A Globális nevelés hete elnevezésű program részeként tegnap több, mint ötszáz diák vonult ki Sepsiszentgyörgy főterére, ahol jelmondatokban fejezték ki a résztvevők, szerintük mit kell tennünk az élhető jövőért és környezetünk tisztaságának, épségének megvédéséért.
A kisebb diákok szóltak a szemetelés ellen, az erdők, a virágok és az állatok védelmében, a nagyobbak a békéről, a szeretetről, a rászorulók megsegítéséről, a nemzetek sokszínűségéről fogalmaztak meg gondolatokat, de az is elhangzott, hogy a jövő attól is függ, milyen az oktatási rendszer. A sepsiszentgyörgyi iskolák mellett diákcsoport érkezett a térre Uzonból és Nagypatakról, valamennyien tematikus plakátot készítettek erre a napra, még a zöld színű léggömbökre is környezetvédelemmel kapcsolatos jelszavakat írtak. A tanulók magyar, román, angol és német nyelven mondták el üzenetüket.
A megyei környezetvédelmi hivatalt Bartha Ibolya mérnök képviselte, aki azt hangsúlyozta: úgy kell élnünk, hogy az utánunk jövő nemzedékeknek is legyen legalább olyan a természeti és épített környezete, mint a miénk, ennek feltétele a környezetszennyezés megelőzése.
A rendezvényt a Berde Áron Közigazgatási és Közgazdasági Szakközépiskola szervezte, amelynek részéről Bagoly Zoltán magyarul és Cătălina
Voicu román nyelven mondta el, miért fontos a környezettudatos nevelés. Emlékeztettek a természeti erőforrások fogyására, a társadalmi rétegek közötti szakadékra, az olykor meggondolatlan költekezésre, amelyek ellen tenni mindannyiunk kötelessége.
A huszonegyedik alkalommal meghirdetett Globális nevelés hete jelmondata: A világ változik. És mi? Az iskolákban ennek a gondolatnak mentén szerveztek különböző programokat, a tegnapi sepsiszentgyörgyi eseményt ennek záróakkordjaként tartották.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.