Az 1956-os forradalom romániai, erdélyi mártírjai / 4.

2018. november 10., szombat, Élő múlt
Az érmihályfalvi csoport legellentmondásosabb alakja dr. Hollós István volt. Sass Kálmán az 1958. július 12-i kihallgatása során a legtalálóbb jellemzését nyújtotta: „Hollós Istvánt ambiciózus emberként ismerem, aki egész életében politikai karriert akart befutni, s aki mindig arról álmodozott, hogy nagy politikus – parlamenti képviselő, sőt, miniszter – lesz.” 1940 és 1944 között Béldy Alajosnak, a leventemozgalom főparancsnokának volt bizalmi embere.
  • Balaskó Vilmos
    Balaskó Vilmos
Dr. Hollós István nevéhez kapcsolták az illegális Magyar Ellenállási Mozgalom érmihályfalvi és környékbeli szervezetének a létrehozását. Az 1958. április 13-i vallatáson egy huszonkét személyből álló névsort csikartak ki belőle, akiket – állítása szerint – 1947–1955 között beszervezett a Magyar Ellenállási Mozgalomba. A huszonkét személy közül tizenhetet el is ítéltek, ötöt hosszabb-rövidebb ideig vizsgálati fogságban tartottak. Az érmihályfalviak Hollós Istvánt ezért a névsorért a csoport besúgójának tartják.
A jogi doktorátussal rendelkező Hollós István 1906. augusztus 8-án született Érmihályfalván. Anyai ágon – Lohinszky – lengyel, apai ágon szlovák és román vér is csörgedezett az ereiben. A hat elemi elvégzése után a nagyváradi premontrei, majd a nagykárolyi piarista gimnáziumban tanult. Végül 1927-ben a nagyváradi Emanoil Gojdu Líceumban érettségizett. Tanulmányait a szegedi orvostudományi egyetemen folytatta. Anyagi nehézségek miatt egy év után abbahagyta az orvosit, kistisztviselő lett a Debrecen melletti Téglás községben, majd a mezőcsáti törvényszéken kapott állást. Közben 1928 és 1932 között „mezei jogászként” – mai szóhasználattal: látogatás nélküli tagozaton – végezte jogi tanulmányait. Joggyakornokként és törvényszéki jegyzőként a kalocsai bíróságon, majd a budapesti törvényszéken dolgozott. 1942-ben sikeresen megvédte jogi doktorátusát, azonban rögtön mozgósították. Híradós alakulathoz került. Később ez volt a hivatkozási alap a kémkedés bizonyításához.
Azzal is vádolták, hogy 1940 és 1944 között kapcsolatban állt a Szálasi-féle Nyilaskeresztes Párt érmihályfalvi szervezetének elnökével, a horthysta államapparátus több vezetőjével. Hollós István ezt a vádat is tagadta, a katonai törvényszék ezzel kapcsolatosan sem tudott érdembeni bizonyítékokat bemutatni.
Az amerikai hadifogságból való hazatérésekor a lakását elfoglalva találta, és félelmében, hogy a magyar hatóságok múltbeli tevékenységéért zaklatni fogják, 1945 decemberében a feleségével és második fiával, Attilával visszatért Érmihályfalvára. A nagyobbik fiát, Istvánt a kalocsai anyai nagyszülők, illetve budapesti barátai gondjaira bízta.
1946-tól a Sass Kálmán által létrehozott református koedukációs gimnáziumban magyar–francia szakos tanárként dolgozott. 1947-ben átszökött Magyarországra, minden bizonnyal ekkor találkozott a később letartóztatott Béldy Alajos tábornokkal, a leventemozgalom főparancsnokával, de az egykori bajtársaival tervezett Nyugatra való menekülés kudarcba fulladt. Újra visszaszökött Érmihályfalvára.
A vádirat szerint a Magyar Ellenállási Mozgalom debreceni központja azzal bízta meg: Érmihályfalván szervezze meg az ellenállási tevékenységet. Hollós megpróbálta „beszervezni” Szabó Lajos, Józsa Zsigmond és Kuli György falustársait – valójában a feltételezhető érmihályfalvi besúgókról érdeklődött –, ők azonban mindezt jelentették az állambiztonsági hatóságoknak. 1950-ben letartóztatták, négy hónapig vizsgálati fogságban tartották, majd kellő bizonyítékok hiányában szabadon engedték. Ettől kezdve minden lépését követték. Szószátyár, állandóan úton lévő és „politizáló” emberként számos érmihályfalvi, biharvajdai, biharfélegyházi portára bekopogtatott. A rendszerváltás szükségességéről és közelségéről beszélt, az árnyékkormány létrehozásának gondolata is foglalkoztatta, amelynek „természetszerűleg” ő lett volna a miniszterelnöke. Ő találta meg a léggömbbel terjesztett, Hruscsovnak a XX. szovjet pártkongresszuson elhangzott titkos beszédét tartalmazó miniatűr újságot. Ezt az általa „megbízhatónak” tartott embereknek megmutatta.
Hollós István a vallatások során és a bírósági nyílt tárgyaláson tagadta, hogy Érmihályfalván és környékén megalakult az Ellenállási Mozgalom, és tagokat toborzott a „felforgató szervezet”-be.
„Fasiszta múltjáért”, a „fasiszta pártok”-ban kifejtett tevékenységéért, a Magyar Ellenállási Mozgalom érmihályfalvi szervezetének létrehozásáért, kémtevékenységért, és azért, mert az 1956-os magyar forradalom idején ellenforradalmi akciókra „uszított”, első- és másodfokon is halálra ítélték: a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma az elsőfokon hozott ítéletet helybenhagyta.
A Nagy Nemzetgyűlés elnöksége az ő és Sass Kálmán kegyelmi kérvényét visszautasította. 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben – kettejük közül elsőként – kivégezték. Egyes feltételezések szerint  tarkólövéssel végeztek a halálraítéltekkel.
Az érmihályfalvi csoport ügyének felgöngyölítéséhez – Sass Kálmán követési dossziéjának adatai alapján – Hollós István is hozzájárult. A követési dosszié állítása szerint: „Hollós Istvánt ügynökként beszervezték, majd szabadon engedték. Nem lehet megállapítani, hogy ügynökként foglalkoztatták vagy az állambiztonsági szerveknek jelentéseket mutatott be.”
Az eddigi kutatás során nem találtunk általa írt jelentéseket vagy fedőnéven küldött információkat. Az érmihályfalvi-perben a túlélő elítéltek – elsősorban az emlékiratát közlő Balaskó Vilmos – azt állítják: Hollóst a magyar és román titkosrendőrségi megállapodás alapján dobták át Romániába, az ő tanácsukra hozta létre a földalatti szervezetet, követték, és valamennyien miatta kerültek börtönbe.
Hollós István az 1958. április 13-i kihallgatáson 22 általa beszervezett személy nevén kívül más, érdemi információt nem közölt, megismételte a „szervezet” létrehozására vonatkozó korábbi állításait. Az ügynöki tevékenységének ellentmond, hogy a perben másodrendű vádlottként halálra ítélték és kivégezték. A családját a legbarbárabb módon szétpröckölték, tönkretették.
Balaskó Vilmos a négy hazaárulási per egyetlen olyan túlélője, aki Sass Kálmánnal és Hollós Istvánnal két nap híján két hónapot töltött a siralomházban. Emlékirata az egyetlen hiteles magyar nyelvű visszaemlékezés a halálos ítélet kimondása, a kegyelmi kérvény visszautasítása utáni börtönviszonyokról.
 
 
 
Az ő, valamint a túlélők visszaemlékezése szerint a többnapos tárgyalásra a nagyvárad–velencei művelődési házban, az ítélet szövege szerint a nagyváradi katonai helyőrség épületében került sor. „Amikor először az érmihályfalvi papot, Sass Kálmánt kérdezték, az a hozzá intézett kérdéseket se hallotta jól, a tenyerét a füléhez tartotta, úgy értette meg a beszédet és válaszolt valamit halkan. Aztán tanúkat hoztak ellenünk, akikről lerítt, hogy nem tudják voltaképpen, miket beszélnek ellenünk, hogy a halálunk mellett tanúskodnak. (...) Hátunk megett egy elrontott élet, elveszített otthon, család, egy egész elveszített világ, előttünk pedig köd és beláthatatlan homály. Hát miért kell még élni ezek után?”
A három halálraítéltet 1958. október 4-én rabtársaiktól elkülönítették. Kezdetben nem hitték el, hogy végrehajtják rajtuk a halálos ítéletet. Hollós István reménykedett a legjobban: egy csöndes, szőlővel, gyümölcsfákkal beültetett zugról álmodozott, valahol a világ egyik eldugott sarkában. Minden este imádkoztak, egy-egy darab puliszkával és egy korty vízzel úrvacsorát vettek. Még Hollós István is, aki római katolikus volt. A feleségek, a gyerekek nevét nem merték kiejteni, mert ez okozta a legnagyobb szenvedést. Mindhárman népes családot – Sass Kálmán öt, Hollós István négy, Balaskó Vilmos három gyereket – hagyott otthon. Semmit nem tudtak, tudhattak róluk. Mindennap, így 1958. november 7-én, az oroszországi bolsevik forradalom évfordulóján is várták a kivégzést. A kivégzésre 1958. december 2-án került sor.
„Csak bejöttek négyen a cellába, két tiszt, a grefa (írnok) és a szolgálatos őrmester. Egy tenyérnyi lapot adtak sorban mindenikőnk elé, előbb mindég Kálmán elé, aztán Pista és én következtünk. Ez volt a „nagyság” szerinti sorrend. Mi olyan élhetetlenek voltunk, hogy nem is tudtuk, mi van a papírra nyomtatva vagy gépelve, sohse emlékeztem semmiféle paragrafusra, amelyen az ítélet alapul, csak azt az egyet láttuk elködösödött szemmel: „pedeapsa cu moartea” – „halálos ítélet”. Alá kellett írnunk és azzal elmentek. Még aznap valami kegyelmi kérvényt kellett megírnunk, kint a folyosón, egy asztalnál. Mivel a másik kettő nem tudott nagyon az állam nyelvén, én írtam meg mind a hármat. Mindenik diktálta, amit jónak gondolt a saját mentségére. Aznap este kettőnket Kálmánnal kivittek egy raktárféle szobába, ahol sok csomag volt összehányva. Ki kellett keresnünk a magunkét. (…) A következő reggelen, a felkelési idő után nyílott az ajtó kettős lakatja, nagy robajjal a két tolózár, és bejöttek hozzánk többen, tisztek és a szolgálatos gárdián. Maguk előtt félkörbe állítottak bennünket, az előírt pozícióba, láb széjjel, a kezek félmagasságba emelve, ahogy a láncok engedték. Ezután a neveket szólították: előbb Kálmánt. Kivitték, és bezárult az ajtó. Aztán visszajöttek. Minket kettőnket valahogy összetévesztettek. (…) Akkor háromszor mutattak reánk, és háromszor kellett mondanunk a nevünket: Hollós–Balaskó, Hollós–Balaskó, Hollós–Balaskó. Mikor harmadszor is elmondtuk, az egyik tiszt rámutatott Pistára: „Ez az!” És kivitték Pistát, és becsukódott az ajtó. És értem nem jöttek vissza! Hallottam és figyeltem jól, hogy amikor kivittek egyet, a keresztfolyosónál levágták a bilincset a lábáról. Aztán mély csend lett. Ijesztő, bénító csend.”
Azt már az idősebb raboktól tudták, hogy akinek a lábáról leverik a bilincset, azt a vesztőhelyre viszik. Néhány nap múlva újra kinyílt a siralomház ajtaja. A megbilincselt Balaskó Vilmosnak átnyújtottak egy tenyérnyi papírt, amelyen az állt: „Életfogytiglani kényszermunka”. („Muncă silnică pe viaţă.”) A gárdián csak annyit jegyzett meg: „Látod, élet!” („Vezi, viaţă!”)
Az eddigi levéltári kutatások nem igazolták azt a korábbi feltevést, miszerint Balaskó Vilmos halálos ítéletének életfogytiglani kényszermunkára változtatását testvéröccse, Balaskó Nándor szobrászművész közbenjárásának, illetve a Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkárnál tett kihallgatási kísérletének köszönheti.
Balaskó Nándor a nándorfehérvári csata 500. évfordulója tiszteletére elkészítette Hunyadi János lovasszobrának két és fél méter magas makettjét. A tervet dr. Petru Groza államelnök is nagyra értékelte. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a szobrot 1956 augusztusában a vajdahunyadi várban állítják fel. A tervet azonban elvetették, sőt a román–magyar történészi megemlékezés is felemásra sikeredett.
Balaskó Nándor művészetét a legfelsőbb párt- és államvezetés is elismerte. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy az öccse kegyelmi kérvénye időben és jó kezekbe került.
A Nagy Nemzetgyűlés elnöksége 1958. november 26-i átiratában közölte: „az 1448/1958. számú ítélettel a nevezett Balaskó Vilmos halálraítélt büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatja.” Az átiratot ellenjegyezte Ilie Moisescu vezérőrnagy, a Katonai Törvényszékek Igazgatóságának parancsnoka.
Balaskó Nándor Bukarestből román nyelvű táviratot küldött az öccse Máramarosszigeten élő családjának: „Élet, nem halál!” A táviratot félreértették. Balaskó Vilmos apósa 1963-ban abban a tudatban halt meg, hogy a vejét kivégezték.
(folytatjuk)
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 335
szavazógép
2018-11-09: Közélet - :

Holttest a parkban

Holtan találtak egy férfit péntek reggel a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, egy másikat pedig eszméletlen állapotban szállították a megyei kórházba – tájékoztatott a megyei rendőrfelügyelőség.
2018-11-09: Közélet - Farcádi Botond:

Most személyesen is tehetünk az autonómiáért (Izsák Balázs a székely nagygyűlésen való részvételre buzdít)

A Sepsiszentgyörgyön jövő vasárnap, november 18-án 13 órakor kezdődő székely nagygyűlés azért fontos, hogy a tömegrendezvény megadja a súlyát annak az autonómiaigénynek, amit a közösség vezetői politikai és diplomáciai eszközökkel Bukarestben vagy Brüsszelben, Strasbourg-ban, Genfben, New Yorkban képviselnek – jelentette ki Izsák Balázs. A Székely Nemzeti Tanács elnöke pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján arra biztatott mindenkit, vegyenek részt az eseményen, hiszen az egy olyan alkalom, amikor mindenki személyesen is tehet valamit a közösségért, az autonómiáért.