának előlegfizetését. Időközben a nagyobb gazdaságok kifizetése is beindult.
Előlegként a direkt kifizetések 70 százalékát, a kiegészítő kifizetések 85 százalékát kapják meg a gazdák. A SAPS-támogatás teljes összege 478 lej hektáronként, az előleg 334 lej. A redisztributív kifizetés 1–5 hektárra 23 lej/ha, az előlege 16 lej/ha, 5–30 hektár fölött 234 lej/ha, az előlege 164 lej/ha. A klíma- és környezetbarát gazdálkodás támogatása 271 lej/ha, az előlege 190 lej/ha, a fiatal gazdák támogatása 120 lej/ha, ennek az előlege 84 lej/ha. A fiatal gazdák legtöbb 60 hektárra kaphatják meg ezt a támogatást. A juhok és kecskék termeléshez kötött támogatása (SCZ) 74 lej állatonként, az előleg 52 lej állatonként.
Az igazgató szerint három intézkedésre – 10-es: agrárkörnyezeti és klímakövetelmények, 11-es: biogazdálkodás, 13-as: hátrányos helyzetű zónák – összesen 74,21 millió eurót fizetnek ki előlegként. A juhok és kecskék SCZ támogatásának előlegére elkülönített összeg 2,87 millió euróra rúg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.