Népesedési gondokIllyés Elemér: Erdély változása 28.

2018. november 17., szombat, Emlékezet
A mai Románia, illetve Erdély területén a magyar etnikum egy része csaknem zárt tömegben, más része még jól elhatárolható tájegységekben, de már a román néppel vegyesen, ezenkívül szórványokban, városokban vagy a Kárpátokon túl, az Ókirályság területén él. A következőkben a rendelkezésemre álló részletfelmérések és retrospektív összehasonlítások alapján megkísérlem a romániai magyarság mai (1976), megközelítően pontos létszámát meghatározni. A hivatalos statisztika nem mindig megbízható adatait megkerülve, indirekt úton próbálok következtetéseket vonni a nemzetiségileg egységes, de különböző tájegységek népesedési számai segítségével.
  • Románnak nyilvánították a csángókat. Fotó: csango.eu
    Románnak nyilvánították a csángókat. Fotó: csango.eu
A demográfiai fejlődés irányát elsősorban a két világháború politikai-történelmi és társadalmi megrázkódtatásai határozták meg. Az első világháborút követő években a Romániához csatolt Erdély és részei 1 660 488 magyar nemzetiségű lakosából több mint 200 000 lélek távozott el, „repatriált” különböző okokból; helyette ugyanannyi vagy még több román hivatalnok tódult az erdélyi városokba és falvakba. Ez a tény már egymagában is tekintélyes népszámapadást jelentett és ugyanakkor komoly strukturális elváltozást idézett elő. A magyarság népesedésének további alakulásában azonban az 1921. évi nacionalista tendenciájú földreform járt a legsúlyosabb következményekkel. Azáltal, hogy a kisajátított magyar földbirtokok java részét román kézre juttatta, a magyar etnikum évezredes tömörségét lazította meg. Ezt tetézték az egyre súlyosbodó közterhek, az anyanyelv létét fenyegető intézkedések és a magyarság visszaszorítása a közélet minden terén.
A magyarság pontos létszámának a megállapítása az államforduló után, kezdettől fogva nehézségekbe ütközött. Románia volt az egyetlen európai állam, mely közvetlenül az első világháború befejezésé után nem tartott nemzetközi előírásoknak megfelelő népszámlálást. Félhivatalos, már régen hitelüket vesztett adatok maradtak ránk csupán ebből az időből, amelyeknek megbízhatóságát később a román statisztikai hivatal is kétségbe vonta. Emiatt viszonyítási alapként az 1930. évi népszámlálás adatait használtam fel, bár a nemzetiségi adatokat tekintve a kimutatások hitelessége itt is vitatható.
Az 1930. évi népszámlálás Erdélyben anyanyelv szerint 1 480 712 magyar nemzetiségű lakost (az össznépesség 26,7 százaléka), faji, illetve népi eredet (originea etnică) alapján pedig csupán 1 353 276 (24,4 százalék) lelket vett számba. Az egész országban anyanyelv szerint 1 554 525, népi eredet alapján pedig 1 425 507 magyar nemzetiségű lakost mutatott ki. Ez a százhuszonhét és félezernyi lélekszámkülönbség a vegyes házasságok hibás értékeléséből, a népi eredet és anyanyelv szerinti besorolás torzításaiból vagy a bevallásnál történő manipulációkból adódik.
Vegyes házasságoknál például, ha a férfi román, az egész családot románnak nyilvánították.
A vallásfelekezetek alapján történő regisztrálásnál, ha valaki görög katolikus és görögkeleti, ugyancsak románnak nyilvánították, akkor is, ha az illető magyar nemzetiségű. Azóta, hogy a görög katolikus egyház megszűnt, s a görög katolikusok görögkeletiek lettek, nem kétséges, hogy ezek románoknak vallják magukat akkor is, ha magyar nemzetiségűek. Az 1910-es népszámlálás adatai alapján például megállapítható, hogy sok községben, ahol a lakosság többsége nem is beszélt románul, 1930 óta már román anyanyelvű a lakosság. Vagy a moldvai csángók esete, akiket – bár magyar eredetűek és római katolikusok – mivel egy részük anyanyelvét elvesztette, románnak nyilvánítottak.
Minthogy a román népszámlálás a bevallás alapján (ki milyen nemzetiségűnek vallja magát) állítja össze a nemzetiségi kategóriákat, nagyon sok esetben, különösen a vegyes lakosságú vidékeken, a helyi hatóság vagy a közvetlen környezet döntő befolyással van az illető nyilatkozatára. Közismert már a múltból, hogy ha a nemzetiségi hovatartozást a vallásfelekezetek kategóriái szerint vizsgáljuk, ami a több vallású Romániában a legmegbízhatóbb összehasonlítási alapnak bizonyult, akkor a hivatalos statisztikai adatoktól meglehetősen eltérő eredményekre jutunk. Ilyen számítások alapján 1930-ban az erdélyi magyar nemzetiségű lakosok száma 1 678 000 lélekre, az összlakosság 30,2 százalékára tehető. Ez a szám az anyanyelvet alapul vevő hivatalos statisztikai számnál 197 ezerrel nagyobb, a népi eredet alapján megállapított számot pedig 325 ezerrel haladja meg. Hozzá kell tennem, hogy például 1910 és 1930 között a nem román görög katolikusok és görögkeletiek száma 136 ezerrel csökkent, mert a statisztika románnak minősítette őket. Ismeretes, hogy a román néppel való együttélés folyamán különböző okokból, de főként a két világháború közötti úgynevezett térítések folyamán, elég nagyszámú magyar lakosság tért át a görög katolikus vagy görögkeleti vallásra anélkül, hogy nemzetiségüket feladták volna. Egyedül az 1910. évi magyar statisztikai kimutatás szerint 84 000 magyar nemzetiségű tartozott a görög katolikus, 24 000 pedig a görögkeleti valláshoz. Ez a szám a harmincas években a „térítések” vagy önkényes bejegyzések folytán tetemesen növekedett. Számos olyan községről volt tudomásunk ebben az időben, ahol magyar pap hiányában román papok végezték a temetési szertartást és az elhalálozottak mint görögkeleti vallásúak kerültek az anyakönyvekbe.
 
Görögkatolikus katedrális, Kolozsvár. Fotó: adatbank.ro
 
De a hivatalos statisztikától eltérő eredményre jutunk akkor is, ha az 1920 és 1930 közötti 8,8 ezrelékes erdélyi természetes szaporulati kulcsszámmal végzünk számításokat.
Az egységes magyar nemzeti területek, mint például a székely megyék 10,3 ezrelékes természetes szaporulata magasabb volt az erdélyi átlagnál és jóval magasabb, mint a túlnyomóan román lakosságú erdélyi megyék (Hunyad, Alsó-fehér, Fogaras) természetes szaporulata (6,8 ezrelék).
Érdekes kép rajzolódik ki tehát, ha összevetjük az erdélyi megyék természetes szaporulati arányszámait az 1920–1939-es időszakból: a románság megyénkénti százalékszáma és természetes szaporulata között fordított arány áll fenn, azaz minél nagyobb a román népelem részesedése a lakosság számából, annál kisebb abban a földrajzi egységben az átlagos természetes szaporulat. Ezek szerint 1930-ban, a tízévi természetes szaporulatot véve alapul, a tárgyalt időszakban az erdélyi magyar nemzetiségű lakosságnak 130 302 lélekkel kellett volna szaporodnia, ami a hivatalos 1 480 712 anyanyelv szerinti létszámot máris 1 611 014-re emeli, nem számítva, hogy a repatriáltak közül sokan vissza is tértek Erdély földjére.
A Románia egész területén élő magyar nemzetiségű lakosság száma a második világháború kitörésekor hozzávetőlegesen ugyanannyi lehetett, mint ma, 2 000 000 lélek, az összlakosság tíz százaléka, amelyből 1 800 000 Erdély területén élt. A front- és munkaszolgálat, újabb repatriálások, internáló táborok és nacionalista kilengések, mintegy 340 000 lélekkel csökkentették ezt a számot. Kétségbe kell vonnunk, éppen a már említett nemzetiségi szempontok miatt, az 1948. évi félhivatalos népszámlálás eredményeit is, első népesedési adatainkat a romániai magyarság háború utáni létszámára vonatkozóan. Ez a revansizmus-nacionalizmus légkörében fogant statisztika csupán 1 499 851 magyar nemzetiségű lakost tüntet fel egész Románia területén, ami az ország összlakosságának 9,4 százaléka. Meglepő, hogy nyolc év múlva, 1956-ban már csak 9,1 százalék a magyar nemzetiség arányszáma. Az 1956. évi február 21-i népszámlálás az 1930. évihez hasonlóan, ugyancsak népi eredet (originea etnică) és anyanyelvi hovatartozás alapján történt. Ezek szerint Románia összlakossága 17 489 450, ennek 85,7 százaléka román, 9,1 százaléka magyar és 5,2 százaléka más nemzetiségű.
Az 1956. és 1966. évi népszámlálás között a hivatalos adatok szerint Románia népessége 9,2 százalékkal, azaz a románságé 11,7 százalékkal, a magyarságé nemzetiségi hovatartozás szerint körülbelül 2,0 százalékkal, abszolút számban 31 837 lélekkel növekedett, ugyanakkor anyanyelv szerint 1869 lélekkel fogyott.
Az 1966. évi népszámlálás szerint tehát a romániai magyarság száma nemzetiség szerint 1 619 512, anyanyelv szerint pedig 1 651 873.
Végül 1966 és 1971 között a hivatalos számítás szerint Románia összlakossága 1,366.495 lélekkel növekedett s ezzel átlépte a húszmilliós határt. Ha az eddigi hivatalos nemzetiségi számarány (9,1–9,3) mellett maradunk, akkor a magyar nemzetiségű lakosságnak ebben az időszakban 125–127 000 lélekkel kellett volna gyarapodnia az anyanyelvi kategória szerint, vagyis 1 776 873 főre kellett volna emelkednie. Hatvan év alatt tehát, 1910-től, a hivatalos statisztikák szerint mindössze szerény 116 385 lélek volna a romániai magyarság népességgyarapodása. Megdöbbentő lenne az eredmény, ha nem ismernők a két világháború okozta veszteségek számát, s ugyanakkor a magyar lakosság tárgyalt időszakra vonatkozó, országos viszonylatban is számottevő természetes szaporulatának a kulcsszámait. A hivatalos statisztikából hiányzó tényleges népességtöbbletet nem annyira a beolvadás lehetőségeiben, mint inkább a megtévesztő statisztikai adatokban kell keresnünk. Tanulmányom további részében az összkép megrajzolásához szükséges különböző, nagyrészt magyar etnikumú területek népesedési viszonyaival foglalkozom.
A magyarság Romániában kevés változással megőrizte ősi települési helyeit. Körülbelül hatvan százaléka ma is összefüggő, kompakt etnikumot alkot és a magyar nyelv hatása alatt áll, harminc százaléka erdélyi városokban, azok környékén vagy szórványokban él, tíz százaléka pedig a Kárpátokon kívülre sodródott (moldvai csángók, Bukarest, Brăila, Galac, Ploiești és más ókirálysági városok).
1976
(folytatjuk)
 
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 335
szavazógép
2018-11-17: Élő múlt - :

Tófalvi Zoltán: Az 1956-os forradalom romániai, erdélyi mártírjai 5.

Érmelléken
Míg a történelmi Erdély legfontosabb városaiban, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Brassóban s Székelyföld kisvárosaiban a magyarságot az anyaországi erjedési folyamatok, a Petőfi Kör vitái foglalkoztatták, és hasonló szervezkedési kísérletek is történtek – szemléletes példa erre a Nagy László nevével fémjelzett sepsiszentgyörgyi Kossuth Kör vagy a marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Intézetben alakult Ady Kör –, addig a Partiumban, elsősorban az Érmelléken a közbeszéd egyik témája a nemzetközi helyzet enyhülése, a „genfi szellem” közép-kelet-európai kisugárzása volt.
2018-11-17: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Székely nagygyűlés
CENTENÁRIUMI NAGYGYŰLÉST szervez a Székely Nemzeti Tanács Sepsiszentgyörgy főterén november 18-án, vasárnap 13 órától. Megemlékeznek a száz éve alapított Székely Nemzeti Tanácsról, de a rend és a szabadság érdekében is szólnak a meghívottak, illetve közösségünk jogfosztottságáról. A székelyek nagy menetelése megmutatta: közös erővel nagy dolgokra vagyunk képesek. Legyünk ismét együtt a székelyek nagygyűlésén!