Számos érdekességet tartogat látogatóknak és versengő csapatoknak egyaránt az idei Háromszéki Kolbászparádé és Káposztafesztivál, amelyet a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnok fogad be szombaton. A gasztronómiai megmérettetésre eddig több mint félszáz csapat jelentkezett, a szervezők – a megyei önkormányzat és annak turisztikai egyesülete, az Asimcov vállalkozói szövetség, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóipari Egységek Szövetsége, az Agrosic, illetve a Bertis Kft. és a Diószegi Pékség – azonban remélik, hétvégéig mások is kedvet kapnak még a közösségi kolbász- vagy káposztatöltéshez.
A gasztrofesztivál jellegéhez igazodva méreteiben és ízvilágában is egyedi, kolbászos házikenyérrel készül szombatra Diószegi László. A több tíz kilogrammos pékáru próbasütése szerda délelőtt kezdődött. A szombati kolbászparádé a kenyér feldarabolásával és kóstolásával indul fél tízkor, majd tíz órakor újabb különlegességgel, minden bizonnyal a térség legnagyobb nyilvános közös reggelijével folytatódik – ismertette Tamás Sándor megyei önkormányzati vezető. A versenyre jelentkező csapatok, mintegy 300 fő számára 600 tojásból készítenek kolbászos rántottát, ezt megelőzően azonban közös koccintásra hívják a versenyzőket. Kora délután újabb bravúrra készülnek, azaz egyetlen darab bélbe kísérelnek betölteni tíz méter kolbászt.
A megyei tanács elnöke megjegyezte, ezzel a rendezvénnyel is erősíteni szeretnék azt a tudatosan vállalt törekvést, amely Háromszék és Székelyföld turisztikai népszerűsítését célozza.
A kolbásztöltésre benevezett ötven, illetve a töltött káposztát készítő 10–12 csapat mindegyikének a Bertis Kft. biztosítja az alapanyagot és a húskészítményeket, s tekintettel az afrikai sertéspestisre, az illetékes hatóság idejében ellenőrzi majd ezeket. A szervezők egyébként ismételten jelezték: a versenyre tilos otthonról bárminemű húst vagy húskészítményt bevinni, akinél mégis találnak, azonnal elkobozzák és megsemmisítik. Klózer Ferenc, a cég kereskedelmi igazgatója elmondta, a tavalyi parádén jeleskedő cukorbeteg gyerekek által készített Cuki kolbászt a szombati rendezvényen megkóstolhatják az érdeklődők, ezt kínálják majd a Diószegi csárdában, és a tíz méter hosszú kolbász is az ő receptjük alapján készül.
Falvai János séf, a zsűri egyik társelnöke úgy fogalmazott: a hagyományos székely ízeket keresi majd a szombati versenyen, s örömmel vállalta a megbízatást. Munkájában Mădălina Santa segíti társelnökként, s ott lesz a bírák közt Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos, Könczei Csaba, a mezőgazdasági igazgatóság vezetője mellett a Csabai Kolbászklub Egyesület alelnöke, Uhrin Sándor, valamint a brassói Bistro de l’Arte társtulajdonosa és menedzsere, Oana Irina Coantă is.
A látogatók, érdeklődők a Szabó Kati Sportcsarnok lelátójáról követhetik a versenyt, a 10 lejes belépő pedig kóstolásra is feljogosít: sült kolbász és egy pohár sör, üdítő vagy víz jár mellé. A kolbászt készítőknek két óra, a töltött káposztát főző csapatoknak három óra alatt kell összeállítaniuk a zsűrizésre szánt terméket, eredményt pedig 18 órakor hirdetnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.