Erdélyi magyar nyelvterületen, de még Székelyföldön is kevés az olyan hely, ahol az érdeklődő bővebb betekintést nyerhet a használaton kívüli harangok csodálatos világába. Márpedig a szolgálatukon kívül került feliratos harangok üzenetét méltán nevezhetjük bronzba öntött történelemnek. Annyira fontos volna ez számunkra? – kérdezhetnék sokan. Látszólag valóban nem az. Ám ha belegondolunk, hogy egy beolvasztástól megmentett gyűjtemény mennyi érdekes és értékes, főleg a Kárpát-haza földjéhez kötődő történelmi adatot szolgáltat, a nemleges válasz igenre változik. Erről beszélgettünk Lázár Imre mérnökkel a székelyudvarhelyi Selwerk Kft. vezérigazgatójával.
Futó leltár
A haranggyűjtemények kezdetei Rómer Flórishoz (1815–1889), a magyar muzeológia és régészet jelentős 19. századi alakjának tevékenységéhez kapcsolódnak. A korai kezdetek ellenére 1915-ig viszonylag kevés harang kerülhetett a múzeumokba. A harcok és világégések rekvirálásai idején a harangokat ágyúöntéshez, majd más hadi célokra gyűjtötték be, s emiatt e nyelvterület gyűjteményei eléggé kevés haranggal gyarapodtak. Különféle oknál fogva a leszerelt harangoknak csak nagyon kis része került múzeumokba, ennek köszönhetően a történelmi Magyarország távolabbi vidékeiről és ma már nem Magyarországhoz tartozó településekről is őriznek itt-ott „hangjukat vesztett” harangokat egyházközségi gyűjteményekben, templomokban. Legtöbb harangon a régi „O rex gloriae veni cum pace” (Ó dicsőség királya, jöjj békével) felirat olvasható, de sokszor az öntőmester, a készíttető és a közösség neve is feltűnik a köriratokon.
A magyar harangok nagy része a Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában megtekinthető, egy több darabból álló gyűjtemény pedig a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum épületének udvarán tanulmányozható, a közönség által is látogatható állandó helyen.
A magyar nyelvű hazai harangirodalom gazdag és eléggé szerteágazó. Jelent meg már olyan kötet, amely a harangöntés technikájával foglalkozik, olyan is, amelyet régész-történész szakemberek írtak elpusztult Kárpát-medencei kincseinkről, de olyan is, amely a tágabb értelemben vett Székelyföldre összpontosító és olvasmányosabb műfajként számol be erről a sokoldalúan némaságra ítélt kincsünkről.
Az említett budapesti állandó kiállításról a magyar régészet egyik nesztora, a matuzsálemi korú régész Patay Pál számolt be. Külön kiadványban és csatolt DVD-n láthatók-hallhatók azok a magyar harangok, amelyeket a Kossuth rádió Déli harangszó műsorában hallhattunk. A harangöntés műszaki érdekességeiről, a szomszédos Hargita megye harangjairól Márton László nyugalmazott gyergyószentmiklósi mérnök, a középkori harangokról Benkő Elek régész-történész, az MTA levelező tagja, a Nyárád mente régi harangjairól pedig Gligor Róbert László közölt részletes tanulmányokat, írt külön kötetet.
A székelyudvarhelyi Selwerk cég vezérigazgatójának, Lázár Imrének egyéni gyűjteményéről, eddigi pályafutásáról, munkásságáról a világhálón is tájékozódhatunk. E sorok írója, aki maga is ismerője a tágabb környék harang-kincsének, különös örömmel olvasta a híreket, amelyek szerint az igazgató-mérnök régi haranggyűjteményének néhány darabja időszakos kiállításon látható a székely anyavárosban, Székelyudvarhelyen.
Harangok a Bánffy-bástyán
„Hogy napjainkban a székely anyavárost a harangöntés kiemelkedő helyszíneként tartják számon, az elsősorban Lázár Imre vezérigazgató harangöntő tevékenységéhez kapcsolható. Bár a színesfémöntéssel és fémforgácsolással foglalkozó cég tevékenységének a harangöntés csak egy kis részét képezi, a műhelyéből 2000-től napjainkig több mint 200 harang került ki. Többek közt itt készült el az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark számára Magyarország legrégibb harangjának hasonmása, s a magyarországi Békés város önkormányzata rendelésére egy 1730 kg súlyú nagyharang. A cégnek több mint húsz harangja szól már Magyarországon, s még több a Kárpát-medencében. A legtöbb azonban itthon, Székelyföldön. Jó néhány jutott a moldvai csángó falvakba is. Udvarhelyen öntötték Székelyföld legnagyobb (huszonkét mázsás) harangját, a gyergyóditróit is” – idézzük Mihály János lövétei-székelyudvarhelyi történész Harangok a Székelytámadt várban című cikkéből.
Háromszéken is kedveltek a Lázár-harangok
Lapunkban 2010-ben mutattuk be a Lázár mérnök vezette Küküllő-parti nagyüzemet. Személyesen találkozhattunk vele két esztendővel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág utcai református templom számára készített két harangjának avató-szentelő ünnepségén, de Lázár-féle harang hívja templomba minden vasárnap a Csente-hegy alatti kis falu, Sepsibesenyő híveit is. Újabb látogatásunkon harangkiállítása okán köszönthettük ismét mint a Székelyföld legsikeresebb harangöntőjét, székelyudvarhelyi nagyüzemének vezetőjét.
Lázár mérnök Lövétén született katolikus bányászcsaládban. Székelyudvarhelyen tanulta a vasesztergályos szakmát, ott végezte az esti líceumot, majd Iaşi-ban a hároméves almérnökit.
– Harangokkal már gyerekkoromban is találkoztam – mesélte. – Nincs az a gyerek, aki ne csodálná a falu tornyából szóló harangok hangját, magasztosságát, szépségét. Az azonban nem igaz, hogy a harangöntés gyermekkori tervem volt. Menet közben is alakul az igazi szakma.
Lázár Imre azonban nemcsak önti a legszebb hangú harangokat, hanem gyűjti is. Szenvedélyének köszönhetően sok megrepedt harang megmenekült a beolvasztástól, gyűjteménye pedig egyre gazdagabbá vált.
Harangjai közül végül 14-et átadott Székelyudvarhely város önkormányzata és a Haáz Rezső Múzeum kezelésébe, így az eddig raktárban porosodó kincsek közszemlére is kerülhettek. Tizenegyet a Székelytámadt vár délnyugati oldalán álló Bánffy-bástyán, hármat pedig a polgármesteri hivatal udvarán helyeztek el, ezáltal is gazdagítva a város látnivalókban amúgy sem szegény ajánlatát.
Már-már az is felmerült, hogy a székely anyaváros lenne a legalkalmasabb helyszín egy állandó jellegű dél-kelet-erdélyi szabadtéri harangmúzeum létrehozására. Erről az új épületbe költözött Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Miklós Zoltán nyilatkozott: „Az elképzelés az, hogy a várba egyre több turisztikai érdeklődésre számot tartó kiállítást hozzunk. Ezt a szabadtéri harangkiállítást időszakosnak terveztük, viszont legalább egy évig itt lesz. Tehát az elkövetkező időszakban – nem csak nyáron – akár több évre is egy olyan turisztikai célpont lehet, ami egyedi Erdélyben, hiszen harangkiállítás nincs más helységben.”
A harangkiállítás azzal a nem titkolt céllal jött létre, hogy tovább növelje Székelyudvarhely idegenforgalmi kínálatát, turisztikai vonzerejét. Ugyanakkor reméljük, hogy a gyűjtemény a történelmi egyházak bevonásával tovább gyarapodik majd, s idővel Erdély, sőt, az egész Kárpát-medence legnagyobb haranggyűjteményévé növi ki magát – hangsúlyozta a történész Mihály János.
Mi látható a testvérvár bástyáján?
Lázár Imre megajándékozott a kiállított 14 harang pontos lajstromával. A Bánffy-bástyán kiállított gyűjtemény legrégebbi darabját a Szeben megyei Oroszcsűr evangélikus templomának öntötték 1742-ben. A legnagyobb súlyú 745 kilogrammot nyom, ez a székelykeresztúri katolikus egyházközség számára készült 1970-ben Kolozsváron. Látható az ismert Lotz cég 1871-ben Székelyszentkirálynak öntött harangja, Klein K. Oszkár Kudzsirban Héderfájának és Haranglábnak öntött, valamint a bukaresti V. Rășcanu cég Árpástónak és Székelykálnak az ötvenes évek elején öntött két harangja is. A székelyudvarhelyi 1896-ban épült egykori vármegyeház, jelenleg polgármesteri hivatal udvarán kiállított három harang jelkép-értékű, hiszen ott működik a mindenkori esketőterem, ahol, ha jelenleg szó szerint nem is, de jelentésileg elhangzik az egyház által megkötött házasság felbonthatatlanságára utaló „csak az ásó, kapa és a nagyharang válasszon el titeket”. Az ásó-kapa a sírásó szerszámra utal, a nagyharang/lélekharang pedig az, amit a temetéskor vagy utána megkongattak az elhunyt tiszteletére.
A „holtomiglan-holtodiglanra” emlékeztetők
Nos, három érdekes jelképes harangot láthatunk a polgármesteri hivatal udvarán, gondozott, virágos környezetben kiállítva: az egyik Bukarestből került a gyűjteménybe, a másik Marosújvárról (a híres brassói Andrasovszky Éfraim cége öntötte 1909-ben), a harmadik Manchen Mihály 1823-ban Segesváron öntött harangja, a kadicsfalvi katolikus hívek egykori 300 kilós „hívogatója” – mind-mind ipar- és egyháztörténeti emlékek.
Mi, háromszékiek olykor testvérvárként emlegetjük a székelyudvarhelyi Székelytámadt várát, ugyanis „ikertestvére”, Székelybánja vára hajdanában itt állott kies Háromszék központjában a lécfalvi Várhegyen. A székelyudvarhelyi vár azonban nem tűnt el nyomtalanul, mint a mi Székelybánja várunk, romos Bánffy-bástyájának tetején a harangkiállítás látható, s mint ilyen, történelmi hely, maradék romjait pedig műemléknek nyilvánították. A várat János Zsigmond fejedelem 1562–1565 között, az ellene fellázadt székelyek megfékezésére építtette, megerősíttette. A háromszéki, ugyancsak szimbolikus nevű Székelybánja várral együtt több évtizeden át a fejedelmi hatalom támaszaként szolgáltak, s mindkettőről részletes régészeti leírások születtek. A bizonyára tiszteletet parancsoló, négyszög alakú, vizesárokkal körített háromszéki Székelybánja reneszánsz bástyás erőd alig négy évtizedig uralhatta az 550 méter magas tetőt. 1599-ben, a Báthoriakkal nem rokonszenvező székelyek, mivel kiváltságaikat a fejedelmek nem voltak hajlandók elismerni, a Bodzán bejövő Mihály vajda táborába álltak azzal a feltétellel, hogy a vajda adja ki a parancsot a vár lebontására. Mihály vajda pedig meg is ígért mindent, csak hogy a székelyeket a maga pártjára állíthassa. A hegy lábánál összesereglett háromszéki székelység földig rombolta a várat: ma már csak gyeppel benőtt alapjai látszanak. Neve sokatmondó: „ha támadt a székely, a székely bánja”. A háromszéki székelységben akkora volt a gyűlölet és az ellenszenv, hogy a lécfalvi országgyűlés 1600-ban kiadott rendelete ellenére sem került sor a vár újraépítésére. A Várhegy magánbirtokba került. Egy darabig a Mikesek, majd a Szentkeresztiek bírták. Megmaradt köveiből szeszgyárat és különböző melléképületeket emeltek.
Talán el lehetne képzelni a lécfalvi Várhegy tetejére egy szerény emlékművet, hiszen a székelység vérzivataros küzdelmeinek történelmi helye, akik még Mihály vajda seregében is vállalták a harcot, ha valamelyes segítségre számíthattak. A segítség megvalósult: parancs született a román vajdától a vár lerombolására! Egy ilyen emlékműhöz talán majd elsétálhatna az eljövendő fiatal nemzedék történelemórákon szerzett ismereteinek elmélyítésére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
