CentenáriumTraian Ungureanu: Már nem vagyunk itthon

2018. november 24., szombat, Nemzet-nemzetiség
Jobb országgá válhat Románia? Már – újra – túl késő. Mindaz, amire ma panaszkodunk, politikailag, irodalmilag, szellemileg és polgárilag elődeinktől örökölt átokként nehezedik ránk. Olyan okok miatt, melyek kutatásától óvakodunk, senki sem találta meg azt a vezetőt, pártot, vallást vagy programot, amely képes Romániánál jobb országot faragni Romániából.
  • Korrupcióellenes tüntetés Bukarestben
    Korrupcióellenes tüntetés Bukarestben
Szerencsétlen mélységi struktúráink és felszíni rossz szokásaink túlélték már – sorban – a negyvennyolcasságot, a nemzeti függetlenné válást és egyesülést, a parlamenti demokráciát, a legionáriusokat, a kommunizmussal végrehajtott primitív modernizálást és az EU-n, meg a DNA-n (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – E-RS) keresztüli európaiasítást.
Persze, voltak légköri, ízlés- és bánásmódbeli különbségek. Az élet néha ígéretes és túl sokszor elviselhetetlen volt. De ami a közös értékek, az illendőség és a tisztességesség hiányát illeti, minden korszak megismételte az előzőeket. Történelmünk gyógyír és változás nélküli ciklusai néhány vele járó kérdés kíséretében vonulnak egymás után: miért nem járunk sikerrel? hol hibázunk? felfogjuk vagy nem a kórt?
Mindaddig, míg változatlanul ugyanazt az egyetlen választ adjuk ezekre a kérdésekre, a korrupció rovására írva a történelmi román bénultságot, keveset fogunk felfogni a dolgokból és túlbecsüljük majd az intellektusunkat. Mi és a velünk törődők is.
Így például az a határozat, amiről az Európai Parlament azt hiszi, hogy keresztüldöfi a korrupciót és szabad utat nyit a jogállamiságnak, nem egyéb, mint egy tessék-lássék dokumentált nyekkenés. Ez a szöveg annyit használ nekünk, mint a szenvedő szája mellé öntött élet vize. A szerzők csak annyit gondolkodtak, amennyit az a kötelességük megengedett nekik, hogy leszállítsanak egy határozatot egy olyan országról, mely kitűnő ürügyekkel szolgál a liberális demagógiának, de amúgy szigorúan csak gazdasági szempontból érdekes.
A híreket gyártó és karriereket biztosító moralizmus a bigottság egyik formája, nem kinyújtott kéz. A PSD (Szociáldemokrata Párt – E-RS) által az igazságszolgáltatás tekintetében elkövetett undorító aljasságok által generált rituális kinyilatkoztatások semmin sem változtatnak. Már hallottuk őket, és azokkal maradtunk. Hollandia például, úgy beszél habzó szájjal a korrupció ellen, mint egy lelkész a pénzét az oltárban számoló Tisztátalan láttán. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy ördögi profitot termeljen egy olyan országban, amelyet a korrupció vádjával a Schengen-övezeten kívül tart. Így aztán lesz majd következő MCV-jelentés (vagy 1105-ös – ahogy Viorica Dăncilă nevezi majd, ha az asszisz­tensei lefordítják neki a római számokat). (Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusról van szó – E-RS.)
Nem a korrupció Románia nagy gondja. Ezzel szemben a korrupciónak Románia a nagy gondja. Ez azt jelenti, hogy a korruptállami címke csak részben magyarázza azt, ami Romániában történik, a Romániában zajló történések viszont kijátsszák a korrupció robotszerű meghatározásait.
A korrupciós diagnózisra fogadók első érve egy kétségbeesett felkiáltás: lopnak, uram! Na és? Lopni loptak már korábban is, és továbbra és mindörökre is lopni fognak. A jelenkori bűnözést semmi sem teszi kivételessé vagy múló epizóddá. Vannak embereink, akik loptak, akik lopni fognak, és olyanok is, aki a korrektség vádjával felejtésre vannak ítélve. Felesleges igény azok képzelete, akik azt állítják, hogy egy lopás nélküli Románia túlélői vagy előfutárai. A korrupció nem zárja ki a fejlődést. Láttunk már korrupt és fejlett államokat. Fejletlen és tisztességes államokat nem. Ebből következik is az első gyanú, mely megrengeti a korrupciós vád plenáris automatizmusát. Lehet, hogy a korrupció valójában az eredmény, és nem az ok. Talán a fejletlenség a mi gondunk.
Ha így van, akkor egy csomó okos ember bizonyul majd kevésbé okosnak annál, mint amit a rangjába belefoglalt, de ez sem lenne példátlan dolog. A románok már rég megszokták, hogy lazán lopjanak, azok jelenlétében, akik nem értik, hogy milyen világon vagy pontosabban mondva, melyik országban élnek.
A mi gondunk, röviden és nagyon kellemetlen módon nem a rossz viselkedés, hanem bármiféle viselkedés hiánya, vagyis egy közös és domináns alapító kultúra nemléte.
A latin, szláv, görög, német, török és magyar eredetiből megközelítőleg lefordítva: a román nyelven kívül semmi sem köti össze a román nyelven beszélőket. Nem diktál közös viselkedéseket sem egy közös hagyomány, sem egy értékeket, korlátokat, előírásokat és tilalmakat tartalmazó kódex. Történelmi bazárunk kizárja a nemzeti etikai igazodást. Délen az eltörökösödött Bizánc olyan civilizációt adott, melyet még a gyakorlói is megsemmisítő humorral szidnak. Keleten egy alkotó és megállapodott románságot az alkohol-szlávizmus juttatott csődbe. Nyugaton az osztrák-magyarizmus pozitív, de lassú és komplexusos módszerességhez vezetett.
Tegyék egy fazékba mindezeket az életvezetési szabályokat, és nézzék meg, mi lesz belőle: egy zűrzavaros zsákutca. Primer tapasztalatunk a széttartás. Ami ma is megnyilvánul számos mikro- és makroválásban, a párhuzamos diskurzusban, a koherencia hiányában és a cirkuszban. A nemzeti felemelkedés örökre elvesztette a versenyt a személy dolgaival és érdekeivel szemben. Az egyéni és törzsi erkölcstelenség a törvény, ami kizár bármiféle írott és – főleg íratlan – törvényt. Az elkülönüléseknek ez a koalíciója együttesen az, amit egy misztikus és kényelmes szóval korrupciónak nevezünk.
Nem a múltbéli vagy jelenlegi körülmények áldozatai vagyunk, hanem kiszámíthatatlan summája ezeknek. Aki azt hiszi, hogy törvényszövegekkel, normákkal, ediktumokkal és militantizmussal megváltoztathatja ezt a valóságot, az nem tesz egyebet, mint ráhelyezi a fedőt a fazékra, amelyben a csorba folytatja a veszekedést önmagával. Egy alapszólást elővéve: a puliszka nem robban, hanem önmagát szabotálja. Romániát nem lehet átalakítani, és csoda, hogy ez még bárkit is meglep. Valakinek ki kell mondania, hogy nem lehetséges. Igaz, nincs szükségünk annyi tolvajra, mint ahány van, de annyi jótevőre sem. Végül is intellektuális bűncselekmény annyira semmibe venni a történelmi valóságot, hogy hinni kezdj saját országod autonóm másolatában és azt állítsd, hogy az a valóság, vagy annak kellene lennie.
Mégis miből fakad ez az állítólagosan nemes csökönyösség? Miért nincs senkinek sem ideje, sem helye a minket felépítő igazságokra? Ismét: egy domináns kultúra hiányában. Hiszen a megosztottságunk nemcsak egy tartóstruktúra nélküli társadalmat hozott létre, hanem egy mélységesen képmutató erkölcsi törzsiesedést is.
Kétszereplős világban élünk. A – csőcseléknek is nevezett – tömeg és a – reformereknek is nevezett – okosak.
Mindkét szereplő olyan identitást helyez előtérbe, mely veri a nemzeti identitást és lehetetlenné teszi a valódi politikát. A tömeg tősgyökeresnek és passzívnak szereti magát látni. Itt minimális a vétek. Ezzel szemben az úgynevezett jó körök tele vannak bűnökkel. Tagjaik azt az önmeghatározást választották, amelyik urbánusoknak, képzetteknek, kifinomultaknak, érzékenyeknek és tisztán látóaknak írja le őket. A válság abban a pillanatban robbant ki, amikor ezeket a jellemvonásokat átültették a politikába. Így a felvilágosult politika megszűnt nemzeti cselekvési kísérlet lenni, olyan kasztvonások kiemelésévé változott, melyek biztosítják az elkülönülést a köznéptől. Ez magyarázza a korrupcióval szembeszállás nem kommunikálható energiáját. És ugyanez tolja a finom népeket a balos progresszió felé. A mag – már – el van vetve.
Ha tényleg létezik ilyen, akkor a román társadalomnak minden esélye megvan arra, hogy visszatapsolja ugyanazt a bohózatot. Továbbra is dicsérni fogjuk magunkat a magasság és siránkozunk majd a zuhanás miatt.
Mindezeknek ki kellett volna szúrniuk a szemünket anélkül, hogy elvakítottak volna bennünket. A figyelmeztetés masszív volt, és már régóta megtörtént.
Nemzeti mérlegünk minimális. Igaz, alig 160 éve vagyunk együtt – vagy valamennyivel együttebben. De az eredmények elhanyagolhatók, a jó részek pedig nem nekünk köszönhetőek. Vagyis szép tájaink és nőink vannak.
De nincsenek vonatjaink és vasútvonalaink. Nincs dunai hajózásunk és e névre érdemes kikötőnk a Fekete-tengernél. Vannak mindenféle autóink, de nincsenek útjaink. Vannak egyetemeink mindenfelé, ahol találtak egy kis sík területet az építkezéshez, de nincsenek iskoláink. Nincsenek kórházaink. Nincsenek íróink vagy a román nyelvet jól beszélőink. Van néhány remek és depressziós filmrendezőnk. Van migrációnk, s már nincsenek fiataljaink és szakembereink. Van fővárosunk, de csak olyan mértékben, hogy azt ízlés-, kultúra- és tisztelethiá­nyunk példamutató központjává tettük.
A kivételek maguk is gondot jelentenek. Kolozsvár, Nagyvárad, Nagy­szeben, Marosvásárhely és több más erdélyi város és község jó irányban halad. De utánuk ott marad a szakadás erkölcse és egy olyan antiszemitizmus, amely elítéli – néha jogosan – a körülötte lévő haza közönyösségét.
Egy ilyenfajta helyzetben továbbra is automatikusan és megszakítás nélkül korrupcióról beszélni teológiai sporttá válik, olyan magyarázattá, mely egy szent szótagra redukál mindent. Sajnos, sokkal betegebbek vagyunk annál, hogy egyetlen vírust okoljunk a bajért.
Aki hitelesebb megfigyeléseket és magyarázatokat akar, annak a tények egész hegye áll a rendelkezésére. Mindenekelőtt a nemzeti elhülyülés elkeseredett folyamata. Ahol a hülyülés azt jelenti, hogy folyamatosan veszítjük el józan eszünket és a valamihez értést. Bármihez. Ne ötöljünk-hatoljunk: a hülyülés a szakmavesztést jelenti. A szakmaiság elvesztését.
Nincsenek már egyszerű, alkalmazható képességeink. Már csak elvárásaink, szerepeink és üres címeink vannak. Ami még súlyosabb, már nincsenek szabók, asztalosok, acélöntők, órások, tudós embereink, pedagógusaink és bármi egyebünk gépkocsivezetőkön, vásárlókon, portásokon, függetleneken és celebeken kívül.
Már senki sem áll a katedrán, az építésvezetői fülkében és az asztalosműhelyben. Mind meghaltak vagy elmentek. Egyedül maradtunk az ügyeletes alibivel: a korrupció kórjával! Ez az őrszem óv meg bennünket az igazságtól és segít nekünk elfelejteni mindazt, amit nem akartunk tudni.
Nagyon nemzeti módon: már nem vagyunk itthon.
(Adevărul.ro/ eurocom.wordpress.com)
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 357
szavazógép
2018-11-24: Kultúra - Nagy B. Sándor:

Nemes Nagy Ágnes titka

Rendkívül nehéz feladatra vállalkozott P. Magyarosi Imola, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésznője, amikor Kettős világban című egyéni produkciójában színpadra álmodta Nemes Nagy Ágnes életútját és alkotói világát, amikor versei, prózai szövegei, önvallomásai, levelei és esszéi által megpróbálta megfesteni a költő portréját, ugyanis egy rejtőzködő lélek titkait kellett felkutatnia ehhez a vállalkozáshoz.
2018-11-24: Belföld - :

Elfogadhatatlan a Mikó visszaállamosítása

Megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága a román legfelsőbb bíróság ítéletét, amellyel jóváhagyták a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosítását.