Óvjuk meg iskoláinkat!

2018. november 23., péntek, Nyílttér
Talán nem ültem volna gép elé, ha az iskolaügyben felröppent legújabb hírek nem ejtettek volna gondolkodóba. Az biztos, az utóbbi években éppen elég alkalmunk volt bosszankodni amiatt, hogy támadások érik iskoláinkat, s bizony meg kell kapaszkodnunk, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, amelyből aztán tényleg nehéz lesz kikecmeregni.
Tapsolunk, jogosan tapsolunk annak, hogy Marosvásárhelyen sikerült újra létrehozni a katolikus tanintézetet, s örömmel tölt el, hogy az erdélyi magyar iskolahálózat legalább egy magyar tanintézettel gazdagodott, ami ugyanakkor egy magyar igazgatóval is többet jelent a frontvárosban. Hányszor leírták, mondták, hogy a székvárosban a magyar iskolákon kívül fehér hollónak számít a magyar igazgató – talán egyetlen általános iskolában van ilyen a sok közül! –, tehát akárhogy osztjuk-szorozzuk, ilyesmire is gondolni kell – sajnos! –, amikor barikádra megyünk a magyar iskolákért.
És most a lesújtó hír: Gyergyószentmiklóson két magyar középiskolát akarnak összevonni, a Fogarassy Mihály Műszaki Líceumot és a Batthyány Ignác Technikai Kollégiumot. Spórolni kell, magyarázta az illetékes. Nem tudom, a gyergyóiaknak van-e elképzelésük arról, hogy mit is jelent egy ilyen pénzspórlás, mit jelent az összeolvasztás. Ha nincs, érdeklődjenek Sepsiszentgyörgyön, itt útba tudják igazítani ez ügyben.
Sírunk, amikor egy magyar tanintézetet felszámolnak, mert nincs gyerek, mert nincs ez, nincs az, s közben elfelejtjük, hogy magunknak kell megvédenünk azokat. Jólesett olvasni két-három évvel ezelőtt, hogy a kézdivásárhelyi önkormányzat nemet mondott a tanítóképző felszámolására, vállalva a csökkent létszámú tanintézmény pénzügyi megsegítését, azt viszont már kevésbé fogadjuk el – nekem személy szerint megdöbbentő volt hallani –, hogy szóba került a két rangos szakoktatási intézmény összevonásának kérdése.
A világhálón jelezte valaki, hogy egy kutató valamelyik iskola végzős diákjainak közös emlékeit, a tablókat próbálja tudományos igénnyel tanulmányozni. Ha netán eszébe jut a sepsiszentgyörgyi műszaki középiskolák ilyen jelképeit felmérni, elképzelése kudarcba fullad. Az összevonások, kiköltöztetések, felszámolások eredményeként ezeket az emlékeket leparancsolták a falakról, akárcsak a nyolcvanas években. Akkor csak a Mikóban maradhattak fent, a megyevezető mikós múltjának köszönhetően. Érdekes történetnek voltam három-négy éve részese. A Mikó-kollégium folyosóin egy magyarországi család nézelődött, kiderült, debreceniek, s azért tértek ide be, mert felmenőjük, Péter Mózes tanár úr fényképét keresik a tablókon. Könnyen útbaigazítottam: mindjárt az emeletre vezető lépcső fölött látható a Mikó egykori igazgatójának, tanárának kinagyított fényképe. Nem tudom a család örömét leírni: ők azt hitték, a hajdani mikós tanárt rég elfelejtették. Nos, nem sorolom fel, hány igazgató, tanár és végzett diák immár soha nem tudja megmutatni gyerekeinek, unokáinak, hogy ő hol, mikor tanult, tanított, hol volt igazgató.
Úgy gondolom, ha már kényszerhelyzet miatt meg is szűnt egyik-másik intézmény, bár a tablók maradhattak volna a falakon az egykori intézet fennállásának emlékjeleként.
Persze, van még valami, amiért ez az írás megszületett. Az elején említett hír arról tudósít, hogy Nagyváradon újabb magyar tannyelvű általános iskolát szeretnének létrehozni, hogy egy helyre tereljék a város több kétnyelvű iskolájában amolyan mellékszereplőként megtűrt magyar osztályokat. Azt, hogy milyen akadályokba ütközik egy ilyen tanintézet felállítása, a marosvásárhelyi példa bizonyítja, ahol az intézmény létrejött ugyan, az iskolának azonban, jól viselkedő tulajdonosként, a melléképületben kell meghúznia magát. A főépület másé. Korosabbak tudják, hogy annak idején a kilakoltatott háztulajdonosoknak néha felajánlották, hogy a csűrben, a nyári konyhában meghúzhatják magukat. Mondom, de talán nem is kellene mondanom, hogy iskolát felszámolni könnyű, de iskolát alapítani a mi nyelvünkön roppant nehéz.
Péter Sándor
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 356
szavazógép
2018-11-23: Nyílttér - :

Mit jelent a kiszolgáltatottság?

Rá vagy utalva a környezetedre az alapvető szükségletek megoldásához is (ágytál, mosakodás). Sajnos, már volt ilyen tapasztalatom. Hogyan éltem meg? Mondanom sem kell, nagyon kínosan.
2018-11-23: Nyílttér - :

Tűnődések a szakoktatásról

Hatvanhárom évet térek vissza az időben, 1955-be, amikor – a hét elemi osztály végeztével – szülői utasításra jelentkeztem felvételire a székelyudvarhelyi Fém- és Faipari Szakiskolába. Számomra a mai napig talány, hogy miért a lakatososztályba vették fel a magasabb jegyűe­ket, és miért lettek bútorasztalosok a gyengébb jegyűek, de esztergályosi oklevéllel is rendelkező édesapám nagyon örült annak, hogy a fémipart helyezték előnybe...