A román–magyar határmente, a Magyar Alföld keleti része a legtermékenyebb régiók közé tartozik. A tűzzel-vassal, éjszakai „fekete autóval”, a Duna-csatornához való elhurcolással erőltetett kollektivizálás itt érintett a legtöbb érdeket. A jómódú szalacsi, érmelléki paraszt gazdagabb volt, mint egy székelyföldi „földbirtokos”.

Az érmihályfalvi csoport peréről eddig megjelent tanulmányok joggal hangsúlyozzák: Sass Kálmánt és Hollós Istvánt elsősorban a Belügyminisztérium 1957/70. számú operatív parancsa alapján „fasiszta” párttagságukért, az illegális Magyar Ellenállási Mozgalomban kifejtett tevékenységükért ítélték halálra és végezték ki. Mindez nem zárja ki, sőt, megerősíti: a magyar forradalom és szabadságharc hatására az Érmelléken is szervezkedési kísérletekre került sor.

Érendréden Bujdosó Géza állatorvos vezetésével államellenes szervezkedés indult. Tagjai: Ábrám Sámuel, Avasán Gyula, Fischer Lajos István, Kiss Miklós, Kovács Lajos, Szaleczki Miklós, Szilágyi Kálmán, Truczkai Sándor. Az elsőrendű vádlottat, Bújdosó Gézát 1960. szeptember 30-án 15 évi börtönbüntetésre ítélték, a többi vádlottat kettőtől 10 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtották.

Az érmihályfalvi csoport perének egyik, sem az eddig megjelent tanulmányokban, sem a túlélő Balaskó Vilmos emlékiratában nem tárgyalt fejezete az 1956-os magyar forradalmi harcokhoz kapcsolódik.

1956. október végén Virág Lajos biharvajdai református lelkész felkereste Kerecsényi Gábort a borpincéjében. Jelen volt Okos Kálmán, Balogh Gyula, Csordás Lajos és Szilágyi Géza, valamennyien biharvajdai lakosok, a helyi református egyházközség tagjai. Borozgatás közben a magyarországi forradalomról, az esetleges segítségnyújtásról beszélgettek. A vádirat és az ítélet szerint: „a vádlott teljes mértékben egyetértett ezekkel az eseményekkel, azt javasolta a jelenlévőknek: abban az esetben, ha hazánkba is átterjed az ellenforradalom, ők is aktívan vegyenek részt benne, ilyen értelemben papi tisztségét kihasználva, arra kérte a jelenlévőket, hogy ezt az elhatározásukat esküvel erősítsék meg, amelyet felemelt kézzel, lábon állva mondtak el, többször kimondva az esküszünk! szót. Ugyanekkor arról is tárgyaltak: segítséget kellene nyújtsanak a magyarországi ellenforradalmároknak és harcolniuk kellene a lázadók oldalán. Elénekelték a magyar himnuszt is.”

Virág Lajos az utolsó szó jogán kijelentette: nagyon részeg volt, nem emlékszik semmire. Ennek ellenére 1958. október 4-én a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Kerecsényi Gábort, Okos Kálmánt és Balogh Gyulát 15–15 év kényszermunkára és 8 évi polgári jogvesztésre ítélték, Csordás Lajost és Szilágyi Gézát – mivel a vizsgálati fogság idején társaik ellen terhelő vallomást tettek, felmentették. A kihallgatási jegyzőkönyvekből kiderült: valóban próbálkoztak szervezet létrehozásával, de erre a november 4-i események miatt már nem került sor.

Az érmihályfalvi és a biharvajdai csoport tagjaival a Securitate nagyváradi börtönében párját ritkító kegyetlenséggel, szadizmussal bántak el.

Az elítéltek nagy része a börtönből való szabadulása után hamar elhunyt. A kommunista diktatúra a rendkívül szigorú büntetésekkel nemcsak példát akart statuálni, hanem a zömmel magyarok által lakott határ menti településeken a félelem légkörét akarta megteremteni. Mindez olyan tökéletesen sikerült, hogy 17 évvel az 1989. évi rendszerváltás után is borzalommal beszélnek, illetve nem beszélnek az akkori vészkorszakról.

Akárcsak a Magyar Autonóm Tartományban az 1956 és 1965 között bíróság elé állított 826 politikai elítélt esetében, az érmihályfalviak, biharvajdaiak között is több volt a gazdálkodó, a munkás, mint az értelmiségi.

A Securitate nagyváradi börtöne

Az életrajzi adatokból, a vizsgálat megkezdésekor összeállított személyi lapokból nyomon követhető: az 1957/70. számú operatív parancs, illetve az RMP Központi Vezetősége és a Belügyminisztérium 1957. február 23-án tartott operatív gyűlésének határozata alapján rekonstruálták a felforgató tevékenységgel vádolt szervezetek strukturális felépítését, a politikai gyanúsítottak, a vádlottak rangsorolásában volt fasiszta vagy szélsőjobboldali pártok, a vasgárdista és a cionista mozgalom egykori tagjai állottak az első helyen.

Az érmihályfalviak, biharvajdaiak igen jelentős részét azzal vádolták: a Nyilaskeresztes Pártnak, a Magyar Megújulás Pártjának, az 1922–1938 közötti Országos Magyar Pártnak, az 1940–1944 közötti Erdélyi Pártnak, illetve a fasisztának minősített leventemozgalomnak voltak a tagjai, többen közülük a horthysta hadseregben töltöttek be különböző tisztségeket.

A vádirat szerint Csongrádi Gábor, Zeffer Mihály, Nagy Lajos, Szabó Sándor, Fekete Károly, Csongrádi Ferenc, Báthori Zsigmond a Nyilaskeresztes Pártnak, Sallay Lajos az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártjának, dr. Andrássy Ernő az Országos Magyar Pártnak, majd Sass Kálmánnal együtt az Erdélyi Pártnak volt a tagja. Dr. Hollós István hadbíró százados, Kövessi Árpád horthysta tiszt, székelyhídi leventeparancsnok, Halmágyi László pedig altiszt volt. Fekete Károly festőművészről a tárgyalás során kiderült: nem a Nyilaskeresztes, hanem a Szociáldemokrata Pártnak volt a tagja. Székely Gyulánál súlyosbító körülménynek számított, hogy két testvére részt vett az 1956-os magyarországi forradalmi harcokban, s annak leverése után Kanadába disszidáltak. Székely Gyula a velük folytatott levelezés alapján azt terjesztette, hogy a munkások Kanadában jobban keresnek, mint idehaza, és magasabb az életszínvonaluk.

Torda Dániel kuláknak két cséplőgépe és saját lakatosműhelye, Mann Cornelnek és Sallay Lajosnak saját gyógyszertára volt.

A 31 vádlott ellen a legfontosabb vádpont: mindannyian tagjai voltak „az ország belső és külső biztonságát veszélyeztető illegális Magyar Ellenállási Mozgalomnak”, ugyanakkor kémkedtek, tehát hazaárulók.

A fegyveres felkelés révén elkövetett hazaárulás vádját két, valóban létező és a házkutatások során megtalált fegyver alapján fogalmazták meg: Zeffer Mihály tulajdonában volt egy működőképes 2.B. márkájú, 1998. sorozatszámot viselő katonai fegyver és hozzá való lőszer, Balaskó Vilmos zsebében megtalálták a forgótárcsás, működőképes riasztópisztolyt és a hozzá való flóbertgolyókat.

Bár abban az időszakban valósággal körüludvarolták a kollektív gazdaságok és a mezőgazdasági, állattenyésztő társulások tagjait, az érmihályfalvi csoport perében mindez nem számított enyhítő körülménynek. Borbély József és Kerecsényi Gábor a biharvajdai kollektív gazdaság tagjai voltak, a védőügyvéd kérte ennek a figyelembevételét, azonban az elnök, Finichi Paul hadbíró ezredes szóra sem méltatta.

A bíróság elé állított és elítélt 31 személy közül 8 gazdálkodó és kollektivista, illetve állattenyésztő társulás tagja volt. Ez az elítéltek 25,81 százaléka. Heten munkások, illetve saját műhellyel rendelkező kisiparosok voltak, tehát az elítéltek 22,58 százaléka. A földműves és munkás elítéltek részaránya 48,39 százalék. Még nagyobb a földművesek, munkások részaránya a hónapokon át vizsgálati fogságban tartott 73 személy között: közel 70 százalékuk gazdálkodással, illetve kétkezi munkával kereste a kenyerét.

A 31 elítélt foglalkozás szerinti megoszlása:

Lelkész: 3 (Sass Kálmán, Balaskó Vilmos, Virág Lajos);
Orvos, gyógyszerész, fogtechnikus: 5 (dr. Andrássy Ernő, dr. Visky József, Mann Cornel, Sallay Lajos, Oláh Ferdinánd);
Tanár, ügyvéd: 3 (dr. Hollós István, Szász Ferenc, dr. Uray Gyula);
Költő, író: 1 (Számadó Ernő);
Festőművész: 1 (Fekete Károly);
Földműves: 8 (Balogh Gyula, Borbély József, Kerecsényi Gábor, Okos Kálmán, Rimay János, Szabó Sándor, Székely Albert, Zeffer Mihály);
Munkás, kisiparos: 7 (Csongrádi Ferenc asztalos, Fehérvári Elek nyugdíjas vasutas, Kövessi Árpád villanyszerelő, Csongrádi Gábor, Torda Dániel lakatosok, Székely Gyula kárpitos, szíjgyártó, Báthori Zsigmond tímár);
Tisztviselő: 1 (Halmágyi László);
Egészségügyi nővér: 1 (Földesi
Ilona).

A 31 elítélt közül kilencen egyetemet, főiskolát, heten pedig középiskolát végeztek. Az arányuk 51,61 százalék.

Az életkor szerinti megoszlás: 60–68 év közötti: 6 személy. A legidősebb dr. Uray Gyula báró, ügyvéd volt, akit belényesi kényszerlakhelyéről hurcoltak el. 65 éves volt Mann Cornel és Torda Dániel. 55 és 60 év közötti két személy, 50–55 év közötti 6, 45–50 közötti 10, 40–45 közötti 2, 35–40 közötti 5 személy. A két legfiatalabb elítélt a 35 éves Balogh Gyula és Kerecsényi Gábor.

Az első tizenhat vádlottat hazaárulás vádjával ítélték el: kettőt halálra, 14 személyt életfogytiglani kényszermunkára, illetve dr. Andrássy Ernőt és Torda Dánielt – mivel betöltötték a 60. életévüket – életfogytiglani fegyházbüntetésre. Ebben a perben hoztak a legtöbb életfogytiglani ítéletet, ami a kimondás időpontjában azonos volt a halálos ítélettel. 15 vádlottat különböző időtartamú kényszermunkára, polgári jogvesztésre ítéltek. Földesi Ilona Veronika – egykori diakonissza – büntetése volt a legkisebb: öt év börtönbüntetés és három évi polgári jogvesztés.