Labdarúgás, I. ligaGyőzni szeretnének hazai pályán

2018. november 24., szombat, Sport

A Sepsi OSK ma 16 órától ismét tétmérkőzést játszik, az élvonalbeli pontvadászat 16. fordulójában az egyszeres bajnok Astra Giurgiu látogat a sepsiszentgyörgyi stadionba. A piros-fehérek megszakíthatják a hazai pályán négy meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatukat.

  • Fotó: Facebook / Sepsi OSK
    Fotó: Facebook / Sepsi OSK

A szentgyörgyi együttes az előző fordulóban döntetlent játszott a kupacímvédő Craiova vendégeként (1–1), míg az edzőcserén átesett Astra Giurgiu hazai környezetben 2–1 arányban kikapott a Jászvásári Politól. A háromszéki csapat és az Astra az előző idényben kétszer találkozott, legutóbb pedig augusztusban léptek pályára egymás ellen, a Sepsi OSK-nak viszont még nem sikerült a három pontot begyűjtenie a Giurgiu ellen. A szentgyörgyi együttes tizenöt fordulót követően 20 ponttal a hetedik, az Astra szintén húsz ponttal – öt győzelem, öt döntetlen, öt vereség – és jobb gólkülönbséggel a hatodik.

A háromszéki csapat hazai pályán a legutóbbi négy mérkőzésén nem tudott nyerni, utoljára szeptember 21-én az FC Voluntari ellen szerzett pontot a sepsiszentgyörgyi stadionban, ezt követően pedig a Medgyesi Gázmetán, a címvédő Kolozsvári CFR és az FC Hermannstadt bizonyult jobbnak a piros-fehéreknél. Eugen Neagoe csapata ezeken a hazai mérkőzéseken négy gólt szerzett és nyolc találatot kapott. A 2016-ban bajnok Astra a mostani szezonban idegenben háromszor győzött, kétszer döntetlent játszott és kétszer kikapott, ezeken a mérkőzéseken kilenc találatot jegyzett és öt gólt kapott.

Bokor János a tegnapi sajtótájékoztatón értékelte a játékosok és a csapat eddigi teljesítményét, szerinte a történtek fényében elégedettek lehetnek a begyűjtött pontokkal és a hetedik hellyel. Elmondta, hogy a legutóbbi mérkőzéseken a hátvédek vétettek hibát, túl könnyen kaptak gólt, így a Sepsi OSK már nem a legjobb védelemmel rendelkező együttes. A sportigazgató a játékvezetők „hatékonyságáról” is véleményt formált, hiszen a szentgyörgyi csapat több mérkőzésen is bírói tévedések miatt veszített értékes pontokat, a legutóbbi három meccsen három tizenegyest fújtak a piros-fehérek ellen, nekik viszont egyet sem ítéltek a 15 forduló alatt.

„A felsőházi rájátszásba jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, a téli szünetig még hat meccsen lépünk pályára, zsúfolt és nehéz időszak vár ránk, viszont négy találkozót itthon játszunk, kettő idegenben lesz, így elég nagy esélyünk van arra, hogy az első hat hely egyikét megszerezzük. Az Astra elleni mérkőzés kulcsfontosságú, biztos vagyok benne, hogy a fiúk mindent megtesznek a pályán, hiszen egy esetleges győzelemmel előbbre léphe­tünk. Kénytelenek vagyunk nélkülözni Gabriel de Moura és Daisuke Sato játékát, előbbi eltiltás miatt nem léphet pályára, utóbbi vasárnap még válogatott-mérkőzést játszik” – nyilatkozta a tegnapi sajtótájékoztatón Eugen Neagoe. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-11-24: Sport - :

Sportolóink a hétvégén

ASZTALITENISZ. Ma és holnap a kézdivásárhelyi sportcsarnok ad otthont a Dobolyi Aladár Emlékversenynek, amelyen közel 200 gyerek, újonc és serdülő korosztályú pingpongozó áll asztalhoz. A megmérettetés ma 9 órakor kezdődik, a 14 és 16 óra közötti ebédszünetet követően 20 óráig folytatódik. Vasárnap szintén 9 órától rajtol a küzdelem, a megmérettetés pedig várhatóan 11.30-kor fejeződik be.
2018-11-24: Magazin - Fekete Réka:

A világ változik – és mi?

A Globális nevelés hete elnevezésű program részeként tegnap több, mint ötszáz diák vonult ki Sepsiszentgyörgy főterére, ahol jelmondatokban fejezték ki a résztvevők, szerintük mit kell tennünk az élhető jövőért és környezetünk tisztaságának, épségének megvédéséért.